–Jeanne d’Arc (zsandark). Az Orleansi szűz, aki magának isten szavának sugallatára fegyvert ragadott, és egyesítette Franciaországot, a megszálló angolokkal szemben. –mondta a lány a telefonba.

–Jaj, Anita. De ugye nem vetted megint olyan komolyan ezt a bulit, hogy teljes páncélzatban akartál eljönni, mint a múltkor? –szólt a másik végéről egy lány.

–Pfff. Nem! –adott hangot sértődöttségének a teljes páncélzatba öltözött tizenhét éves lány.

–Hát te dinnye vagy. –szólt a megrovó hang. –De legalább elhoztad amit kértem?

–A diszkó gömböt? –emelte fel a kezében tartott csillogó gömböcskét. –Na ná! E nélkül nem is buli egy buli, még ha a középkor is a témája. –vonta fel a szemöldökét, amiről a másik lánynak fogalma se lehetett, mégis így folytatta.

–Engedd le a szemöldököd.

–Én nem is…–akarta mondani Anita, de megint eltért volna  a témától. –Szóval az a lényeg, hogy leszálltam a nagy sárga háznál, mint ahogy mondtad, és itt nyomát sem látom ismerős arcoknak. –vetette a háta mögé a színes gömböt a vállvértjébe akaszta.

–Jaj, Anita. –nagy sóhaj hangzott. –Mondtam, hogy a nagy sárga ház után.

–Végül is utána volt a buszmegálló…

–Ne okoskodj! Az volt az utolsó busz.

–Akkor elgyalogolok hozzátok.

–Mindjárt be sötétedik! Ahh… Na jó. –szólt a lány bosszúsan. –Akkor indulj el én is elindulok és majd félúton találkozunk.

–Szia Ni…–a másik lány hirtelen letette a telefont. –ki. –azért Anita még befejezte a búcsúzást.

Anita eltette a telefonját a páncél derékszíjra akasztott korhű tarsolyba, majd nekilátott az útnak. Az útnak, mely a város lakótelepéig vezette a lányt. Az útnak, melyre hirtelen borult a sötétség, és a lány szívét egy pillanat alatt elöntötte a félelem.

Ahogy haladt rengeteg veszélyforrást érzékelt. Az útszéli hajléktalan felkapta rá a tekintetét. A guberáló férfi is egyszerre rémült és rémisztő tekintetet vetett felé, de még egy macska is fújt rá és hátát domborítva makacsul útját állta.

–Ó anya, bárcsak itt lennél. –fohászkodott élete példaképéhez.

Eközben a macska mellett eloldalogva a még egy süvöltő szél is, mintha azt suttogta volna „Halál”. Ekkor a lányt azonban villámcsapásként érte a felfedezés, hogy mindenki azért nézett ilyen furcsán, mert lovagnak van öltözve.

–Csak beképzelem. –mondta magának megnyugodva. –Kivéve a macskát, az csak szimplán nem csípett, de hát én sem csípem a fajtáját.

Azután nyugodtan ment előre, míg el nem ért a lakótelep széléig, ahol egy parkot kerítettek körbe a szürke épületóriások. Ez a park nappal egy igen kedves hely, ahol mindig gyerekek játszanak, szaladgálnak és bicikliznek.

Most azonban a sötétség mellett egy sűrű ködtakaró ült rá lassan a parkra és a lány, bátorsága olyan gyorsan távozott, mint ahogy érkezett. De nem tehetett mást, nagyot nyelt és erőt véve magán belegyalogolt a ködbe.

Már százszor, ha nem ezerszer tette meg ezt az utat és csukott szemmel is átjutott volna. Mint ahogy azt korábban Niki barátnőjével tesztelték is, sikeresen. Most azonban sem bátorsága, sem humora nem volt, hogy ezt megpróbálja. És jobban is tette.

A ködben egy félelmetes szörny vetette árnyék magasodott felé. Hatalmas félelmetes karcsú dereka alatt mintha lábak százai jártak volna, a törzse magasan nyúlt felfelé, a karjai hullámzó csápszerű árnyékot vetettek és mintha óriási buzogányt lengetett volna. A feje szörnyeteghez mérten óriási volt és szinte inogva egyensúlyozott egy kecses hosszú nyakon.

Anita teljesen berezelt. Nem! –gondolta magában. –Most nem anita vagyok a félénk lány. Nem a matakklubb elnöke és nem a töri tanulókör vezetője!

–Jeanne d’Arc! –kiáltotta, majd a papírmasé kardot felemelve nekilendült és ütni, vágni kezdte támadóját. Az ismeretlen eleinte összehúzta magát, aztán buzogányábval viszonozni kezdte a csapásokat.

–Állj! Állj! Állj már le te őrült. –kiáltotta Niki felismerve a támadóját.

–Te? –lepődött meg Anita a királynőnek öltözött Nikin. Azután azonnal egy hasollóan papírból készült jogar vágta fejen Anitát.

–Még jó hogy nem az apád egyik igazi kardját hoztad magaddal. –tápászkodott fel a királynő felvéve a parókáját és helyére igazítva harangforma szoknyáját.

–Meg is ölt volna. –forgatta a szemét Anita.

–Meg is öltél volna. –tett hasonlóképp a másik is.

–Ne vegyem komolyan a témát? –méregette a páncélos a királynőt és közben felhúzta a szemöldökét.

–Ezt ne csináld. –próbált szigorú lenni, de belül nevetett és ez látszott a huncut tekintetén. –Nem szeretem, amit a szemöldököddel csinálsz. Inkább csak helyezd ők et egy szintre és mennyünk.

A lányok nagyot nevettek, majd barátnőjükhöz érve fergetegeset buliztak annak ellenére, hogy csak ők vették a fáradtságot, hogy valamilyen formában a buli témájához igazodjanak.