Hogyan lettem asztalos ?

           Egyszer régen --még megboldogult ífjúkoromban-- azt a könnyelmű kijelentést tettem , hogy  úgy  ötvenéves kora útán az embernek nem is olyan nagy megerőltetés egy regényt megírní, , mert a kóros kor , számtalan eseménnyel--jóval és rosszal is  alaposan megfűszerezte  sózta, paprikázta , borsozta , de legtöbbször keseritette savanyitotta, amúgy sem túl édes életünket.De hát az akkoriban, nem úgy csapódott ki belőlünk , hogy akkor most már nem lehet semmit tenni ellene , vagy mindent lekellene nyelni emésztés nélkül, hanem úgy , hogy lekell úgyan nyelni , de érdemes elgondolkodni rajta .

           Ezért aztán  a beletörődés sunyi alagutjából  néha kibujva  világmegváltó gondolatokat  álmodtunk , amit aztán el is mondtunk egymásnak , egy -két pofa rum--jobb, pénzes napokon konyak --mellett a város gyakran látogatott cukrászdájában, hétköznap a Szegfű-ben, vasárnaponként a Tábák-nak neveztt bárba.Úgyanis ezekben a szocialista italkimérésekben , vasárnap délelöttönként, rangos sőt neves értelmiségiek gyültek össze  egy-egy asztalnál , aki szintén világmegváltó gondolatokat forgattak agyukban , valamivel magasabb szinten mint mi , ami néhány pohár konyak elfogyasztása útán áthallattszott a mi asztalunkhoz is , amiből  mi tanulhattunk volna egyet s mást , ha nem gondoltuk volna magunkat  máris a legokosabbnak , és legjártasabbnak a világ dolgaiban. Dehát tessék mondani , ki nincs arról megygyőződve  húszonéves korában , hogy ő már mindent tud a világról, még azt is amit mások nem .

           Persze ezek a beszélgetések , és a nagyok kihallgatása , sokesetben szöget ütött a fejünkbe, amiről aztán  az elkövetkezökben gyakran találtunk kivetni valót--jogtalanul--de annál több megfontolnivalót, mert egy idő útán szabályosan kerestük  ezeket az alkalmakat , hogy elleshessünk valamit ezekből a beszélgetésekből , amit olykor nem is értettünk , de azért eljátszottuk , hogy minden világos előttünk, mindent tudunk és mindent értünk.

Ártani biztos nem ártott , s hogy használt -e az majd csak sokkal később derült ki. Az viszont ,hogy túlléptük az alkoholfogyasztás határesetét , az azonnal kiderült, amikor kiléptünk a bár vagy a vendéglő ajtaján , mert szombat estenként -- de inkább éjszakának mondanám --még feltétlenül lekellettt ülnünk a park valamelyik lócájára , öten -hatan , hogy folytassuk  soha véget nem érő elmélkedéseinket. De itt a padon még arra is volt gondunk , hogy megfigyeljük a vendéglőből távozó vendégek egyenesen vagy dülöngőzve jönnek ki. Azt leellenőrizendő , hogy mi hogyan jöttünk ki --eszünkbe sem jutott!

          Nem egyszer fordult elő , hogy a nagytemplom toronyórája hajnali ötöt ütött, és csak akkor jutott eszünkben , döbbentünk rá, hogy illene hazamenni , mert valószinű , hogy otthon várnak ránk. Ekkorára már az alkoholfogyasztás külső belső és agyi  jelei , nyomai  is végképp eltüntek. Legfennebb egy kis fejfájás , fáradtság , gyengeség jelei  ütköztek ki rajtunk. Mert nekünk eszünkbe sem jutott , hogy esetleg ehetnénk is valamit, pedig egy konyak árából már egy hagymás májat is ehettünk volna, kenyér és savanyuság nélkül. De ha ismertük a pincért--és persze hogy ismertük , akkor kaptunk kenyeret , persze olyat amit a másik asztalnál , nem fogyasztottak el. A pincér tudta , hogy vékonypénzüek vagyunk úgyan , de hüek és kitartóak , már ami a fogyasztást illeti , és jobb napokon nem verjük fogunkhoz a garast. Mert ugyebár dolgoztunk, mindenki dolgozott, sokat kevés pénzért. A gyári öt-hat lejes órabérünk , igencsak kevésnek bizonyult , akkori életvitelünkhöz, pedig mi a világ legtermészetesebb dolgának találtuk ,hogy munka után beüljünk egy cukrászdába , igyunk egy kávét és igyunk egy féldeci rumot , miközben elolvassuk a napisajtót , és hétvégeken az irodalmi lapokat.(Na, a lapokról , még biztos fogok irni)Ezt a szokást hazulról hoztam --polgári csökevénynek hivták akkor-- de én továbbfejlesztettem , mert apámtól, sem a kávéfogyasztást sem a rövid ital fogyasztást nem örököltem ,mert ő ilyesmivel nem foglakozott-- legfeljebb egy pohár jó házi borral ebéd után. Az is igaz , hogy soha életemben nem láttam ittassan.De neki is volt egy gyenge pontja mert nagyon mérges tudott lenni , ha nem jött idejében az újság , vagy nem találta a helyén!

           Tehát annak érdekében , hogy ezt az életmódot fenn tudjam  tartani , privát munkát vállaltam ,amiből volt éppen elég , mert időben már a nagy árviz után vagyunk és akkor egy asztalosnak rengeteg munkája akadt. Itt talán elkellenne mesélnem , hogyan lettem asztalos .

           Az elemi iskola elvégzése útán --tanulmányi eredményeim alapján , elméleti középiskolába  iratkoztam, de apám egyetlen bővitett mondattal  eltéritett egy szakközépiskolába, ami négy év tanulmányi idő után középfokú szakképesitést igért.Nagyon szimpatikus volt nekem ez a szakma, mert gyerekésszel igen nagyratartottam azt, hogy valaki egy darab fából mennyi mindent tud csinálni.És ezt a mai napig tartom, bár sajnálattal veszem tudomásul , hogy a szakma,  a szakma tekintélye és szinvonala az utóbbi negyven évben rohamosan süllyed.

           Szóval elkezdtem tanulmányaimat   --az akkor Ipariskolának mondott szakközépiskolában, azzal a reménnyel , hogy négy év elteltével faipari technikusként folytathatom  reménybeli vidám életemet.Mert a vidámságot is nagyon fontosnak tartottam, és erröl sem akartam lemondani. Ma sem! De hát ez már akkor sem volt egy kivánságmüsor, és rajtam kivülálló okokból a Tanűgyminisztérium  úgy döntött , hogy túl sok lesz nekünk az a négy év--annyi időt nem pocsékolnak tanitásunkra-- elég lesz három.-- Fiaim, jelentette ki másod év végén az igazgató elvtárs( annak előtte suszter volt--pardon cipész apámnak kollégája):-- Szerencsétek van , nem kell négy évet tanulni , elég három és nem lesztek technikusok, hanem asztalosok lesztek!

          Nekünk ez még elfogadható húzás volt , de az előttünk járó negyedévesek akik  négy évet tanultak azok is asztalosok lettek.Történt vala mindez anno Domini 1961-ben éppen azokbana napokban amikor Gagarin pilóta elvtársat  kirepitették az űrbe. Ha ő néhány óra alatt  elmegy és visszajön  az űrből, akkor igazán nagyon sokat nyertem azzal az évvel! Hányszor megjárhattam volna az űrt, oda vissza egy év alatt. De hát nem volt szükség annyi ürhajósra . Igaz, utána négy évig megegyszer kijártam a középiskolát.