Emma/Éva

…sóhajtott, majd lapozott egyet, de a gondolatai még mindig a pár lappal azelőtt olvasott sorokon jártak. Aztán becsukta a könyvet, és most nagyon szerette volna, hogy a hajnalodó félhomály hangulata teljesen az övé legyen. Vagy maradjon? Álmos nyújtózkodással megpróbált még kényelmesebben elhelyezkedni, miközben arra azért figyelt, hogy a teáját, vagy inkább a cigarettáját majd el tudja érni. Ha kell, ha majd éppen szüksége lenne rá. Körülnézett. A függönyön a hajnali fény csak kis megtorpanásokkal tudott átjutni, inkább csak szétmaszatolódott a bútorokon mintsem, hogy elérjen hozzá és megmelengesse egy kicsit. Legalább a gondolatait. Vagy a lelkét? Az óra kijelzője egészre váltott. Még van két teljes órája az indulásig. Pont elég lesz a saját elképzelése szerint tovább gondolni azt, amit eddig olvasott. A fiánál lakó lánytól kapta a könyvet, és egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Mert ilyen volt, ha tetszett neki egy könyv, akkor azt nem tudta letenni. Éjszaka, olvasás közben is csak néha pillantott fel a tévére, hátha talál valami zenét. Háttérzajnak, vagy minek mondják. Amúgy meg állandóan szólt nála a tévé. Még akkor is bekapcsolva hagyta, ha elment otthonról. Így legalább mindig volt valaki, akinek köszönhetett amikor hazaért. Néha viccelődve zokon is vette, hogy nem viszonozzák. Ilyenkor direkt öregasszonyos mozdulatokkal  meg is fenyegette őket a távirányítóval. A csészéjéért nyúlt, de aztán mégis inkább egy cigarettát húzott ki a dobozból. Meggyújtotta, és csak utána kortyolt bele a teába. Kifújta a füstöt, kicsit rábambult a tévére…

…és most már sokkal elégedettebben turkálta a mezítelen lábaival a tengerpart fehérlő homokját. Végig nézett magán. Elégedett volt, hogy az egyrészes, kék fürdőruhát vette meg, ez amolyan ápol és eltakar, cserébe az elképzelésért, hogy úgy is kinézhetne akár. A napfény úgy ragyogott rajta, mintha az is a fürdőruha része lenne, és talán ez így is volt. Még a szálloda prospektusában is azt olvasta "Ahol fénybe öltözhet!". Szeretett itt lenni már az első naptól. Szerette, hogy kevesen vannak, még nem annyira felkapott a hely. Minden esetre jövőre még ugyanide jön, aztán majd meglátja. A partra kérte a reggelijét, és már a kávéját kortyolgatta amikor megint felbosszantotta magát azon, hogy milyen peches, hogy pont ezt a könyvet kell olvasnia, amit csak úgy bevágott a bőröndjébe, ami ráadásul soha nem is volt rá jellemző. Nagyon fontos volt a számára az olvasás, ezért mindig nagyon precízen megtervezte, hogy hány nap, hány könyv, és legfőképp, hogy milyen is. Aztán persze gyorsan fel is mentette magát, mert hiszen jól tudta, hogy mindez azért történt, mert megint veszekedett a fiával amikor csomagolt. Annyira felhúzta magát, hogy észre sem vette, hogy a kikészített könyvekre tette, amit a lánya tukmált rá, és amitől így aztán kevés lett a hely a bőröndben, hogy aztán pont egy másikat vegyen ki ehelyett. Egyedül volt a parton. Nem volt még túl meleg, és ezt nem is bánta, éppen ezt kedvelte. Ahogy kezdett melegebb lenni mindig visszament a szobájába az ebédig. Előtte persze úszott egyet, az jót tett a hátának. A szobában lezuhanyozott, magára tekert egy törülközőt, az ágyra feküdt, és újra olvasni kezdett...

…hajat is kellene mosni. Mikor is mosta meg? Szerda lehetett. Igen, mert akkor jött a fia, és hozta el azt, amit a múlt héten kért tőle. Igen, és hozott sampont is, úgy hogy tényleg akkor volt, emlékezett rá, hiszen csak majdnem olyat hozott, mint amilyent kért. Van még másfél órám, és lassan fel is kellene kelni, nehogy elkéssek. Nézegette a maradék teát a csészében, aztán megvonta a vállat. És mi van, ha késik. Úgy is csak a leletért megy, és azt már régen eldöntötte magában, hogy cseppet sem fog számítani az eredmény, hiszen se így, se úgy nem fog változni semmisem. Pláne megváltozni. És nem is hagyja. Rágyújtott, figyelte ahogy a füst kavarodik a fényben. Megpróbált karikát fújni, és ahogy eddig soha, most sem sikerült neki. Bezzeg a férje, az igen. Néha direkt azzal idegesítette, hogy bezzeg ő. Próbálta is ellesni, de annak egy arcizma sem mozdult úgy tudta csinálni. Tavaly ment el. Magával vitte a titkot. Ezen kicsit mosolyognia kellett, mert nagyjából ez volt az egyetlen dolog amihez amúgy értett. A konyhaszekrény húsz éve ferde, mert nem volt képes odafigyelni, amikor felrakta a haverjával. Vagyis a haverja rakta fel, ő csak dirigált. Mindegy, most már ez is így marad. Furcsa, hogy éppen most jut az eszébe a párja, de aztán rájött, hogy a könyvben is pont ott tartott, hogy a nő a szállodában az ágyon fekve olvasott, és annak is a férje jutott az eszébe...

…nem kellett volna hagynia, hogy az anyja meggyőzze. Tessék, ez lett belőle, hát akkor éljen azzal a cafkával. Foglalt össze hirtelen húsz évet, amitől viszont a szívverése igencsak megiramodott. Szörnyű, hogy ennyi év múlva is, hogy rá tud telepedni mindez. Így is van ez, ha az ember olyan úton jár, ami soha és sehol sem szerepelt a terveiben. Sőt még a lehetősége sem. Mindennek csak a könyvekben volna szabadna így lennie. Ott bezzeg, pont az ellenkezője igaz. Ott még nyugdíjasan is füstkarikákat fújkálnak esténként a tévé előtt kézen fogva. Persze, kezdte nyugtatgatni magát, az én házasságom sem volt rémálom. Minden egyszerre lódult meg velünk, és mindennel egyszerre lódultunk mi is tovább. Hogy is mondják? Minden olyan ígéretes volt. Végül is volt pár szép évünk. Jöttek a gyerekek, szépen gyarapodtunk. El sem tudnám képzelni az életem, hogy takarítani járok másokhoz, mint ebben a könyvben a Bodroginé. Ez az Emma, aki úgy szeretett takarítani. Aki úgy gondolta, hogy szép az amit csinál…

…rendet, és tisztaságot teremt a rendetlenségben. Azokban a házakban, ahová takarítani járt persze nem úgy volt, mint előtte a varrodában. Ott mindenki, szinte szó szerint, szart mindenre. Itt meg, mióta takarítani járt még olyan is akadt, aki kitakarított előtte mielőtt ő jött. Na, persze nem miatta, hanem, hogy nehogy már máshol elpletykálkodjak valamit. A szerencséjét a volt főnökének köszönhette, hogy nyugdíj után is dolgozhatott, mert annak a bátyjához ment először, amikor az elvált, és aztán ő ajánlotta tovább a környéken. A volt főnöke intézte el azt is, hogy a fia estin leérettségizhessen, amikor kivágták a szakmunkásképzőből, valami autós ügy miatt. Így aztán cserébe elmehetett autót szerelni egy maszekhoz. Naná, majd naphosszat cselleng, de nem is olyan gyerek. Jó eszű, és úgy ért a motorokhoz, ahogy senki. Tanulnia kellett volna, mint annak nőnek a gyerekeinek a könyvben. Akkor belőle is lehetett volna valami művezető a Fordnál. Hiába, túl könnyen fogtam. Mindig önfejű volt, csak ment a maga feje után, és hát ezt tőlem örökölte. De jó gyerek, igaz nősülni nem akar, de minden héten jön, nincs olyan, amit ne kérhetnék tőle. Pedig lakásra gyűjt az albérlet helyett, hiába mondom neki, ott a kis szoba, de hát, meg se hallja. Megértem, a lányok ugye, persze, hogy nem akar. Jó lenne már egy unoka. Elnyomta a csikket, bement a fürdőszobába. Megengedte a csapot, és amíg melegedett a víz az arcát nézte a tükörben. Néha neki adták az úriasszonyok a megunt kenceficéiket, és ő megbabonázva kente magára azokat, mintha valami varázsszerek lennének. Szerencsére az anyjától örökölt bőre miatt, amikor a tükörbe nézett, soha nem kellett elégedetlenkednie...

…szerencse? Irigykedve fordult a hátára, és a szét csúszott törülköző alól úgy képzelte, ha oda merne nézni, akkor akár még tíz évet is letagadhatna. Ha oda merne nézni. És csak lopva. Nagyok volta a mellei, mit is várhatna tőluk, de a hasán a bőr szép maradt. A csípőjével viszont elégedetlen volt. Magára húzta a törülközőt, tovább lapozott...

…hol a hajszárító, állt tanácstalanul szekrény előtt, mire az eszébe jutott, hogy elvitte a fia javítani. Se baj. Jó kis turbánt csinált magának, meg egy kávét, leült a konyhában, és mintha csak a tengerparton ülne, a meztelen talpát a linóleumhoz nyomta, hátha egy kicsit olyan érzése lesz tőle, mintha nem csak a színe lenne olyan. A kávé lassan jött le. Becsukta a szemét, megpróbálta elképzelni, hogy csak fekszik egy óceániai sziget csupa csicsa szállodájának a szobájában, és csak olvasgat, mint egy úrinő… már éppen ott tartott, hogy kopogtatnak, amikor hirtelen a kávéfőző nagyot pukkant, a szíve majdnem kiugrott a helyéről. Felpattant, lekapta a tűzről, és gyorsan a csap alá dugta. Vizet eresztett rá, a gőz belecsapott az arcába, ijedten rántotta el a fejét, mire a törülköző a szemére csúszott, és ahogy odakapott a kotyogót beleejtette a mosogatóba, ami nagyot kondult, hogy ezzel hirtelen véget is érjen a reggeli nagy kaland. Elzárta a vizet. Sóhajtott, rosszallóan ingatta a fejét, megigazította a turbánját, aztán kitöltötte a kávét. Három kockacukrot tett bele, és egy kis tejet, de azt csak azért, hogy ne legyen olyan meleg, mert soha sem bírta kivárni, míg kellően kihűl. Visszaült az asztalhoz, kicsit nyugodtabban, és újra megfogadta, hogy kidobja a kávéfőzőt, és vesz egy olyan bögre aládugósat, annak sokkal jobban szerette az izét is. A fiának olyan volt. Amikor meglátogatta alig várta, hogy megkínálja. Karácsonyra azt kért volna a fiától, ha megkérdi, hogy esetleg mire lenne szüksége, de nem szokta megkérdezni. Persze, a kávéfőzőt meg is vehette volna. Ki is nézte már a kirakatban haza felé az orvostól, de aztán mindig elfelejtette. Persze a kotyogó is olyan volt, hogy néha hónapokig semmi, aztán meg, mint a férje, egyszer csak bumm. Olyankor csak hallgatott. Magára zárta a fürdőszoba ajtaját, és csak akkor jött ki amikor a hangos hortyogás hallatszott. Összeszedte a szétszórt ruhákat, majd befeküdt a gyerek mellé. Nem panaszkodott, évente talán csak háromszor, négyszer, ötször fordult elő. Kinyitotta az ablakot, hogy a tűzhely lapjára pörkölődött kávé szaga kimenjen, és lecsukta a szemét...

…nézte a tengerpartot, és örült, hogy idejött. Tényleg, mint a képeslapokon. Megszólalt a szobai telefon. Összerezzent, de csak a pincér volt, hogy a szobájában ebédel-e, vagy az étteremben. Hirtelen nem is tudta, de aztán a szobába kérte. Visszament az ágyhoz, leült, és elmosolyodott, mert emlékezett rá, hogy a nagyszüleinek is volt valami hasonló kávéfőzőjük, és az is mindig vacakolt, főleg a  Mimi idegeivel, de a Papi nagyon ragaszkodott hozzá. Azt mondta, hogy az abban addig lefőzőt rengeteg kávéból már annyi aroma rakódott le, hogy annak semmi mással nem helyettesíthető az íze. Egy időben még a hivatalba is vitt belőle egy termoszban, és csak amikor kinevezték valaminek onnéttól nem hordta be. Még meg is van valahol az a termosz. Legalábbis meg volt, mert a lánya egyszer a középiskolában egy kirándulásra magával vitte. Igaz, mint utóbb kiderült vodka és narancs került bele, legalábbis az osztályfőnöke ezt állította. Vagy mi mástól is hányta tele a buszt már az első nap. Még szerencse, hogy a termoszt visszakapta. Tényleg, nem is szólt a lányának, hogy elutazik. Persze, mert annyira felidegesítette a fia, hogy el is felejtette. Hívja most fel, innét? Mennyi az idő otthon? Reggel hét körül lehet, az már nem kora. Elővette a mobilját, megkereste a számot...

…a telefon nagyot csörrent az előszobában, majd kiesett a kezéből a kávéspohár. Ki az ördög az ilyenkor. Kiment a készülékhez, várt még egy csengést, aztán felvette.

-Igen!

-Nóra... nem hívlak túl korán?

-Tessék...

-Nóra, ne hülyéskedj... nagyon drága innét a telefon. Éva vagyok, az anyád.

-Itt nincs semmiféle Nóra...

-...elnézést, akkor téves, biztos mellé tárcsáztam...

-Még jó, hogy nem ébresztett fel...

-Még egyszer bocsánat. Viszonthallásra.

-Viszlát.

…letette a telefonkagylót. Pont, mint a könyvben, mint amikor az a nő a lányát hívta, de mellétárcsázott. Levette a fejéről a törülközőt, megtapogatta a haját. Kicsit örült, hogy még nedves, így legalább volt oka, hogy visszaülhessen a konyhába a kávéjához. Aztán újra eszébe jutott a könyv, bement érte, és olvasni kezdte...

…bosszúsan kapcsolta ki a telefont, és Nórát kezdte el okolni ezért is. Nem ért semmit sem az életből. Még hogy szociálismunkás, az ő végzettségével, és abban a szörnyű kerületben. És a barátai? Most is valami autószerelőnél lakik, mert az közel van a hajléktalanszállóhoz. De a bátyja se különb. Mindig csak a pénz, hogy mennyit nyert, vagy veszített. Érdekes, mégis csak az utóbbi esetben jön, és akkor sem hallgat rá. Mindig csak a veszekedés. Ki hozna nekem sampont, ha kérném. Hirtelen elsírta magát, annak ellenére, hogy már tíz éve egy csepp könnye sem volt. Kéne valaki. Valaki, aki megmossa a hajam. A hajába túrt. Nézte a kezét, hogy vannak-e rajta hajszálak, és hogy milyen színűek. Nem szeretett volna ősz szálakat látni, de nem volt szerencséje. Kettőt is talált. Vajon a szállodában mennyi lehet egy festés? Miért ne? Odament a tükörhöz, belenézett, aztán mégis megnyugtatta magát, hogy az a két szál csak véletlen lehetett. Különben is mindjárt itt az ebéd, és biztos az a jóképű fekete hozza, mint tegnapelőtt...

…na, végre! Erre a részre várt, és el sem tudta képzelni, hogy miért kell az ember kíváncsiságát így próbára tenni. Miért, az ő fia is valami budai kislánnyal van együtt. Igaz azt állítja, hogy csak barátok, de hát egy ágy van abban kis albérletben, hogy lehetnek így csak barátok, ha nem úgy. De én már nem is kérdezem. Végre itt a fekete pincér az ebéddel. Ezt még elolvasom, aztán indulok a leletért, csak ne sokat piszmogjanak, mert megesz a kíváncsiság, hogy most végre, vagy mégis elcseszi az a nő. Az Éva. Jó lenne végre valami szép szerelmeset olvasni, mielőtt meghalok. Kicsit elmosolyodott...

…közben a könyvben a nő ott tartott, hogy a törülközőt fürdőköpenyre cserélte, majd azt egy shortra és pólóra, és azon aggódott, hogy induljak már el azért a kurva leletért. A short helyett nem inkább szoknya kellene? Meg kell feledkezni minden másról, és csak azt hallani meg a tükörtől, hogy tényleg letagadhatnék tíz évet. Jó, akkor legyen blúz, és melltartót? Már nincs is kedvem, úgy is az az öreg, kopasz hozza majd az ebédet és nem az a feltűnően szimpatikus fekete fiú. Fel alá járkált...

…a konyha annak ellenére, hogy nyitva volt az ablak megtelt füsttel, ahogy a hamutartó csikkekkel. Tudtam, ez itt öltözget, mintha bálba menne, ahelyett, hogy inkább vetkőzne. Egyszer én is álmodtam egy ilyen fekete fiúról. Amikor utoljára voltunk moziba a párommal. Nagyon nem bírta a mozit, de megígérte, hogy arra a filmre eljön velem. Én ugyan megbántam, hogy hittem a szomszédnak, akinek a lánya mesélte, hogy ilyen jót ő még nem látott, mert én az egészből nem értettem semmit sem, de hazafelé a párom elmagyarázta, hogy ki, ki is volt. Én meg hallottam is meg nem is, mert csak az a fekete férfi járt a fejemben. Biztos azért is izgulok annyira, mert ezt a pincért is ilyennek képzelem. Dencelvasington. Néha, amikor nekem való könyvet olvasok, szinte látom, amit olvasok. Mint egy filmet, úgy peregnek a sorok. Ez az Éva meg olyan izé. De, már mindegy. Megfogadom, hogy ha a lelet rossz, akkor elmegyek arra a szigetre. El én. Eladom a lakást, a pénz felét a gyereknek adom, ide úgy se költözne, tegye a többihez lakásra, én meg azt a pár napot, ami még majd vissza lesz, esküszöm, hogy ott töltöm…

…kopogtattak. Nagyot dobbant egyszerre két szív. Itt az ebéd…