Ezüstcseppecske mesél (játékra fel!)

 Csatt, csatt. Éjjel kettő körül jár az idő. Miksa, az öreg szivaros éppen jókor tér magához. Óvatosan felül az ágyon. Az asszonykája továbbra is nagyokat szuszog, miközben férfiakat megszégyenítően, hanyagul horkol a párja mellett. Ilike az ismeretlen zaj ellenére sem ébred fel, hiszen ő mindig füldugóval tér nyugovóra. Nem hallja saját magát sem, hát még az egyre sűrűsödő csattogásokat. Nem úgy, mint Miksa bácsi!  

 Csatt és horkantás. Mintha azzal versenyeznének a hangok, hogy vajon melyik kerekedik felül a másikon egy láthatatlan kotta-lenyomaton.

Olyan kiábrándító, ahogyan Ilike néni azokat a torz robajokat kiereszti magából! Az utóbbi sok-sok évben lett kéretlen szokása ez. Miksa hozzá szokott már, és egy jó ideje nem szól semmit, csak tűr. Elvégre ő sem alszik különbül.

 Még egy csatt. Ennek a fele sem tréfa! Miksa gazda úgy dönt, utána néz a dolgoknak. Amíg felesége továbbra is bent zajong a házban, addig a férfi egy bottal a kezében megközelíti a hátsó kertet, ahonnét eredeznek a furcsa zörejek. Amikor kiér a szabadba, döbbenten nézi a hangokhoz tartozó látványt. Akárhányszor ez történik, mindig rácsodálkozik. "Mi történik itt? A göthös paripa egyensúlyozik a mellső lábain?! Amott meg egy disznó a fején pörög körbe-körbe? Jaj, ne! Szegény macsek! E pillanatban rontja meg a házőrző eb. Még ilyet! A kakas tojást tojik? Hé! Valaki, tiltakozzon már!"

 - Nincs ez így rendjén! - mélázik tovább immáron hangosan az öregember. - Hát nekem kell itt is megmondanom, hohy mi való és mi nem? De flúgos egy éccaka!

A megkergült állatsereg rá se hederít a ház urára.

-         Ide lábhoz, mind! Addig, míg szépen mondom!

 Miska bácsi vár. Mivel semmi változás nem történik, a botja hegyével egy jó nagyot vág - magától tisztes, félméternyi távolságra - rá a sáros földre. Ekkor ott megnyílik a talaj, és színezüst víz bugyog ki a földből.

-         A teremburáját! Ezt meg hogy csináltam?  - csodálkozik az öreg a lyuk mellett. Olyan közel áll a szökőkúthoz, félő, hogy talán bele talál esni a belsejébe. Ha így történne, akkor pechére lekerülne annak a legmélyébe. Onnan aztán bizton nincs visszaút! Ezt tudván óvatosan hátrahőköl, de azért továbbra is az ezüstpermetet csodálja. Az állatsereg most sem hagyja abba a furcsaságait.

-         Ej, mi tévő legyek? – morfondírozik Miksa, amikor a vállára esik egy ezüstcseppecske.

-         Köszönöm, hogy nem sepertél le magadról – hálálkodik a csepp.

-         Te szóltál? Izé… hogy is nevezzelek…

-         Ezüstcseppecske vagyok.

-         Miksa. A háziúr – morog vissza.

-         Nagyon örülök! – szól édesen a cseppke.

-         Én nemkülönben, de azért van itt pár dolog, amit nem értek – motyog és közben a fejét vakarja a háziúraság.

-         És pedig? Talán én segíthetek! – Egy óriási mosolygós szájjá duzzad.

-         Kezdeném velük. Nézd! Mi a fene ütött a jószágokba?

-         Melyikről regélejek elébb?

-         A lóról. Nem kap elég zabot?

-         Szerinted erről van szó?

-         Miért? Mi másról? Az istálló tágas, kényelmes… de tudod mit? Hagyjuk a lovat! Jobban érdekelne, hogy a kutyám mit eszik Pamacskán?!

-         Magyarázatot vársz?

-         Hát nem azt ígérted, te pötty!

-         Ezüstcseppecske! És ne gúnyolódj velem, mert mindjárt…

-         Mindjárt?

-         Megsértődöm. – A széles vigyori képe eltűnik, most amolyan átlagosan fest a cseppecske.

-         Ja, vagy úgy. Szóval megsértődsz  – játszadozik tovább az öregember.

-         Meg én!  - A csepp sem rest, veszi a lapot biz ám!

-         Mi lenne, ha inkább beszélnél!

-         Még mindig a cica-kutyus kaland érdekel?

-         Már nem. Annak a disznónak ott, látod? Mi baja lehet?

-         Amelyik a fején pörög? – kacag Ezüstcseppecske.

-         Ne nevess, hékás!

-         Miért nem hagyod, hogy nevessek?

-         Mert nincs okod rá.

-         Ha így látod, akkor inkább távozom.

-         Ugyan. Mégis, hogy tennéd?

-         Megkérlek, seperj le magadról. Amúgy is bánt, hogy rólam semmit sem kérdeztél.

-         Bocsáss meg, de azok után, hogy megbolondult a fél udvar, te rajtad már meg sem lepődöm!

-         Próbáld meg, kérlek!

-         Most szórakozol velem?

-         Én nem… csak gondoltam…

-         Erre nincs időm! Vagy megmondod, mi folyik itt, vagy tényleg fel is út, le is út.

 Erre a játszmi fenyegetésre már semmi szüksége az embernek, hiszen Ezüstcseppecske egy óvatlan pillanatban legurul a válláról és egészen Miksa bácsi cipője előtt landol, majd egyenesen visszahuppan a hatalmas gödörbe.

-         Ne! Ne! Most ki fog nekem válaszolni?

-         Hé! Papókám! – Ilike az imént valahogy kikecmergett az udvarra.

-         Mi az asszony?  Te nem alszol? – kérdi ijedten Miksa a feleségétől, miközben tovább paskolja a földet, ahol semmi nyoma nincs már sem az előbbi lyuknak, sem bármiféle ezüstszökőkútnak, de még Ezüstcseppecskének sem.

-         Ahogy forgolódtam az ágyban, arra eszmélek, hogy te sehol sem vagy!

-         Jöttem a hangok után – mentegetőzik az idős ember.

-         Már megint. Nem lesz ennek jó vége! És fejezd be, hogy a földet ütögeted!

-         Hidd el! Valami nagyon nem stimmel! Az előbb itt még egy olyan hogyishívjákot, szökőkutat fakasztottam a botommal.

-         És most milyen színű cseppel társalogtál?

-         Ne gúnyolódj öreglány! Ha nem hiszel nekem, akár el is válhatunk! Elegem van már abból, hogy bolondnak nézel!

-         Nem akarok elválni.

-         Akkor meg higgy nekem! A két szememmel láttam ezt-azt! A kakas csak úgy tojta a tojásokat, mintha…

-         Nincs is kakasunk. Gyere, menjünk be! A házban majd elmeséled!

-         Csak, ha megígéred, hogy hiszel nekem.

-         Hát persze!

 Ahogy befelé halad az idős házaspár Miksa bácsi lassanként elhagy egy-egy végtagot magából. Előbb a bal lába esik le, majd a jobb, és sorban jönnek a kezek meg pár belsőszerv, míg végül csak egyetlen hatalmas ketyegő szív marad belőle. Ilike megijed. Zavartan összeszedegeti férje maradványait, amikor maga is kezd darabokra esni. Végül eltűnik a szoba, az udvar, és csak azok a kétes hangok maradnak meg, amik annyira emlékeztetnek az olyan csattogásokra, mint amikor mondjuk egy ló a két első lábán táncol, vagy amilyent a tojástojó kakas ad ki magából, a cicusra gerjedő kutyuskáról már nem is beszélve! Hogy miért tudom én ezt ilyen pontosan? Mert hát én vagyok Ezüstcseppecske! Ott voltam, láttam, átéltem e mesét! Aki nem hiszi, járjon utána! Én sem hittem el sokáig, hogy én is lehetnék Ezüstcseppecske, bele is estem a szökőkútkútba! Csak akkor jövök onnan ki, amikor Miksa bácsi mérgében a földre csap egy óriásit, olyan hatalmasat, hogy ott kút fakad, színes és… de nem mesélem el még egyszer, mert egy éjjelen csak egyszer esik meg ilyesmi Miksa bátyóval, így velem vagy veled is…