Gilisztasors

            Alig egy félcenti hosszú volt. Se keze se lába, se füle se farka se feje. Csak eleje meg hátulja. Azt is csak onnan lehetett megkülönböztetni, hogy a hátulja vékonyabb volt, és halványabb szinű. Az eleje viszont vastagabb, erőteljesebb, és vörösebb is. Annyira erőteljes , hogy felnőtt korában , úgy müködött mint egy fúrópajzs. Kitünő földmunkás volt. De ezt szószerint kell érteni mert csak kizárólagosan a földben érezte jól magát, mert a keményebb dolgokkal kővel , fémmel nem tudott megbirkózni.Nem is nagyon volt rá szüksége , mert úgy választotta meg a lakhelyét, hogy ott csak föld legyen.De, ha földbe valami keményebb anyag került, azt egyszerüen kikerülte, és arra ásta a vájatait amerre szabad volt az út. Persze lassan növekedett is, és ennek nem is örült nagyon, mert kiskorában kedvére bujócskázhatott, a felnőtt giliszták vájta  labirintus szerű járatokban. Nagyobb baj csak akkor volt, amikor a hatalmas esők - vizzel töltötték meg a járataikat. Ilyenkor a lehető leggyorsabban igyekezett a földfelszinre, úgy ahogyan a többiek is tették. A többiektől azt is megtanulta , hogy óvakodjon a két lábúaktól. Ezt nehezen tanulta meg mert nem látott, nem hallott , viszont kitünően érzékelte a rezgéseket. Ezt akkor tanulta meg, amikor a villám hatalmas erővel belecsapott a földbe, mert akkor hatalmas megrázkódtatás érte. Igaz akkor már tíz-tízenkét centi hosszú volt,  maga vájta magának a külön járatokat és már ideje volt a családalapitásnak is. Ekkor már a társak nem figyelmeztették , hogy a két lábúaktól óvakodjon. Hogy hány lábú van a közelben azt is a rezgésekből tudta megállapitani.

           Sok mindent megtanult, mégis gyalázatos vége lett. Egy alkalommal dörgés és villámlás nélkül is, a járatai vizzel kezdtek megtelni. Amilyen gyorsan csak tudott, úgy menekült  felfelé labirintus lakásából,  párjával együtt.

            Ám amikor felért valami puha de erős valami, elkapta és egy dobozba rakta, amibe szintén föld volt, de hiába ásott lefelé, egy idő után meg kellett állnia, mert valami keménybe ütközött.Ekkor ujabb rezzenést érzett, és máris maga mellet tudta párját. Oldalirányba kezdett ásni , de mindenütt falakba ütközött. Egyelőre még saját közegükben voltak, és tehetetlenségükben elfogadták sorsukat. Másnap reggel viszont - földestől  dobozostól -  azt érzékelték hogy akkora távolságot tesznek meg velük, amenyit ők, a maguk erejéből soha életükben nem lettek volna képesek. Még reménykedtek a túlélésben, mert még mindig a saját közegükben voltak.De nem sokáig, mert rövid időn belül egy szúrást éreztek, és ájuldozni kezdtek.Utána már csak azt érezték, hogy ősi ellenségük a viz, - végképp elhatalmasodik fölöttük.