Erica Tailor – Yvette Topps: J.A

Jen egy fiatal nő, aki egy évesen elveszítette a szüleit.
Testvérével, Jackkel japán és kínai harcművészetet tanult, katonai főiskolára járt, majd belépett a seregbe.

Jen másik testvérével Sam-mel Los Angelesbe költözik. Egy nap bulizni mennek, ahol megismerkednek két jóképű férfivel. Sam beleszeret Davidbe, Jent pedig rabul ejti a bár tulajdonosa Steve. A lány folyamatosan próbálja távol tartani magát a férfitól, de Steve hajthatatlan.
A véletlenek többször összehozzák őket, s rájönnek, jó csapat lennének így együtt. Steve feladja a munkáját, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire fontos neki Jen.
Megjelenik a színen Dexter Lewis, Jen szüleinek gyilkosa, akit már évek óta keres. A lány testvérét túszul ejtik, de sikerül kiszabadítani, és megölni Dexter Lewist… vagy legalábbis azt, akit annak hisznek. Később személyesen találkoznak, de valamelyiküknek meg kell halnia…

Vajon ki kerül ki győztesen a harcból, a gyilkos vagy a mindenre elszánt lány?
Mi készteti Jent, hogy még a halállal is képes szembeszállni? Megtudja miért is kellett a szüleinek meghalnia? Mit is érez valójában Steve iránt, szerelem vagy barátság? Sikerül egymásra találniuk, vagy a halál közéjük áll?
Ez kiderül a kötet végére.

Betekintő:

Steve követte, nehogy lemaradjon. Nem akart úgy járni, mint az úszásnál. Nem tudta még mire képes a nő, mennyi energia van benne, de sejtette, hogy nem kevés. Tudta, hogy nem hozhat szégyent a férfi nemre. Pár perc alatt leértek a partra. Még csak félhomály volt. Futott Jen után, aki már lenn volt a tengernél, és közepes tempót tartva szaladt a szikla felé. A levegőt szabályosan vette, semmi felesleges mozdulatot nem tett. Amikor elérték a kiszögellést, a lány az erdő felé vette útját, bement a rengetegbe, ahol ügyesen kikerülve a lehajló ágakat, és bokrokat, futott tovább, átugrálva a nagyobb köveken. A terep kezdett emelkedni, de tartották a tempót. Már vagy fél órája futottak, amikor felértek az emelkedőn, és onnan lefelé vették az irányt. Stevenek fogalma sem volt, merre járnak, de kitartóan követte Jent, aki már visszafelé tartott. Egy jó óra múlva visszaértek a partra, ahonnan elindultak. Jen megállt, hogy pihenjen. Kicsit gyorsabban vette a levegőt, de pár perc múlva már észre se lehetett venni rajta, hogy futott. Stevenek több idejébe telt ez, még mindig lihegett, és el nem tudta képzelni, hogy Jen miként csinálja.
–    Talpra ember! Mutasd, mit tudsz! – mondta neki Jen, miközben kacsintott egyet.
–    Most? Itt akarod? – tréfálkozott Steve.
–    Igen itt. Védd magad!
Ahogy Jennifer az utolsó szavakat kimondta, már támadóállásba is helyezkedett, de abban a pillanatban rúgott is egyet Steve felé, és hasba találta. Nem rúgott nagyot, de elég volt ahhoz, hogy az elvágódjon.
–    Héé!! Szólhattál volna.
–    Én szóltam, hogy védd magad. Mit gondolsz, az ellenség majd megvárja, amíg te felkészülsz? Állj fel és koncentrálj! Minden pillanatban résen kell lenni. Ezt tanuld meg. Hiába vagy jó, ha egyszer hibázol, az, az életedbe is kerülhet.

Steve felállt, és megfogadta a tanácsot. Figyelte, hogy Jen mire készül. A lány belendült, és egymás után mérte az ütéseket felé, de már nem kímélte. Steve felkészülten hárította el a támadásokat. Nem is gondolta, hogy ekkora erő van a lányban, és még gyors is. Teste mintha gumiból lenne, úgy hajlott, guggolt, pörgött, és egyáltalán nem fogta vissza magát. Már látta, hogy Jen tényleg profi.
Jennifer örömmel konstatálta, hogy Steve tanulékony, s nem felejtett sokat a katonaság óta. De érezte a bizonytalanságát, ezért az ütések között folyton oktatta, hogy mire figyeljen; hogy a belső erőt használja, és ne a fizikai erejét. Valamint, hogy a testnek és a szellemnek összhangban kell lennie.
Már egy jó ideje küzdöttek egymással, amikor Jen úgy gondolta, hogy annyi elég lesz. Gyors mozdulattal leteperte a földre, és hátracsavarta a jobb kezét.
–    Valahonnan ismerős nekem ez a helyzet. Nem voltunk mi már így? – kérdezte tőle Steve.
–    Meglehet. Mára ebből ennyi elég lesz. Majd holnap megtanítalak még egy-két dologra.
Jen elengedte Stevet, aki felállt a földről és leporolta magát.
–    Mára végeztünk is?
–    Még mit nem! Nehogy azt hidd, hogy ennyivel beérem. Menjünk fel a házhoz, ott folytatjuk – Elindult, Steve pedig követte Őt.

Arra gondolt, milyen eszméletlen jó ez a nő. Eddig azt hitte, hogy tud verekedni, de ha már egy lány is legyőzi, akkor van még mit tanulnia. Igaz, ő nem kiskora óta tanulta a harcművészeteket. Ha Jen évekig tanult nagymesterektől, akkor biztosan többet tud, mint Ő, de örült, hogy egy ilyen nagyszerű lánytól tanulhat.
A háznál Jen intett neki, hogy üljön le a teraszon.
–    Pihenj egyet, és igyál. Mindjárt jövök – mutatott a hűsí-tő italokra, amiket Sarah készített ki nekik.
Kisvártatva meg is érkezett egy kisebb táskával, és céltáblával a kezében, majd leült Steve mellé.
–    Ha kipihented magad, akkor mehetünk.
–    Hova megyünk?
–    Csak oda a fához. Itt ez a táska, meg a céltábla, amit most felraksz. Aztán oda is állhatsz elé − mondta neki tréfálkozva.
–    Megőrültél? Te mit fogsz csinálni? Talán dobálod a kést?
–    Miért mit gondoltál? Majd csak nézlek nem? Na ne félj, most még nem kell odaállnod, hanem célba kell dobnod.
–    Na, mindjárt másképp hangzik.
Steve felállt, odament a közeli fához, felrakta a táblát, majd odament Jenhez, aki már úgy nyolc méter távolságra kijelölte a helyet, ahonnan dobnia kell. A férfi kezébe adogatta a késeket, és intett, hogy kezdheti. Steve minden dobása célba talált, de a közepébe csak kettő fúródott.
–    Nem rossz – mondta Jen.
–    Nem rossz? Na mutasd, te mit tudsz!
Jen kiszedte a késeket a táblából, beállt a helyére és sorba dobta el őket. Tízből, tíz a közepébe fúródott.
–    Én csak ennyit tudok – mondta „szégyenkezve”.
–    Na jó, újra meggyőztél.
Steve megrökönyödve nézte, ahogy Jen a késeket bedobta a céltábla közepébe. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy nő létére, így célozzon. Szóval még ezt is tanulnia kell, konstatálta magában.
–    Na jó, hogy csináltad?
–    Egyszerűen. Nem jó a technikád. Egy kicsit alakítunk rajta és neked is menni fog. Na figyelj – Jen elmagyarázta Steve-nek, miként helyezkedjen el. – A kés hegyét a tenyér tőre helyezed úgy, hogy a kés markolata az ujjaid felett helyezkedjen el. A lapját ráfekteted a középső, és mutató ujjadra, majd a gyűrűs, és kis ujjadat, valamint a hüvelykujjadat ráhajtod a kés lapjára. Ezzel eléred azt, hogy a kést biztosan fogod. Mivel te jobb kezes vagy, a bal lábad van elől. A stabil állást úgy a legegyszerűbb felvenni, hogy zárt állásba állsz. Valamelyik lábaddal kilépsz vállszélességű terpeszbe. Ezután a bal lábaddal egy lépést előre lépsz, miközben mindkét lábfejed előre néz. Ezt követően a bal lábfejedet befordítod kb. negyvenöt fokos szögben, majd mindkét térdedet enyhén megrogyasztod. Így felvetted a stabil állást. Eddig oké?
–    Igen. Eddig oké.
–    Jó – folytatta Jen, és amit elmagyarázott, azt meg is mutatta a férfinak. – A lábaid enyhén hajlított helyzetben, és kicsit befelé fordítva állnak, ez azt eredményezi, hogy a csípőd mozgása szabad lesz. Erre azért van szükség, mert a dobás sikerességét nagyban a lábak, a csípő, valamint a felsőtest szabad mozgása segíti elő. Amennyiben a három testrészed valamelyike nem megfelelően mozdul, úgy a dobásod is eredménytelen lehet. Amikor ez rendben van, és a kést is jól tartod a kezedben, megkísérelheted az eldobását. Jobb kezedet felemeled, és a fejed mögé hozod, bal kézfejed, mellmagasságban a jobb hónaljad irányában van. A csípőd jobbra kifordul. A csípő, a törzs, a bal kéz segítségével lendületet veszel, és a kés elindul a cél irányába. Jobb kezed még felső helyzetben marad. Miközben a csípőd lassan szembefordul a céllal, a bal lábad támadóállásba érkezik. Mielőtt a bal lábad fixen érintené a talajt, valamint a csípőd teljesen szembefordulna a céllal, akkor indítod el a kést tartó kezedet is, és az akkor távozik a kézből, amikor a lábak, a csípő, a törzs pontosan a céllal szemben helyezkedik el. A dobás pillanatában a tenyered és a kés is a talaj felé néz. Ujjaid a célra mutatnak, a célnak is azon részére, ahova kívánod dobni. Amikor a kés elindul, és kezdi elhagyni a kezed, akkor a középső, és mutató ujjaidon siklik ki a lapja. Ez a két ujj biztosítja azt, hogy a félfordulatos technika jól működjön, és a célba találj. Na, akkor próbáld meg te is.
Steve erősen koncentrált arra, amit Jen mondott neki, és eldobta az első kést, ami nem messze a közepétől fúródott a táblába.
–    Nagyon jó. Mehet a többi. Egészen addig, amíg az összes nem lesz benn a középében.
Jen kényelmesen leült mellé a fűbe, s onnan nézte. Még egyszer-kétszer igazítania kellett Steve technikáján, de a huszadik dobás után már magabiztosan dobta a késeket a kör közepébe. Nagyon élvezte, hogy sikerült beletalálnia. Jen örült, hogy Steve elsajátította a késdobálás technikáját, és körülbelül a negyvenedik dobás után, megszólalt:
–    Jól van. Nagyszerű! Mára elég lesz. Még lesz belőled valaki!
–    Köszönöm. Jó tanárom van.
Összeszedték a holmikat, majd bementek a házba. Jen úgy gondolta, első nap ennyi tanulás elég lesz. Könnyű volt a férfit tanítania, jó alanynak bizonyult. Délután még megbeszélték, hogy Steve milyen fegyverekkel fogja a kiképzést tartani, majd nyugovóra tértek.