Csak toporogtam. Ide oda lépkedtem, közben félve a csengő felé nyúltam. Rég tartottam ennyire bármitől, mint most. Mit fog szólni, hogy fog fogadni?

Félretettem aztán minden aggályomat, és megnyomtam a gombot. Semmi. Még egyszer megtettem. Ekkor egy hang jött az ajtó túloldaláról.

- Megyek már, na!

Aztán pár másodperc múlva megjelent ő is. Egy kockás rövidnadrágot és valami kinyúlt pólót viselt. Világosbarna haja összevissza állt a fején, és sötétbarna szemével meglepetten vizslatott végig rajtam.

- Szia Marco! – tettem hátra a kezemet.

- Te nem a pizzafutár vagy… - mondta végül pár másodperc hallgatás után.

- Beengedsz? – néztem rá nagy szemekkel.

- Persze – túrt bele a hajába zavartan – De, mit… mit csinálsz itt? És miért nem szóltál, hogy jössz? – állt félre, én pedig megfogtam a kis gurulós bőröndöt és bevonultam az első emeleti lakás előterébe.

- Helyes lakás… - mosolyodtam el.

- Gyere, csüccs! – mutatott egy kanapéra a legelső szobában.

- Köszi… - „csomagoltam magam alá” a lábaimat, ő leült mellém. - Figyu, nem kertelek… Szállás kéne… - nyögtem ki.

- Aha, hát hely az van… - tette szét a kezét. – De mikor legutóbb beszéltük, hogy a városba költözöl, úgy volt, hogy lesz hol laknod.

- Volt is… - haraptam bele a számba - Egy hónapig…

- Mi történt? – érdeklődött.

Erre automatikusan végiglapoztam az agyamban az elmúlt hónapot, a bulikat, a havert, aki részegen kihányt az erkélyről, a chippendale fiúkat, a majdnem felgyújtott konyhát…

- Csak nem jöttem ki a főbérlővel… - hadartam.

- Aha… - meredt a semmibe – De bunkó vagyok! - ugrott fel – Nem kérsz valamit inni? Van gyümölcslé, kóla, ásványvíz…

- Sör nincs? – húztam fel a szemöldökömet.

- De van… - ment ki a konyhába, majd visszatért két dobozzal.

- Esetleg poharat?

- Hülye vagy? – vettem el tőle a doboz, majd kipattintottam a tetejét, és már döntöttem is magamba az alkoholos italt.

- Annyira… felnőttél… Meg kiszőkültél…- nézett végig rajtam.

- Neked van erkélyed! – se szó se beszéd felugrottam. – Ez gyönyörű – pásztáztam végig a tekintetemet a vízen. Csodálatos volt, ahogy a lemenő nap sugarai játszottak a víztükrön. Mindig is imádtam nézni az ilyet, órákig képes voltam belefeledkezni. Közben a zsebemből előhúztam egy szál cigit, és rágyújtottam. Nagy élvezettel szívtam be, majd fújtam ki a füstöt.

- Nem kellene cigizned – lépett mögém.

- Majd leszokom – fordultam meg, és az arcába fújtam a füstöt, mire ő prüszkölve odébb állt. – Tök bejött neked az élet! – huppantam bele a kék színű babzsák fotelbe. – Mit is dolgozol?

- Újságíró vagyok – nézett le rám.

- De durva! – élénkültem fel – Én is!

- Nofene… Hova írsz? – csillant fel a szeme.

- Ja, sehova… Még… - emeltem fel az ujjam. – De a diplomám megvan. Sőt, tanultam PR-t is! Meg voltam gyakornok egy rádiónál… - hadartam, láttam rajta nem igazán érti. – És te? –kérdeztem vissza.

- Szabad úszó vállalkozóként több újságnak is dolgozom. Csak elég húzós, mert a fotózás is az én dolgom, vagy esetleg a videós anyag készítése a netre – kicsit elmélázott, aztán kérdőn rám nézett. – Nem akarlak megsérteni, de ha nem dolgozol, miből is élsz?

- Nyertem háromszázezer forintot kaparós sorsjegyen… - nyomtam el a cigit.

Megrázta a fejét, aztán benyelte a maradék sörét. Láttam próbálja felfogni az elmúlt fél órát.