11. fejezet

Egy őszi falevél hullott a lába elé, mikor Ray Brown kiszállt a kocsiból. Végignézett a birtokán és elégedettséggel bólintott. Elért mindent, amit fiatalon eltervezett. A ranch hatalmas volt. Több ezer állattal, marhával, lóval és több száz hektár földdel büszkélkedhetett. S most ez az új üzlet… nem kívánhatna többet… vagyis csak egy valamit, de ez a kívánság sohasem teljesülhet.

Felment a házhoz, belépett a bejárati ajtón, a kalapját a fogasra akasztotta, ahogy mindig tette, s a nappaliba vette az irányt. Szívbemarkoló látvány fogadta, mint 5 éve minden nap mikor belépett ide… az a kép a falon… le kellene venni, de Sarah úgysem egyezne bele. Ted képe…A fia fiatal képmása. Azok a riadt, zöld őzike szemek. Az a fekete haj, kisfiús mosoly, tökéletes kontrasztot alkotott. Bárcsak ne kényszerítette volna a fiút, bárcsak hagyta volna, hogy elbújjon a világ elől! Bárcsak… túl sok bárcsak… vannak dolgok, amiket soha nem csinálhatunk vissza. Teddy nincs többé és ez az ő hibája.

- Szervusz! – hallotta meg a felesége hangját, ami hidegen csengett.

- Sarah – színlelt meglepettséget. – észre sem vettem, hogy bejöttél.

- Milyen utad volt? – kérdezte, de Ray tudta, hogy cseppet sem érdekli. Semmi sem érdekelte a pártfogottjain kívül… soha nem nevetett. 5 éve olyan volt, mint egy élő halott.

- Fantasztikus! Ha látnád azt a fiút… tele van élettel, szorgalmas… gyönyörű farmot vezet, keményen dolgozik… bárcsak…

- Ne merd azt mondani, hogy – szakította félbe Sarah dühtől szikrázó szemekkel. – ha visszajönne Teddy, és ő is ilyen volna!

- Sarah kérlek – sóhajtotta bánatosan.

- Nem! – kiáltott rá a nő. – Te sose tudtad elfogadni, hogy ő más volt. Teddy nem olyan, mint amilyennek te megálmodtad őt… ő egy önálló egyéniség volt. El kellett volna fogadnod, úgy ahogy Isten nekünk adta…

- Én szerettem őt – vágott vissza védekezőleg Ray.

- Igen, de nem önmaga miatt… te sosem adtál neki esélyt, sosem hagytad, hogy megmutassa magát… te ölted… - itt mintha megakadt volna benne a szó megpillantotta Ray mögött a képet. Mint aki elfeledte az iménti beszélgetést, megbabonázva indult a festmény felé.

A fiú kísértetiesen hasonlított a fiára. A szemei mosolyogtak a képen, a haját borzolta a szél. Micsoda jóképű! Tele van élettel! Ahogy megülte a vad paripát, tökéletes harmóniát sugárzott a kép. Már – már tökéletes volt.

- Róla beszéltél? – súgta elképedve.

- Igen… ő az új üzlettársam.

- Mennyire hasonlít rá… ez kísérteties… a hideg futkos a hátamon – remegő kézzel érintette meg a fiatal arcot… a kép remekmű volt.  – Valami híresség festette?

- Nem drágám – nevezte így hónapok óta először Ray. – A hölgy neve Natasha McDonald, ha jól emlékszem, Shane szomszédjában lakik és a helyi iskolában tanít. Ennyit tudok róla. És persze, hogy kiválóan fest.

- Az nem kifejezés… az ecsetkezelése, a színek… minden tökéletes. Csak a legjobbak és az őstehetségek festenek így. Hol tanult?

- Nos, ahogy Shane szavaiból kivettem, sehol. Évekig nem nyúlt ecsethez.

- Elképesztő! – ámuldozott Sarah. – találkoznom kell vele!

- Ha látnád azt a képet, amit Shane a kandallója felett őriz… Ismered Deidre történetét?

- Halványan dereng valamit… egy ír hercegnő volt

- Nem. Ő egy mitológiai alak, akit születésekor odaígértek Ulster urának, de ő beleszeretett egy fiúba, aki megszöktette. Sok üldözés után elfogta a király és megölette a szerelmét. Azt akarta, hogy Deidre menjen hozzá, de a lány az esküvő előtt öngyilkos lett. Ezt a témát dolgozta fel Natasha kicsit vegyítve az ír mitológiával. Shane szülei Írországból származtak.

- Szomorú történet… miért festhet ilyeneket az a lány?

- Nem tudom, de az az érzésem, hogy nem boldog a házassága és halálosan szerelmes Shane-be és ő is belé… de a férje valamivel zsarolja…

- Csúnya történet… szeretnék megismerkedni vele. Segítesz? – öt éve egyszer sem kérte a férje segítségét. Soha nem mondta, hogy rászorulna bármiben is. Ray meg volt hatva. Maga sem értette miért. Annyira hiányzott neki a felesége. Ő és Sarah nagyon közel álltak egymáshoz egykoron. Vissza akarta kapni őt és a régi életét.

- Néhány napon belül újra odautazom. Velem tarthatsz – Sarah nem válaszolt, csak bámulta a képet.