Bódi László: Alkonyat

Egy megfáradt, de mégis élettel teli ember tollából kerekedtek a szavak ezekké a versekké. A fájdalom, az elmúlás sugárzik ki a sorok mögül. Fájdalmas, de mégis gyönyörű. Borzalmas, de mégis szívet melengető.

Bódi László 1942. június 1-én született Miskolcon. Iskoláit is itt végezte, majd gépkocsivezetőként, később pedig autóbusz-vezetőként dolgozott nyugdíjazásáig. Verseket iskolás kora óta írogat, de nem merte megmutatni senkinek. Mindig attól félt, hogy nevetségessé teszi magát. Majd később minden bátorságát összeszedve, és persze rábeszélésre, idősebb korában jelentkezett olyan klubokba, ahol hasonló, amatőr írogató emberek tették közzé verseiket, írásaikat, és ennek egy pár antológia lett a vége. Egy alkalommal pályázatot is adott fel, melynek egy oklevél lett a jutalma.
2004-ben jelent meg a miskolci Magyar Alkotók Internetes Társulása által kiadott antológia, melyben négy versét ismerhettük meg (A fény és árnyék, A nap, Szalonnasütés, Madarak).
Bódi László hatvan oldalon keresztül adja át nekünk élete keserűségét, szerettei elvesztését, egészsége, fiatalsága elmúlását.
Verseit olvasva mindenki rátalálhat a maga keserűségére is, mint ahogy én is rátaláltam, de ez mégsem szomorított el. Ellenkezőleg. Megnyugtatott, mert arra gondoltam, hogy ennyi keserűség mellett is képes volt Bódi László versekbe önteni mindazt, amit átélt, és képes volt arra, hogy megossza velünk.
Mindezek mellett rátaláltam arra az emberre is, aki mesterien adja át érzéseit, életét az olvasóinak.

Betekintő:

A Mama

Elmentél mama, elmentél.
Itt hagytál engem árván,
Mint a tűznek hamvadó parazsa,
Kihűlve fekszel, egy hideg tálcán.

Ó mama! A végtelen elrabolt téged,
Beteg szíved hűtlen elhagyott,
Esténként figyelem a messzeséget,
Csak még egyszer lássalak ott.

Látom az óriás fekete madarat,
Csőrében téged elragad.
Ó mama, nincsenek rá méltó szavak,
Mily fájdalmat jelent a pillanat.

Apró lakásunkba a gondolatom,
Meg, megidéz téged.
Drága mama csak a tudat
Vet véget minden képzelgésnek.

A fájdalom kínoz, mit belül érzek,
Ezzel büntet életem,
Láthatatlanul a szívemből vérzem,
Mert már nem vagy itt velem.

A közelgő tavasz

A lillai hegyeken, a fák között,
Csendes dalát pengeti a szél.
Lassan csordogáló kispatak tetején,
Csónakázik egy-két falevél.

Bokrok árnyékának börtönében,
Egy-két hófolt alakja még fagyottan,
És a napsugár ereje, mint kisgyermek, gyenge még,
Hogy a fagyos őreit elkergesse onnan.

Gyerekjáték

Sárkányt repít a nyári égre
Három jókedvű kisgyerek,
És a boldogság jó barátként
Csacsogva köztük hempereg.
Szédítő hévvel forr a játék,
Buggyanó kedvük sistereg.
Velük kacagnak zöldre váltan,

Bokrokon a levelek.
Billen a sárkány, szökni vágyik,
Megsarkantyúzza az eget,
Kapaszkodik a fénysörénybe,
Szárnyán vinné a képzelet.
Állj! Kiáltanak a kicsi öklök,
Küldik a tiltó híreket,
Figyel, izgul, a boldogság is,
Segít fogni a zsineget.