Csak álltam ott némán az esőben, szememmel az utcát fürkészve. Hirtelen találtam magam Londonban, valami hosszú, makadámköves sugárúton, XIX. századi angol úrnak öltözve, mögöttem sorházakkal. Az eső esett és esett, míg nem zuhogni kezdett, én pedig csak álltam ott és próbáltam megérteni. Hirtelen megjelent a szemközti parkból egy óriási hajó, három árboccal és kifeszített vitorlákkal. Úgy tűnt, észre sem vette a vihart. Kifordult jobbra a köves útra, de semmi baja nem esett: a levegőt szelte, olyan légörvényt hagyva maga után, mint a tenger hullámai. Nem gondolkodtam egy percet sem, rohantam a kötél felé, ami ott lógott a hajó oldalán. Felkapaszkodtam rá, és mire felértem, az eddig üres fedélzet megtelt jókedvű matrózokkal. Egyikük hordót cipelt a vállán, többen a padlót sikálták, és ott állt mellettem a kapitány is a kormánynál, valami dohányfélével a szájában. És elállt az eső. Mikor kinéztem a hajóról, már a tengeren jártunk, mellettünk delfinek úszkáltak és sirályok repkedtek, örülve a napsütésnek. Elindultam egy kisebb felfedezőútra, és már a kabinok felé tartottam épp, mikor az ajtón kilépett a legszebb nő, akit életemben valaha is láttam. Ő is tipikus angol nőnek volt öltözve, ám én akkorra már matrózszerelésben találtam magam. Ekkor hirtelen megremegett a hajó, mintha valaminek nekiütköztünk volna, majd haladt tovább egyenesen, fel az égbe. A következő pillanatban már nem hajón voltam, hanem egy sárkány hátán, és minden más eltűnt körülöttem. Az állat teste szúrós, fekete pikkelyekkel borított, a szeme pedig vérvörös volt, én pedig próbáltam minél erősebben kapaszkodni. Egyre feljebb emelkedtünk, áthaladtunk ezernyi felhőn, amik mind mennydörögtek és villámokat szórtak, és ismét esni kezdett. Egy idő után a sárkány nem ment magasabbra, mindössze hátranézett, miközben mintha prüszkölt volna, de csak füst jött az orrából. Aztán pedig a hátára fordult, és lezuhantam róla. Csak estem és estem, úgy éreztem, sosem állok meg, és egyre csak próbáltam megérteni, miért? Mikor megérkeztem a földre, ott találtam magam ismét az esőben állva London egyik utcáján, cilinderrel a fejemen. Körbenéztem, és még mindig csak egyetlen kérdés járt a fejemben. Miért? Miért hagyott el?