"A félreértések elkerülése érdekében kijelentem, hogy SEMMILYEN kapcsoalt nincs a Tornádó Völgy és a Jégszilánkok között :) " 

     Tasniv városára korán köszöntött az éjszaka. Apró hópelyhek szálltak alá, óvó, fehér paplannal takarva le a védtelen parkokat, épületeket, hogy a modern település békés álomra leljen. Csend volt, idill, az itt lakók nem is kívántak ennél többet, hogy átvészeljék az Északi Régió fagyos telét. A szúrósan hideg levegő a legtöbb terránt mélyen az otthona meleg békéjébe száműzte, azonban voltak olyanok, akik számára pontosan ez volt a tökéletes alkalom, hogy életük útvonala nyomatékosan megváltozzon.

      - Készen állunk rá? - kérdezte megerősítést lesve a nő.

      Fázott, a vékony kabát, a sál és a sapka melyet viselt nem sokat védett a hideg ellen, viszont a vastag ruházat csak ellenére lett volna a ma este. Még a kesztyűjén keresztül is érezte, miként a fagyos levegő kígyóként hatol át a szövet legkisebb résein, és belemarja jégtüskés fogait a bőrébe.

      - Ne aggódj - állt mellé a kedvese. Próbálta elhitetni, hogy minden rendben lesz, de a nyugtalan mosoly az arcán minden téren elárulta a valós érzelmeket. Nem a hideg zavarta, még úgy sem, hogy az ő felsőtestét csupán egy póló takarta. - Megtesszük, amit meg kell tennünk.

      Forró csókot váltottak, talán az utolsót is egyben, és ezzel tisztában voltak. Lelkük régen megbékélt a ténnyel, hogy ez a lépés lesz az, ami mindennek véget vet. Felálltak a peremre, a lakóépület tetejéről tökéletes kilátás nyúlt a sötétségbe merülő kikötőre. A majdnem teljesen fagyott, hullámzó vízre, a lágyan szállingózó hóra, mely a hajókon lelt menedékre, és az üres utcára, amely a párost és a partvonalat elválasztotta. Sziklaszilárd elhatározás vezérelte őket, ahogy ujjaik szorosan összefonódtak. Mély levegő, eljött az idő.

***

      Hangos motorzaj zavarta meg az éjszaka csendjét. Három autó tört magának utat a városra ereszkedő hófüggönyön, közvetlenül a kikötő melletti úton. A konvoj feladata egyszerű volt és világos: Biztonságban leszállítani a csomagot az éj leple alatt. Átviszik innen a szárazföldtől egy kilométerre lehorgonyzott hajóra, majd onnan meg sem áll a Hátvidék szigetvilágáig, ahol aztán a kutatók alaposabb figyelmet tudnak neki szentelni, messze minden törvénytől és szabályzattól.

      Eleinte minden normálisan ment, rutinmunka, de ez most máshogy alakult. Az óceán jeges vize hirtelen kiöntött az útra, és bár a kerekeket épphogy elöntő víz még nem okozott volna túl nagy kárt a járműveknek, a terránok érzékelték, hogy fokozatos lassulásba kezdtek. Nem is értették, hogy a víz hogyan volt képes így kimászni, át a töltéseken, de egyelőre jobban foglalkoztatta őket, hogy mindhárom autó egy erős rántással kísérve megállt egyhelyben. Leblokkoltak.

      - Nézzétek meg, hogy mi a baj! - kapták a határozott utasítást, persze egyiküknek sem volt kedve kimászni a fagyos vízbe.

      - Nem nyílik az ajtó! - érkezett a megdöbbent válasz az egyik vállalkozó szellemtől. Nem érdekelték a körülmények, a parancs az parancs, de a makacs ajtó meggátolta a munkavégzésben.

      - Mit süketelsz?

      Ekkor a többiek is megpróbálkoztak az ajtónyitással, de semelyik sem engedett az akaratuknak. Mit sem tudtak arról, hogy a karosszériát több centis jégréteg borította, s hogy maguk a kerekek is hasonló sorsa jutottak a gépjárművek alatt.

      A páncélozott furgon haladt leghátul, engedelmesen követve az őt őrzőket, ezúttal azonban ő sem volt képes kitörni a jég fogságából, ugyanúgy csapdába esett. A víz - dolga végeztével - szó nélkül visszakúszott a medrébe, engedve, hogy a szerelmes páros szabad utat kapjon a kincshez. A lakathoz sétáltak, a férfi gondos figyelemmel vizsgálta.

      - Vizet!

      Szerelme egy pillanatnál sem várt többet. Mély levegőt vett, majd a beton felületén megmaradt nedvesség pár másodperc alatt összegyűlt a tenyerében, egy lebegő vízgömb formájában életre kelve. A nő precízen belefolyatta a zárba, hogy minden egyes apróbb rést elfoglaljon, majd a művelet végeztével a férfi következett. Érintésére a folyadék azonnal megfagyott, improvizált kulcsot alakítva ki ezzel, melynek segítségével gyerekjáték volt kinyitni a zárat. A lassú, megfontolt lépések ellenére sietniük kellett, az idő ellenük játszott.

      - Nem furcsállod, hogy csak egy lakattal védték? - kérdezte a nő, lehelete sűrű ködöt formált az arca előtt.

      A férfi kitárta a fém ajtókat, ám ekkor egy szempillantás alatt odébb ugrott, karjai közt menekítve kedvesét. Lángcsóva bukkant elő a furgon belsejéből, kíméletlenül felperzselve mindent, ami az útjába került. Mire a páros felocsúdott a meglepetésszerű támadásból, máris hat tűzharcos vette körbe őket a házsor alatt.

      Hátukat a halhoz szegezték, csapdába szorultak a kocsi mélyéből kiugró, fizetett zsoldosoknak. Az óceán túlságosan messze volt, hogy a nő időben vizet vonjon ki a harchoz, ezért kedveséhez fordult.

      - Egyéb bombasztikus ötlet?

      A jégharcos mosollyal fogadta párja kívánságát. Az ellenség fokozatosan szorította köréjük a hurkot, egyre közelebb és közelebb lépve, lángszikrákat hányó ökleik tisztán jelezték a gyilkos szándékot. Mikor elég közel érkeztek, a férfi egy hirtelen, lefelé irányuló karmozdulattal lerántotta a tetőt borító vastag hóréteget, közvetlenül a tűzharcosok fejére. Megfogták egymás kezét, átrohantak a blokádon, ki az utca közepére, ahol a jégharcos fogta a hó egy nagyobb mennyiségét, megolvasztotta, hagyva, hogy szerelme átvegye felette az uralmat.

      - Úgy imádom, amikor ajándékokkal halmozol el! - kacsintott kacéran a nő.

      - Csak tartsd az ütemet! - mosolygott vissza a társa.

      A vízharcos a teste köré vonta az éltető folyadékot, lágy spirált formálva, mely körbeölelte őt, amíg a férfi felrohant a furgon hátuljára, hogy megragadja a bőröndöt. A hőmérséklet érezhetően emelkedett, ahogy a tűzharcosok felforrósították maguk körül a levegőt. Kikászálódtak az olvadó hó fogságából, azonban ezzel csak a nőt erősítették, kinek így több muníciója volt.

      Tűzgolyók keltek életre, mindegyik remélte, hogy belemarhat a vízharcos testébe, azonban a hő könnyedén előrelátta a mozdulatokat, s hárította a támadást. Sistergő gőz keletkeletkezett víz és tűz csókjánál, ezen pusztító románc viszont nem hatotta meg az ellenfeleket. A nő előreugrott, oldalra kapta a karját, melyet követően egy vastag víznyaláb felkúszott a magasba, majd egy ívelt zuhanórepülést követően egy autó sebességével ütötte ki a szemben lévő ellenség lábát. A tűzharcos a földre zuhant, azonnal viszont nem tudott felkelni, mert a ruházatát beborító nedvesség teljesen megszilárdult a pillanat ereje alatt.

      - Indulunk! - adta ki a határozott parancsot a férfi, mihelyst kiugrott a furgonból. - Megvan, amiért jöttünk!

      A nő kedvese felé fordult, csupán egy másodpercre, de ez is elég volt hozzá, hogy váratlan támadás érje. Egy újabb lángcsóva hasított keresztül a hideg levegőn, egy szempillantás alatt felforralva az elvékonyult vízpajzsot. Forró gőz csapott fel, közvetlenül az asszony arcába, majd maguk a lángok is elérték a vastag ruházatot. Parázs és hamu szállt tova a nő fájdalomittas kiáltásával kísérve.  A térdére zuhant, elvesztette a kellő koncentrációt, hogy a támadást fenntartsa. A víz, mely fölött az imént még uralkodott, most makacsul a földre zuhant, teljesen védtelenül hagyva a párost a további támadásokkal kapcsolatban.

      Újból körbeállták őket, ezúttal szélesebb körben. A szerelmesek egymás karjaiban várták a végzetüket. Viszont nem csak magukért harcoltak, több forgott kockán, minthogy pont most az életet feladják. Vibrált a levegő,  a nő már nem érezte a hideget, mely eddig körülölelte. Nem érezte a fagyot, melybe oly' régen beleszeretett.

      A tűzharcosok felkészültek a végső kegyelemdöfésre, lángszórókat megszégyenítő erővel tüzeltek a tolvajokra. Talán az utolsó pillanatnál jártak, amikor az asszony, dacolva a fájdalommal, összegyűjtötte minden erejét, hogy egy vízgömbbe rejtse magukat, távol a veszélytől. Gőz szállt fel, ahogy a fagyos víz felforrott, temérdek mennyiségű. A minden irányból érkező össztűz miatt magát a célpontot már nem is lehetett látni, csupán a felszálló gőzt, de előbb-utóbb ez is abbamaradt, mihelyst már nem maradt több folyadék, amit a páros használhatna. Elfogyott az erejük, a lángok felemésztették őket.

      Kifáradtak, a zsoldos banda abbahagyta a tüzelést, miután meggyőződtek róla, hogy nincs már mit égetni tovább. A lángok gyorsan elaludtak, azonban amit a helyében láttak, olyat még egyikük sem tapasztalt. A vízgömb továbbra is szilárdan állta a sarat, közepén a szerelmespárral, kik a jeges betonon ülve, forró csókot váltva pecsételték meg utolsó, kétségbeesett szimfóniájukat.

      Az osztagvezető értetlenül állt. Látták, ahogy a gőzáram megszűnt, nem maradt több víz, de akkor mégis hogyan? Ekkor azonban a válasz villámcsapásszerűen hasított bele. Lehetséges lenne, hogy a jégharcos képes volt rá, hogy kellően hűvösen tartsa a vizet, még ilyen forróságnak kitéve is?

      A férfi lágyan cirógatta kedvesének megperzselt orcáját, ki utolsó erejével is azon volt, hogy életben tartsa a párját. Gyilkos tekintete hirtelen az őket körülvevőkre szegeződött, fagyos, világoskék szemei mentesek voltak minden kímélettől. A vízgömb egy szempillantás alatt keményre fagyott, több tucat éles tüskével a felszínén. Mielőtt még a tűzharcosok rádöbbenhettek volna, a jégpajzs darabokra robbant, minden egyes tüskét, cöveket, repeszt halálos sebességgel szétszórva.

      A páros lassú botorkálással elhagyta a helyszínt, onnantól fogva senki sem követte őket, csupán a fagyott vér volt az, mely búcsút intett...

***

      - Szerinted minden rendben lesz? - kérdezte a nő lágy hangon, elbizonytalanodva a jövőtől. Hűvös víz keringett az arcát ért égés körül, mely bár a fizikai fájdalmat enyhítette, lelkének sérülésére nem volt gyógyír.

      A tetőn ülve nézték, ahogy a felhők eloszlanak a csodásan világító telihold elől. A férfi várt egy-két pillanat, hogy gondolkozzon, majd jobb válasz híján elővette zsebéből a tárgyat, melyet elloptak, hogy felmutassa azt kevesének. Egy sorskapszula, mely elég információt tartalmazott, hogy az egész világot átformálja.

      - Bűnünk hatalmas, de ez itt, ez jelenti a megváltásunkat. Ahogy megbeszéltük, eladjuk az Új Kor Társaságnak, s azok után felszívódunk. Soha többé nem fogunk nélkülözni. Se te... se én... - hangja elcsuklott, ahogy közelebb hajolt szerelméhez, hogy homlokuk kellemesen összeérjen. Kezét finoman rátette a nő enyhén kidomborodott hasára. - Sem pedig ő!

      Újból csókot váltottak, majd szorosan átölelték egymást. Egy új, törékenyebb életbe léptek, s bár máris érezték, hogy magasabb szintre jutottak, a talaj biztonsága helyett a felhők között csupán vékony üveglapokon táncoltak.