– Apa, Mesélj!

– Mit meséljek? – kérdem a három és fél éves fiam, miután behúzom a cipzárt a hálózsákján, és beteszem a kiságyába.

– Thomas-osat. Lánymozdonyról – mondja ő, kedvenc textilpelusát gyürmikélve, épp csak annyi időre kivéve a bal hüvelykujját a szájából, amíg szavakat formál.

– A szerkocsis csúnya lánymozdonyról, mint tegnap?

– Nem, másikról.

Hát legyen. Végigdőlök a sötét szobában a parkettán. Lássuk. Thomas világában nem olyan sok a lány gőzmozdony. Emily, Molly, Rosie, Caitlin meg van egy Flora nevű gőzkocsi. Az első négyről már minden mesét kitaláltam, amit lehetett, Flora nem igazán ismert, Mavis – általában – női szinkront kap de dízel. Ashima pedig ugyan gőzös, de csak a The Great Race-ben szerepel, és róla megint csak nehéz kitalálni valamit. A Daisy nevű motorvonat pedig dízel, nem gőzös. Jár az agyam, mert mindről többet meséltem már...

Van még egy Lady-re keresztelt kis lila gőzös, aki egy egész estés filmben szerepel, a Thomas and the Magic Railroad címűben, ami szintén nincs magyarul, viszont többször látta már a gyerek.

– Akkor Lady-ről mesélek – egyezek bele.

– Jó – suttogja.

– Lady egy nagyon kicsi lila gőzös, apró rézszínű gőzdómmal és tölcsérszerű kéménnyel. Csak négy kereke van, mint Percy-nek, de még nála is sokkal kisebb, és gyengébb. Mivel a kerekei is apróbbak, lassabb is. Ő a leggyengébb mozdony a szigeten. Bár kedves, és a többiek is szeretik, soha senki nem szólja meg ezért, de ő gyakran nem érzi magát igazán hasznosnak. Márpedig igazán hasznosnak lenni a legfontosabb dolog a Kövér Ellenőr vasútjában.

Egy szép napon Lady azt a megbízást kapta, hogy vigyen el három teli szenes vagont a Brendam kikötőbe. A megrakott kocsik nagyon nehezek voltak, de Lady nem szeretett volna ellentmondani a Kövér Ellenőrnek, ezért maga után kapcsolta a szerelvényt, és elindult. Sík terepen nem is volt gond, de amint emelkedőhöz értek, a rakoncátlan vagonok elkezdték a régi nótát.

„Húzd vissza! Húzd vissza!”

Ám Lady felforrósította a kazánját, megdolgoztatta a dugattyúit, és felszuszogott az emelkedőre a kocsikkal. Nagy nehezen fel is ért, de a túloldalt a vagonok újra rázendítettek.

„Gyorsabban! Told! Gyorsabban!”

Lady könnyű volt, a vagonok pedig nehezek, de végül csak sikerült leérnie kisiklás nélkül, sőt eljutott a kikötőbe. Még az úton találkozott Henry-vel, aki kilenc teli vagont vontatott, illetve Edwarddal, aki négy személyszállító kocsival húzott épp ki a peronról, a Maron állomás felé.

„Ők milyen erősek és hasznosak, nekem meg meggyűlik a bajom egy háromtagú szerelvénnyel!” – gondolta.

A kikötőben azonban a szokásosnál is nagyobb volt a sürgés-forgás. Salty, a dokk hivatalos tolatómozdonya már el is száguldott a kapott három szénhordóval. Lady pedig beállt egy mellékvágányra, hogy ne legyen útban. Nem sokkal korábban érkezett egy hatalmas hajó, tele utasokkal. A sok ember mind vonatra akart szállni. A tömeg felét Gordon elvitte Knapfordba a hatalmas expressz vonattal. Csak úgy suhant.

„Milyen gyors!” – gondolta Lady, és halkan kiengedett egy kis gőzt, sóhaj gyanánt.

De nemcsak Edward és Gordon vittek utasokat! Megjelent a csillogó piros festésével James, és az ő kocsijaiba is felszálltak jó páran. Arra járt Thomas, Annie és Clarabel pedig megtelt emberekkel. Ők Tidmouth-ba mentek.

A peronon azonban még mindig ott ácsorgott hat megmaradt utas, akiknek nem akadt olyan vonat, ami kívánt úti céljuk felé ment volna. Lady volt az egyetlen mozdony, akinek nem volt halaszthatatlan dolga. Odament hát az utasokhoz.

– Jó napot, merre igyekeznének?

– Vicarstown-ba mennénk – mondta az egyik férfi. – Jómagam onnan továbbindulok a szárazföldre, és nem szeretném lekésni a csatlakozást.

– Elvihetem önöket, de lassú mozdony vagyok, és csak azt a kis, fapados kocsit bírom elhúzni, ott.

– Semmi baj, ha minél előbb indulunk! – mondták az utasok.

Lady pedig elindult velük, amilyen sebesen csak tudott. Ám így is lassan haladt. Az idő viszont szép volt, a kis lánymozdony pedig simán és halkan szaladt a vágányon. A személykocsi ugyan nem volt olyan kényelmes, mint az expressz vagonok, de nagy, lenyitható ablakain át az utasok megcsodálhatták Sodor mesés szépségeit. Elhaladtak a csillogó vizű tó mellett, végig a sűrű, illatos erdőn, melynek fáin madarak daloltak. A kis mozdony röviden visszafütyült nekik, erre azok még lelkesebben énekeltek. Az embereknek pedig tetszett a kellemes utazás, és még időben oda is értek, a szárazföldre induló csatlakozás előtt. Elbúcsúztak a kis lila mozdonytól, és megköszönték a kellemes utat.

Lady, hogy igazán hasznos legyen, Tidmouth felé még elvállalta a postavagont, amit majd Percy visz tovább éjszaka. Azzal az egyetlen, félig üres leveles kocsival döcögött be a fűtőházhoz.

– Ma háromszor jártam körbe a szigetet az expressz vonattal – morogta Gordon fáradtan.

– Összesen ötven vagont mozgattam – dicsekedett James.

– Elhúztam egy tizennégy kocsis szerelvényt – szuszogta fáradtan Henry.

„Ők mind olyan erősek és hasznosak” – gondolta Lady.

Ekkor jelent meg a Kövér ellenőr, és szólásra emelkedett.

– Mozdonyok, ma mind igazán szorgalmasan dolgoztatok, de különös dicséret ma mégis Lady-t illeti. A hat utas egyike, akiket mind az állomáson hagytatok, a vasútfelügyelő volt, akinek el kellett érnie a csatlakozást.

– Nem tudtam, Uram! – restelkedett Thomas.

– Nekem az expresszel Knapfordba kellett érnem! – védekezett Gordon.

– Nagyon sok dolgom volt, és nem is esett útba – kényeskedett James.

– Nem indulhatott el a hajó a teherszállítmányom nélkül – mondta Henry.

– Semmi gond – enyhült meg a Kövér Ellenőr. – Még szerencse, hogy Lady épp ráért.

A mozdonyok örültek, majd kifújva magukat álomba szenderültek. A mese tanulsága pedig az, kedves fiam, hogy kicsi és lassú mozdonyok is lehetnek igazán hasznosak, ha szorgalmasak és segítőkészek. Ez volt tehát a mai mese, aludj szépen! Jó éjszakát!

A kis legény nem sokat ellenkezik, csak behunyja a szemét, és megszorítja a peluskáját. Már alszik is.