- Na, gyerünk, Samie! Sietnünk kell. Gyorsan dugd bele a lábacskád a cipőbe és húzzunk az oviba, mert anyának még van egy kis elintéznivalója…

Elmegy és tönkreteszi a mocsok életét. Vele nem packázhat, őt nem fenyegetheti meg a saját otthonában. Elege van John McDonald mindenhatóságából! Mit képzel magáról az az önző, egoista seggfej! Majd megtudja, kivel van dolga! Azzal a tükörhöz ment és feltette a nyakába a halványrózsaszín kendőt, hogy elfedje a péntek éjszaka nyomait. John kezének szorítása lila foltokat hagyott kecses nyakán… na, kíváncsi vagyok ehhez mit fog szólni!- gondolta mialatt kézen fogta a kisfiút és a kocsihoz vezette. Amit tőle kap, azt nem teszi zsebre!

Natasha McDonald épp az utolsó óráját fejezte be az iskolában.

- Akkor mindenki mossa ki az ecseteit… de el ne felejtsétek gyerekek, különben a következő órára olyan kemény lesz, hogy maximum ollónak használhatjátok. – erre a lurkók hangosan felnevettek. Imádták Mrs McDonald óráit… bárcsak több rajz lenne egy héten…

- Nahát Betsy, ez a festmény gyönyörű lett! – hajolt le a szőke copfos kislányhoz és megsimogatta a fejét. Mindig, mindenkihez volt egy kedves szava. - Mielőtt elmentek, tegyétek ki a képeket a faliújságra és jövő héten találkozunk! Köszönöm a munkát.

Shane az ajtóban állt és fülig érő mosollyal figyelte a nőt. Hihetetlen. Annyira kedves és gyengéd…a jóság sugárzik belőle. Mint egy angyal!

- Zavarhatom egy pillanatra Mrs McDonald? – törte meg a hangja a távolodó gyerekek hagyta csendet

- Shane?- ragyogott fel a nő arca kedvese láttán – Minő meglepetés! Mi járatban vagy erre?

- Nos, emlékszel, hogy meséltem neked arról a texasi farmerről, aki a lovaim iránt érdeklődött? – azzal odaállt közel a tanári asztal mellé – ma itt volt és megkötöttük az üzletet.

- Jaj Shane! Annyira örülök! – kiáltotta Natasha és megfeledkezve magáról a férfi nyakába ugrott. – Szeretlek - súgta a fülébe, mikor valaki megköszörülte a torkát a hátuk mögött

Ijedten fordultak a hang irányába. Natasha hirtelen nem tudta ki áll ott, de aztán beugrott neki. A nő az egyetemről… i is a neve? Ja, igen, Barbara. Mit akarhat itt?

- Bocsánat a zavarásért – adta az ártatlant és nagyon felkeltette az érdeklődését a jóképű cowboy… vajon a tulok Johnnak mi lenne erről a véleménye? Nem úgy festett, mint egy baráti ölelés…

- Nahát… Barbara… mi járatban vagy erre felé?

- Csak bekukkantottam, említetted, hogy itt dolgozol és mivel Sammie ma óvodában van, gondoltam ellátogatok a régi helyekre. De nem akarok zavarni.

- Ugyan már, nem zavarsz – mosolyodott el Nat és a pokolba kívánta a nőt. Nem tudta megmagyarázni azt az érzést, ami hatalmába kerítette, de nem volt szimpatikus neki. Pedig nem volt rá oka. – Ő itt Shane Dawson, a legjobb barátom – mutatta be a két idegent egymásnak. Shane-nek valahonnan ismerős volt a nő.

- Nem találkoztunk mi már? – kérdezte mialatt kezet ráztak, egy pillanatra kikandikált az egyik lila folt Barbara kendője alól… nem ugrott be neki… honnan olyan ismerős?

-  Nem hinném, Shane. – felelte a nő és sietve megigazította a kendőt. – Biztosan összekeversz valakivel. – nevetett.

- Hm… az lehet – mormogta és a lelkesedése kissé alábbhagyott - Én azt hiszem jobb, ha megyek, rengeteg elintéznivalóm van.

- Beszélünk később? – kapott a keze után Natasha…Barbara pillantása egyetlen mozdulatot sem került el…John McDonald, te szemét…ha tudnád…mosolygott öntelten

- Persze, kicsim – csúszott ki Shane száján. – amúgy Ray elvitte az egyik képed…

- Hogy mi? – kérdezte Natasha és a szíve hevesen kalimpált. – ezt hogy érted?

- Látta a falon a tündért és megbabonázta. Kiderült, hogy a felesége megszállott és elvitte megmutatni neki… úgyhogy azt hiszem, sínen vagy, művésznő.

Natasha megszólalni sem tudott… hogy valaki elvitte az ő képét? Hogy megmutassa másnak? Hogy talán karrierje lehet? Hihetetlen volt neki. Hosszasan bámulta a férfit, mindketten megfeledkeztek Barbaráról, aki az agya legelrejtettebb szögletében, minden fontos részletet elraktározott… John aggódott amiatt, hogy kiderül a kis viszonyuk… hát akkor ez a bomba mekkorát fog robbanni? Bingo!

- Na, megnémultál? Ilyenkor örülni szoktak…

- Huh, nem bírom felfogni… Micsoda egy nap ez! – törölte le a homlokát

- Én mondtam, hogy minden rendben lesz – felelte olyan gyengédséggel a hangjában, ami még Barbarát is meghatotta… most először fordult elő vele, hogy az ilyen szavak elérték a szívét. Nem is értette. Öregszik talán? Az ilyen nyálas duma sosem érintette meg.

- Tudom, és örökké hálás leszek neked – szipogta és a könnyek ellepték a szemét. Olyan sok mindent kapott Shane-től, olyan sok törődést, szeretetet, érzelmet, hogy már szinte fájt. Mindenben számíthatott rá, ő volt a védőangyala.

- Nem, nem kislány. – törölte le Shane az arcát – ez egy boldog pillanat. Kezdenek alakulni a dolgok.

- Shane bácsi! – rontott be Lilly a terembe és szinte félrelökte Barbarát, majd a férfi nyakába ugrott.

- Hercegnő – kapta ölbe Shane – milyen napod volt?

- Hát… - ragyogott fel a szeme – kaptam három csillagot meg kettő piros pontot. És azt mondta a tanító néni, hogy én írom a legszebben a bö betűt.

- Azt bé-nek mondják drágám – simította meg a szőke kilógó tincseket az anyukája

- Felőlem – rántotta meg a vállát – ő ki? – mutatott Lilly az ajtóban szobrozó, eddig szinte elfeledett nőre

- Jaj, Barbara, ne haragudj… olyan kaotikus egy nap ez… ő kicsim anyu egyik barátja az egyetemről. Barbara néni. Tudjátok mit, menjünk el és együnk valamit a fogadóban és ott folytathatjuk a beszélgetést…

- Sajnálom Tash, de nekem mennem kell vissza. Az állatorvos jön néhány oltást beadni a lovaknak… találkozunk később?

- Persze, gyere át vacsorára, legalább elújságolhatod John-nak a nagy hírt. Irány kisasszony, hozd a táskád és hamizzunk valamit. Remélem Barbara, velünk tartasz.

- Hát persze – mosolygott szélesen… Ígéretes kis ebédnek nézünk elébe – gondolta… és tudta, hogy most valami értékes információ van a birtokában… Ezek között csak úgy izzik a levegő…