Karrier

       Amikor megszűnt az alakulatom, látván hogy katonai pályafutásom csúcsára értem, innen reménytelen volt továbblépni, ezért kértem nyugállományba helyezésemet. Ez úgy történt, hogy a felajánlott beosztást egy másik helyőrségben nem fogadtam el, ezzel automatikusan beindult nyugdíjazásom. Miután kiállították az obsitlevelem, munka után néztem. Egyrészt mert szerény volt a nyugdíjam, másrészt utáltam mindig a láblógatást, de volt még egy rejtett ok: magamban úgy véltem, hogy ereje teljében lévő „fiatalember” vagyok, még bármit megtehetek. Nem válogattam az ajánlatokban, amit találtam, gyorsan elfogadtam. Így aztán voltam karbantartó egy fürdőben, rakodtam a fákat egy papírgyárban, később egy autószalonban lettem mindenes, de néhány hónap után különféle okokból munkahelyet változtattam. Ahogy böngésztem a hirdetéseket, feltűnt, hogy egy középiskola portást keres. Kaptam az alkalmon, mondván ez igazán nyugdíjas állás, nem lesz sok gondom vele. Beadtam a kért iratokat, aztán vártam. Úgy két nap után behívatott az igazgató egy kis beszélgetésre, amit manapság állásinterjúnak hívnak. Nyugodt lélekkel állítottam be hozzá, a feladat nem tűnt nagy kihívásnak, gyorsan megbeszéljük a részleteket, aztán kezdhetek is. Középkorú hölgy volt, kitűnően karbantartva, ahogy mondani szokás, mindene a helyén volt. Ügy ötven százalékban figyeltem arra amit mond, a többiben szemügyre vettem.

-         Olvasom itt, hogy villamos üzemmérnöki képesítése van, ért is hozzá?-szegezte nekem a kérdést.

-         Régen volt, bár különféle szakfolyóiratokból igyekszem a tudásomat aktualizálni. Akkoriban  elektroncsövekkel foglalkoztunk, ma már az IC-khez is kell érteni, de nem egy portásnak.

-         Nézze, mi hirdetünk oktatói állást is, nem akarja inkább azt elfogadni?

-         Átgondolnám néhány percig...

-         Jó, addig menjünk, igyunk egy kávét.

Valóban kellett az a pár perc, mert az új ajánlat teljesen váratlanul ért. Megvitattam magammal, aztán úgy gondoltam, rábólintok. Perceken belül főnököm lett a szépséges igazgató asszony, a tanulók meg napokon belül le „tanár uraztak” Fura volt, mert a többi oktatót nem tanarazták le, és talán ez annak köszönhető, hogy tűrhető szakelőadásokkal nyitottam. Azt sem sejtettem, hogy ott ragadok tíz évig, és csak a generációs konfliktusok üldöznek el erről a pályáról. Az irigyebb oktatóktól azért visszahallottam: hülye portás...mivel elterjedt, hogy eredetileg annak jelentkeztem.

       Sok-sok területen kipróbáltam magam, de ilyen rövid idő alatt még sehol sem csináltam ekkora karriert: portásból öt perc alatt oktatóvá avanzsáltam. A többi hab a tortán: néhány órára lettem magyar tanár, osztályfőnök, vizsgabiztos, egyszer pedig a német diákok fogadásánál az egész iskolát képviseltem. Bizony mondom néktek, nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.