Füst a lámpafényben.

Bizonyára te is feltetted magadnak a kérdést, hogy vajon milyen lesz életed utolsó itala. Ha nem, akkor előbb vagy utóbb úgy is felteszed és megpróbálsz rá válaszolni. Felesek mámorító hatásától, rózsaszín ködön át próbálod elképzelni az választ, de nem fogsz tudni igazából semmit se felelni rá. Mert a válasz nem is létezik. Tök mindegy, hogy melyik vágyálmodat is kergeted. A vörösborozás imádott pároddal, akit már a gimnázium óta ismersz. Közös pezsgőzés könnyűvérű egyetemistákkal, miután átélted a felemelőnek gondolt szexet, és elhiszed magadról, hogy még mindig jó vagy az ágyban. Kaszinóban, ahol a szerencseszámod elviszi az összes megtakarított pénzedet, a lízinges autódat is eladod, majd nagyon kortyolgatsz az Evianos ásványvizedbe abban reménykedve, hogy nem a félkarú mellett halsz meg. Szőlőnélküli bort vedelsz, miközben siratod az elszalasztott kamu lehetőségeidet, miközben lepusztult csövesekkel és még lepusztultabb kurvákkal múlatod az időt… Számtalan lehetőség van, amiből csak rajtad múlik, hogy melyik fog beteljesülni és persze a szerencsén, aminek kovácsa talán maga a mindenható.

− Este mész valahova? − kérdezte a fodrásznő.

− Nem hiszem… Szerintem otthon leszek és filmezek, úgyis van egy film, amit tök régóta meg akarok nézni.

− Milyen film?

− Ichi the killer a címe. Takashi Miike rendezte, már legalább másfél éve meg akarom nézni, de valamiért soha nem tudtam időt szánni rá. Pedig jó film − mondtam neki, miközben hajamat vágta hátul.

− Biztos jó lehet… 

− Nem szereted, ugye, az ázsiai filmeket?

− Őszintén szólva még soha nem láttam egyet sem − mondta mosolyogva.

− Én bírom őket, cool mozik és nagyon erősek. Például szerintem minden idők egyik legjobb és legütősebb filmje az Oldboy. De még az otthoni mozizás előtt megnézem a Liverpool-Manchester City meccset.

Erikáról lerítt, hogy fogalma sincs, miről beszélek. Tükörképében megláttam a ritka, bizalmat sugalló mosolyt. Még ha nem is tudhattam, hogy mennyire őszinte, úgy tűnt, elhiszi, amit mondok. Talán csak jólesett ezt hinni az év utolsó délutánján.

− És te mit tervezel? − kérdeztem bizonytalanul.

− Otthon leszek − gondos mozdulatokkal vágta a hajamat −, és pihenek.

− Ennyire sok volt a munka?

− Ne tudd meg, tiszta bolondok háza volt egész héten. Volt egy hölgyemény, aki nemrég felhívott, hogy jönne festésre hat órára. Mondom neki, hogy akkor zárok és különben is, már sehogy sem tudom beszorítani.

− És erre ő? – kérdeztem.

− Azt hiszed, megértette? Dehogy, elkezdett hisztizni, hogy ő mit tudom én, milyen VIP helyre megy a barátjával, és hogy ennyit nem vagyok hajlandó megtenni… A végén annyira felhúzta magát, hogy azt mondta, soha többé nem jön hozzám. Mondtam neki, ahogyan gondolja… Most komolyan, miért az utolsó nap jut eszébe hajat festetni?

− Lehet, csak reggel tudta meg az esti programját.

− Bizonyára…

− Nem lehetetlen. Gondolj bele hány ember van, aki kifizeti az összes pénzét valami béna estére, ahol egész este csak egy pohár pezsgőt iszik, miközben csak feszeng? Lehet, ő is ugyanilyen volt.

− Nem tudom, igazából szerintem amúgy sem volt százas a csaj.

Erika arcáról mindvégig valami keserűség áradt. Nem igazán tudtam, mit is látok a tükörben. Talán csak a kívánatos fodrásznőt? Vagy többet? Fogalmam sem volt. Az elhagyatott kora estén egyre jobban élveztem a hajvágást, és mikor véget ért, újból üresség fogott el.

− Nincs kedved elszívni egy cigit? − kérdeztem meg váratlanul.

Erika furcsán nézett rám, bizonyára egyáltalán nem számított a kérdésemre. Mikor láttam szemeit, azonnal megbántam az előző mondatomat. „Én hülye, mégis minek kérdeztem ilyet?”. A következő másodpercek életem talán leghosszabb pillanatai voltak. Nem olyan volt, mint azokban az ócska filmekben, mikor a könyvmoly férfi meghívja a nőt kávézni. Vagy mikor az esetlen szarJancsinak igent mond a modell lány, mondván, ő annyira kiábrándult a kamu férfiakból. A való életben sokkal rosszabb, nem szólal fel a háttérben Barry White és a nő sem tolja le azonnal a bugyiját. Kivéve akkor, ha prostikhoz mész, akik néhány darab ezresért, de még talán pár italért is eljátsszák valamelyik gagyi amerikai film rózsaszínű izébe mártott bugyiját.

Szóval igen, gondolhatsz bármit, lehet, most azt hiszed, hogy neked bizonyára nem nagy feladat megkérdezni valakitől, nincs e kedved cigizni. De inkább dőlj hátra a fotelodban és tedd fel magadnak őszintén a kérdést, majd próbálj meg őszintén felelni rá. Ha sikerült, akkor gratulálj az lelkednek. Légy büszke életedre, élvezd ki az őszinteség tisztaságát, és ragadd meg a pillanatot, mert nem fogod sokáig élvezni, hisz életedben rejlő hazugságok örvénye visszaránt a képzeletbeli világodban, ahol te vagy Casanova és Hugh Grant kibaszott keveréke. Én pedig maradok saját magam…

Kint dohányoztunk a fodrász szalon előtt. A téli fények halványan világítottak, szilveszter álszent hangjai egyre inkább erősödtek csendben.

− Tényleg meccset fogsz nézni? − kérdezte Erika miközben cigizett.

− Igen… Ne mondd már, hogy tényleg olyan hihetetlen!

− Eléggé…

− Pedig sok Liverpool szurkoló van, aki tuti a tv előtt ül és nézi a meccset. Oké, az más kérdést, hogy utána mennek valahova inni vagy tűzijátékozni.

− Értem − nagyot szívott a cigijébe.

− Gáz?  − kérdeztem ironikusan.

− Ezt nem mondtam.

− De annak gondolod.

Erika szeme még a halvány fényeknél is megcsillant. 

− Most én is egyedül töltöm a szilvesztert, nincs ezzel semmi baj… Csak te valamennyivel fiatalabb vagy.

− És a család? − kérdeztem.

− Hát a család férfitagja az élettársam,, a fiával elment Bécsbe valami koncertre. A lányom, ugye, akit ismersz, pedig az apjánál lesz holnaputánig. Valahogy vonzóbb volt az a társaság, mint az enyém − Erika elhajította a cigarettát.

− Sajnálom – mondtam.

− Az élet már csak ilyen.

Miközben utolsót szívtam a cigiből, mélyen egymás szemébe néztünk. Gondolkozás házába estem, ott álltam egy szexi vörös hajú fodrásznővel. Mi is lett volna a helyes döntés? Elköszöni tőle és hazamenni? Esetleg valami humoros mondatot bedobni? Ki voltam éhezve az újdonság varázsára. Soha nem voltam a csábítás nagymestere, mégis akkor, abban a pillanatban elhittem, hogy bármi megtörténhet. 

Perfekt este, gondoltam magamban. Csak azt akartam gondolni. Mikor Erika belépett az ajtón, szembesült a 30 négyzetméteres lakással, amiben éltem. Mindössze egy szoba, fürdő és konyha. A berendezés igen csak minimalista stílust képviselt: egy ágy, kanapé, tv, íróasztal és a fekete sporttáska. A meccs már 22. percében járt, a Liverpool vezetett 1-0-ra. Erika helyet foglalt a kanapén.

− Van egy üveg fehér borom és Martini. Melyikből önthetek? − kérdeztem. Rögtön észrevettem, hogy Erika semelyiket nem szereti. − Ugye utálod a Martinit?

− Nem tartozik a kedvenceim közé…

Az első nő, akit felhívtam magamhoz a fodrászom, az év utolsó napján. Egyre inkább királynak éreztem magam, azt kívántam, bárcsak szeretné a Martinit, de már kezdtem elfogadni, hogy rajtam kívül senki nem szereti a régi idők menő italát.

− Várj egy pillanatot…− mondtam, és elindultam a konyhába.

A szekrényből kivettem a régóta őrzött üveg rumot. Pillanatra megtántorodtam, majd tovább mentem a szobába, ahol Erika ült a kanapén. Még mindig nem akartam elhinni, hogy a fodrászommal készülök iszogatni itthon. Furcsa volt, és ahogyan barátkoztam a gondolattal, kezdtem elfogadni.

− Rum − mondtam, miközben kezébe adtam egy vizespoharat.

− Az már erősebb, mint a Martini − felelte Erika.

− Nem tudom, pontosan hány fokos, igazából azt sem tudom, hogy milyen. 

− Igen?

− Soha nem ittam rumot, de most majd meglátjuk, milyen.

Hogy milyen volt a rum? Erős. Az íze semmi különlegest nem tartogatott, de már az első pohárnyi is felért egy Mike Tyson horoggal. Rengetegféle alkoholt fogyasztottam életem során, de olyan mámorító hatásban soha nem volt szerencsém, mint azon estén. Mire vége lett a meccsnek, csupán pár pohárnyi ismeretlen eredetű rumtól elértük azt a hatást, amire a legtöbb szilveszterező csak vágyakozhat. Még kilenc óra sem volt, de petárdák durrantak az agyunkban, tűzijátékos oroszlánok ugráltak lelkünkben. 

− Soha nem ittam még ilyet − mondta Erika miközben táskájából elővette a cigijét. − Azt hittem, apám házi pálinkájánál nincs erősebb. − Meggyújtotta a cigarettáját. − Úgy látszik, tévedtem.

− Örülök neki. Elmondjam, hogy honnan van?

− Persze, kíváncsi vagyok rá − mondta nevetve.

− Egy Deba nevezetű férfitől vettem a Március 15 téren. Egy nyári reggelen felhívott és azt mondta a telefonba, hogy van valamije, ami nekem nagyon kell. Egyszer már régen említettem neki, hogy szerezze meg nekem a világ legerősebb italát. Persze először azt hitte, csak viccelek, hisz a boltban annyiféle alkohol van, mint a fene, amitől úgy be tudsz rúgni, mint az állat. Minek akarna valaki annál erősebbet inni? Én se nagyon hittem abban, hogy létezik ilyen alkohol. − Feltöltöttem a poharakat. − Persze Gergővel soha nem hittük, hogy valaha is ilyen erős italhoz fogunk jutni. De mint mindent, Deba ezt is elintézte. Furcsa, de aztán végleg eltűnt, miután megvettem tőle az italt. Állítólag valami biztosítási csalásba keveredett és lelépett Brazíliába.

− Ha találkozol, vele feltétlenül mond meg neki, hogy ez a pia kurva jó.

− Feltétlenül megmondom.

Újabb koccintás következett. Nehezen csúszott le a keserű ital, ugyanakkor az élet tovább itatta velünk a rumot. 

− Amúgy ki az a Gergő? − kérdezte egyszer csak Erika.

− Haverom volt. − Rágyújtottam egy száll Chesterfieldre. − Suli óta ismertük egymást, legjobb barátok voltunk. Sok hülyeséget csináltunk, kölyökként meg volt egy tucat hülye tervünk. 

− Mint például a világ legerősebb rumját inni?

− Ja. − Kérdően néztem a nőre.

− Előbb mondtad.

− Tényleg. Igazából a terv úgy lett volna, hogy valami a legjobb, legmegfelelőbb pillanatban bontjuk ki az üveget. Hogy ez mikor történik, nem dumáltuk meg, csak mikor úgy érezzük. Talán Magyarországon, vagy Amszterdamban a piros negyedben, vagy Hamburgban egy kurvákkal átmulatott éjszaka után, tök mindegy, csak egyszer…

− És most a fodrászoddal iszogatod.

− Így alakult. Ő már teljesen más lett, mint én. − Nagyot szívtam a cigibe. − De örülök neki. Remek társaság vagy, mindig bírtalak. És jól bírod az italt.

− Igazából nem mondtam még soha senkinek ilyet, de te vagy a kedvenc vendégem.

Mint lehetett várni, elcsattant köztünk az első csók. Talán az alkohol hatása? Esetleg a magányos szilveszterünk estéjének szüleménye? Lehetetlen lett volna megmondani. Mint sok minden másra, felesleges lett volna magyarázatokat, indokokat keresni, bőven elég volt a dús ajkak puhasága. Életem legszenvedélyesebb csókja volt. Egy olyan nővel, aki az elmúlt években tetszett, de még a legvadabb álmaimban se fordult meg a gondolat, hogy ilyen helyzetbe fogok vele kerülni. A felemelő pillanat elragadta lelkem szörfdeszkáját, elrepítette a sivatagon túlra, egészen a denevérek lakta füstös tengerpartra. 

− Várj − szakította félbe a csókot. − Ez tényleg jó ötlet?

− Ezt hogy érted?

− Nem vagyok hozzád öreg? Meg ugye nem is élek egyedül…

− Nem… miért lennél az?

− Lassan 37 leszek, te meg 25 − mondta Erika.

− Igazából csak huszonnégy vagyok.

− Baszki, akkor még fiatalabb vagy, mint gondoltalak.

− Most ez az egy év ide vagy oda nem számít. Amúgy nem mindegy, ki hány éves?

A pillanat félbeszakadt, eltávolodtunk egymástól. Erika belesimított vörös hajába.

− Igaz, a kor csak egy szám, de még soha nem voltam fiatalabb pasival, főleg ennyivel… Kicsit durva. Már az is az volt, hogy feljöttem hozzád. Most meg itt csókolózunk. − Töltött magának még egy pohár rumot. − És plusz még én vagyok a fodrászod is évek óta.

− És ezzel mi a gond? Van valami szabály a titkos fodrász könyvben, hogy ne izélj a vendéggel?

− Ez aranyos „izélni”. Nem mered kimondani a dugni, esetleg a baszni szót?

− Miért ne merném? Csak furcsa erről beszélni veled…

− Nyugodtan beszélhetünk erről, nem vagyok az anyád.

− Mármint a szexről? Vagy arról, hogy egymással...?

− Basszunk… még mindig nem mered kimondani. Lassan úgy fogom érezni magam, mint valami b kategóriás pornóban a gonosz, megrontó fodrásznő.

− Nem is létezik fodrász pornó.

− Biztos vagy benne? − kérdezte.

− Tuti. Ki akarna fodrászos pornót nézni? Azt tudom, hogy a városban létezik, egy üzlet, ahol meztelenül vágnak hajat, de fodrásznős pornó tuti nem létezik. Bár soha nem értettem, abba mi a jó, hogy meztelen vágják a hajadat.

− Szerintem izgalmas valakinek levágni a haját miközben meztelen vagy − mondta Erika.

− Na, ne − mondtam megdöbbenten.

−Van benne valami izgalmas tudni, hogy a férfinak feláll, miközben a meztelen fodrásznő a pajeszát igazítja.

Gyorsan elképzeltem a jelenetet, miközben Erika fehér felsőben rejtett melleit bámultam. Nem találtam semmi izgalmast a meztelen hajvágásban. Valami hiányzott belőle. Mégis kinek lehet erre igénye? Bár a nők élvezhetik a kísértés játszadozását.

Az unalmas, értelmetlen tv műsorok és a bátortalan kabaré mellett hiányérzetünk támadt. Félig volt a rumos üveg, mégis legbelül elkezdtem félni, hogy a vasútállomás túl hamar el fog hagyni engem és minden kezdődik, előröl. A fekete sporttáskára néztem. Már hetek óta ott porosodott a sarokban telepakolva. Tudtam, miért van ott, de mégsem értettem, miért tettem a földre. El akartam tüntetni. Ha akkor lett volna különleges képességem, vagy ismertem volna valamiféle varázslatot, ami még Harry Pottert is megszégyeníti, tuti használtam volna. De nem jártam a Roxfortba, így varázsolni sem tanultam. 

 − Mond csak, nincs kedved elszívni egy füves cigit?

Erika kezdett berúgni. Barna szemeit uralták a rum erőteljes hullámai.

− Füvezni akarsz?

− Igen, szilveszter van.

− Még soha nem próbáltam − mondta kicsit szégyenkezve.

Erika elgondolkozott. Szinte biztos az járt az eszében, hogy nem-e öreg ahhoz, hogy először füvezzen. Anyaként nagy bűn felszállni az „élet vonatjára”? Majdnem 37 évesen először füvezni egy sráccal? Nem túl erkölcsös, de mennyivel hitványabb az álszentségnél? A hazugságoknál? Mennyire jobb azoknál, akik magukba fojtanak minden kíváncsiságot. Megöregedni úgy, hogy semmit nem tapasztalsz meg, az nem élet, hanem lassú unalmas haldoklás. Nem az az élet, hogy mindennap felkelsz, elmész a munkahelyedre, hazafelé a leértékelt árukat választod az akciós hűtőkben, ábrándozol a naposabb életről, miközben lehazudod a saját csillagaidat. A fodrásznő nem tette. Bevallotta a megbúvó kísértés vágyát.

Az íróasztalomban tartottam ananászos füvet. Részegen elég csúnya cigit sikerült csavarnom, de a célnak tökéletesen megfelelt, Erika pedig egyre kíváncsibb volt a drog hatására.

− Csak le kell tüdőzni és kész.

− És nem gond, hogy ittunk?

− Nem, csak erősebb lesz a hatás − mondtam.

Erika egyedül gyújtotta meg a jointot. Ügyes volt. A cigi helyett feketére festet körmeit figyeltem. A nő közelsége megérintett. Miközben az első szívásokat végezte, azon agyaltam, mi lenne, ha egyidősek lennénk? Akkor is együtt ülnénk a kanapémon résszegen és füvet szívnánk? Vagy ha akkor talán nem is jutottunk volna eddig? Mint az élet, nem is tudjuk, hol tartunk, csak haladunk a végtelenségbe és tovább.

Erika sikeresen belépett a zöld mélységbe emelkedő felhőkarcolók városába. Követtem én is. Pár szívás után rögtön megéreztük a hatást. A kanapén szétterülve nevettünk egymásra. A tökéletes este. A vonat elindult, száguldott az elnyomott denevér országon keresztül.

 − Azt hiszem, ez tényleg jó… Csak nem értem, hogy minek neked egy komornyik? − mondta Erika.

− Azt én se

− Folyamatosan a szendvicsével erőszakoskodik. Hiába mondom neki, hogy „nem kell a szendvicsed, baszd meg” ő akkor is csak áll, mosolyog és tovább ajánlaná a sonkászsemléjét.

− Az angolok már csak ilyenek − feleltem, miközben a köztársági elnök újévi beszéde hallatszott a háttérben.

− Buzik? − kérdezte Erika.

− Az angolok? Nem. Vagyis szerintem már az a generáció kezd kihalni, mint ahogyan a focihuligánok is… Egyszer csak majd eltűnnek. A mai angolról ki jut eszedbe? James Bond? Vagy Rooney? Senki nem hallgat George Michael számokat.

− Én szerettem a zenéit. Meg most minek bántod? Nemrég halt meg. Nem szép dolog halott emberekről rosszat mondani.

− Nem is mondtam róla rosszat, csak azt, hogy nem szeretem a zenéit.

− A szendvicses ember vajon szereti?

Az ünnepi beszéd fenomenális volt. Az elnök úr szavait a háta mögötti zöld nagymellű űrlény tolmácsolta. A kanapén hárman ültünk: én, mellettem Erika és az ő oldalán pedig a rózsaszínemberke integetett mosolyogva. A végtelenek tűnő számok elégedettségét közvetítette. Zöld nagymellűség bizakodóan nézett a nézőkre, és el akarta érni, hogy vele együtt köszöntsd az újévet. 2017 lufija pedig egyre nagyobb lett. Bekábultan hevertünk a kanapén és néztük a jókívánságot. A rózsaszínember elégedetten hízott, rugalmas bőre tágult, egészen addig, amíg fel nem emelkedett és jókedvűen ki nem repült a narancsföldekre.

− Megkívántam az édességet − mondta Erika betépve.

− A konyhában van egy doboz bonbon, és a hűtőben találsz Cornettót meg Colát.

Erika felállt a kanapéról. Bizonytalan léptekkel elindult ki a szobából. Hirtelen megijedtem és a gondolatok elkezdtek száguldozni bennem. Meghúztam a rumos üveget, reménykedtem, hogy az ivás segít átvészelni a számomra nehéz másodperceket. Az ital illata megütötte az orromat. Még mindig az újévi beszéd tartott vagy talán az ismétlés ment? Majd egyszer csak zajokat hallottam az ablak irányából. Ráébredtem, hogy teljesen betéptem, a rum és a gyümölcsös fű elhozta azt, amire a legtöbb ember vágyik.

− Mi a faszt bámulsz, Robi? − kérdezte a plüssmackó. – Baszd meg, a Robi rímel a Johnnyra.

−  Az én nevem nem Robi − mondtam kábultan.

− Az szopás.

− Elégé − mondtam nevetve. − Neked nincs jobb dolgod szilveszterkor?

− Hallod, baszod ezt most miért kérdezed? Tudod, hány ember szeretne személyesen találkozni velem?

− Nem tudom. Mennyi?

−Honnan a faszomból tudjam?

− De te egy plüssmackó vagy… Nincs is dákód.

− Épp ezért keresek egy rohadt paszternákot. Csak mivel erre jártam, gondoltam benézek. De ahogyan hallom, nem vagy egyedül − mondta, mikor meghallotta Erika szirénát utánzó hangját a konyhából. − Csajod is elégé betépett?

− Elsőre szív, és azok általában furcsán viselik − mondtam.

− Ja, és mellesleg majdnem harmincnyolc. Kemény.

− Ugye? Én is pont erre gondoltam. Sokkal másabb, mint valami hülye plázapicsával füvezni.

− És ott van a tapasztaltság a szexben. Egyszer olvastam valamelyik lapban, hogy az ilyen korú nők nagyon tudnak furulyázni. Szóval Robikám, ha van eszed, akkor ezt kipróbálod még ma este.

− Még mindig nem Robi.

− Édes faszom, nem mindegy, hogy mi a neved, mikor konyhában kint van egy középkorú fodrásznő?

− Azt mondta, mocskos a fantáziája.

− Mázlista köcsög. Én meg egy szaros paszternákot sem tudok sehonnan szerezni…− A plüssmaci megpillantotta az asztalon az ananászost. – Baszki, ez olyan fű?

− Bezony.

− A legjobb cucc! Tudtam én, hogy be kell néznem. Az én kertészem soha nem tud ilyet hozni, csak az agybaszt.

− Az sem rossz − mondtam.

− Szóval, nincs egy paszternákod? Életbe vágó lenne, tudod áthívtam az egyik barátnőmet, de nincs otthon paszternák.

− Sajnálom, de nincs. Én nem szoktam használni.

− Basszejesszus!

− Talán a szomszédban.

A plüssmaci távozott, és pár pillanat múlva visszatért Erika, kezében a konyhában talált dolgokkal.

− A lakás tele van denevérekkel − jegyezte meg.

− Az előbb itt volt a besszélő maci − mondtam.

− A tejet szeretem. Pedig soha nem szoktam inni, de most úgy érzem, kurva finom ez a tej.

Két nagy pohárba beletettük a fagyit és leöntöttük tejjel. Nem bizonyult elég édesnek, de szerencsére kéznél volt a Nutella, ami megadta a tökéletes ízkeveréket. A tévében még mindig az ünnepi beszéd ment.

− És amúgy van valami hobbid? − kérdezte Erika.

Még egy kanál Nutellát kevertem a tejes fagylaltba. Végre elég édes lett. Jól indult a 2017-es esztendő. Erikára néztem, aki gyorsan kanalazta a tejes Cornettót. Vajon ugyanolyan jól érezte magát, mint én? Megtalálta a zöld füstben a lelendülés hullámát? Kellet néhány másodperc mire kérdéseinek szavai eljutottak hozzám, minden bizonnyal jó pár hosszú élet lezajlott a földön, olyan lassan kaptam meg ó ent nyelven.

− Tudod, mi az a script doktor? − kérdeztem Erikát.

− Nem.

− A script doktor az, amikor kreatív emberek megírnak egy forgatókönyvet és elkezdenek házalni a stúdióknál. És a stúdió első lépése az, hogy hív egy script doktort.

− Beteg a könyv? − kérdezte.

− Ja, a stúdiók szerint. És a script doktor jön, és szépen leellenőrzi, hogy megvan-e a kellő számú klisé a filmben. Ha nincs, akkor beleírja, így kapjuk, meg azt a rengeteg szart, és így basszák haza a jó forgatókönyveket.

− Hihetetlen…

− Pedig ez az igazság. Érted, mert a film csak akkor jó, ha a főhősnek megvan a jópofa vicces barátja, aki majdnem meghal, de mégsem hal meg soha, mert túl vicces. Vagy a gonosz geci először a főhős barátja, de a film közepén elárulja a főhőst.

− Telefonbeszélgetések, amikor csak a helyszínt beszélik meg, de az időpontot soha – csatlakozott Erika.

− Kurva jó klisé. Vagy a tökéletesen időzített híradónézés, amihez a főhős pont akkor kapcsol, mikor róla van szó, vagy arról, ami fontos neki. Érted, baszd meg, nem kell megnézni a felesleges híreket. − Rágyújtottam. − Ezért haldoklik a filmszakma.

− Tényleg.

− Amúgy írni szoktam − válaszoltam Erika kérdésére.

− Igen?

− Ott az asztalnál, a laptopnál. Vagyis igazából nem…− Véres szemeimmel néztem az íróasztalt.

− Mint a Szürke ötven árnyalat?

− Mármint pornót írni?

− Ja, csak mondjuk fordítva − mondta Erika.

 − Meleg ötven árnyalata? − kérdeztem.

− Két pasi egymást fenekeli? Ez csak Madonnának lehet izgalmas. Én arra gondoltam, hogy nő korbácsolja a srácot.

− Szóval így fordítva… Elég szar ötlet.

− Pedig tök izgalmas lenne. Látni, hogy egy nő domináskodik egy férfi mellett. Nekem tetszik az ötlet.

Erika rám nézett.

− Nyilván és a srác lehetne valami idióta srác, aki mindig rosszkedvű. Tisztára, mint abban a szar filmben a Nem vénnek való vidékben mikor a Tommy Lee Jones két órán át panaszkodik, hogy régen mennyivel jobb volt minden.

− Azt a filmet, azt hiszem láttam, és tényleg nagyon unalmas − mondta Erika. − De most komolyan, egy próbát megérne.

− Már most utálom a történetet. Tipikus Dávid nevezetű karakter… akit pár oldal után az ember megutál − Kanalaztam a fagyiba.

− A Dávid név nem jó. Nem tudok rá izgulni… Folyton valaki olyan jutna eszembe róla, akire nem akarok gondolni maszturbálás közben − mondta Erika. – Benjámin név az jó.

Eszembe jutott egy pornó novella, amit még nagyon régen a neten olvastam, és onnan egy női név. A sztori maga elég pocsék volt, de a főszereplő neve valamiért megragadott.

− A nő neve meg lehetne Mia. Érted, Fehér Mia, nem szürke, hanem fehér.

− Kurva jó − mondta jókedvűen Erika.

Mindketten felnevettünk. 

− Mint egy macskanév. Például a nő lehetne ügyvéd vagy pszichológus és úgy nézne ki, mint Marion Cotillard − vázoltam a karakterötleteimet.

− Tetszik, a perverz pszichiáter tuti siker.

− Á, tuti, ilyen sztorit csak egy idióta írna meg, aki álladóan különböző fétiseken poénkodik részegen.

Elfogyott a fagylalt. Ismét egymás szemében néztünk. Lámpafényben be voltunk tépve mindketten, mégis színtiszta vágyak voltak. Ismét elkezdtük a csókolózást, de most sokkal vadabbul, szenvedélyesen. Erika szinte letépte a pólómat. Kint petárdáztak, a tévében még mindig az ünnepi beszéd ment, de már nem néztük. Egymással voltunk elfoglalva. Nem álltunk le egész este. A világ, az ünneplő tömeg tetején szexeltünk. Elértük a beteljesülés orgazmusát és még annál is többet…

Délben egyedül ébredtem. Szobában szétnézve nem találtam Erikát. Az ablakon lévő függöny teljesen elfedte a nap sugarait. Mint minden reggel, ugyanazt éreztem. Ürességet. Szétesve feküdtem az üres rumos üveg társaságában. Az elmúlt éjszaka vadságáról csak az ágyban heverő szigetelőszalag darabkák, tejszínhabok és fólia tanúskodhatott. Bal csuklómon még mindig lógott egy darab szalag. Szőrrel együtt téptem le.

Felkeltem az ágyból, felkapcsoltam a lámpát. Az üres rumos üveget néhány másodpercig bámultam, majd meggyújtottam az utolsó száll Chesterfieldemet. A füst szétáramlott a másnaposság hajlékában.

Pillanatok nagysága ott rejlik, ahol az ember nem gondolná. Játszótéren, buszmegállóban, drogos híd séta közben, esti sörözés közben a kocsmában a haverokkal, akik előbb vagy utóbb felnőnek és veled együtt elfelejtik saját magukat. Újév első délutánján megfogadtam, soha nem akarom magam megtagadni, elfelejteni azt, aki valójában is vagyok.

Csak néztem a szobát, amiben éltem, a lámpafényben szétáradó füst varázsát. Gúnyosan és megkönnyebbülve nevettem a fekete spottáskára. Majd a telefonom után nyúlva kikerestem a fodrászom telefonszámát.