Maretics Erika: Százszorszép

Sokféle verset olvashatunk, amelyek a családról, fájdalomról, halálról, romantikáról, a természetről szólnak, de a régmúlt idők is felelevenednek több versben is. Ilyenkor az olvasó visszarepül abba a korba, elképzeli mindazt, amit a költő átélt, vagy, amit a képzelete mondani akart.

Minden korosztálynak ajánlom ezt a kötetet, mert oly sok témában olvashatók versek, ezért mindenki talál magának kedvére valót, mert sok magával ragadó vers van benne.

Betekintő:

Templomos lovag

Tegnap feltámadt a régmúlt emlékét idéző szél,
csak állom rohamát, elmémben a halott életre kél.
Kinn az erdőn szivárványszínt rezgő levelek alatt,
az áttetsző kocsonyás légben, egy látomás haladt.

Büszkén egyenesen ül nyergében, Szentföld lovagja,
napcserzett nemes arcát, saját vére borítja.
Győzött kegyetlen csatákon, szerelmes ágyakon,
most halálát érzi, vándorol kietlen pusztákon.

Hatalmas kardja törötten lóg sebzett oldalán,
fehér köpenye szakadtan csüng bal vállán,
rajta a vörös kereszt és a száradó vér eggyé vált.
Templomos lovag ő, jajszó nélkül várja a halált.
Természet

Cseresznye virága, a fa korhadt ága nyúlik felém.
Illatát érzem, szemem csukva, már örökre enyém.
A nap melegét szagolom mohó vággyal, tüdőm kitágul.
Színeit a világnak issza szemem, agyam belekábul.

Kismadár éneke átzengi az erdőt, fejem alatt karom.
Békesség tölt el, körülölel szelíden a vadon.
Oly gyönyörűen szól, álomittasan hallgatom,
Bűvös dallama visszhangzik a sziklafalakon.

Újra ősz

A köd ázott hajamba tapad,
gyöngykavics gurul talpam alatt,
a kertben egy lehajló ágon
fonnyadó körte lóg,
fogam alatt
a szőlőszemek roppanók,
reggel a nap is másként
ébred arcomon,
a borostyán tolakodón
ömlik be az ablakon,
falnál felejtett
létra mellett virágcserép,
elszomorító tűnő nyári kép.
Kerti lak teraszán apácarács
foszladozó festéke maga az elmúlás,
egy szarka a tetőn,
önmagát dicsőíti,
szánalmas vékony lábain remegve áll,
mögötte a szél csupasz fát cibál,
az ég opálos vászon,
esőcseppek gyűlnek csendben
a rozsdamarta biciklivázon.