A Douglas DC 6-os repülőgépek rengeteg utat túléltek már az idők során. Anno még a 2. világháború alatt elkezdték tervezésüket, de végül a haditerv, ami felhasználta volna előnyeiket, nem került megvalósításra. A gép mégis elkészült, és átalakított változatai máig üzemben vannak több légitársaságnál is. Ezek a repülők még zörögnek, csattognak, ha az időjárás változik, ezért ijesztő lehet velük utazni, de teljesen biztonságosak, és olcsón igénybe vehetőek. Legalábbis az „Oda-Vissza Utazási Iroda” hirdetménye ezt reklámozta országszerte. A Madár Általános Iskola ezen fellelkesülten találta ki, hogy a legjobb eredményt elért, nyolc évesekből álló osztályát megjutalmazza egy kirándulással ami alatt ezen csodás repülők egyikével mehet egy kört a megye felett.

A valóság sokszor komorabb a meséknél, kegyetlenebb, és egy-egy hirdetés sajnos csak a mesék világában válhat valóra. Ezúttal kivételesen nem hirdetésben foglalt árak tértek el kissé, hanem az említett DC 6-os repülők állagára vonatkozó megjegyzések. Zörgött, csattogott, amikor az időjárás változott, valamint lezuhant, mikor egy villám eltalálta a jobb szárnyat. A gép elkanyarodott, a motorok sorra lángra kaptak majd leálltak és végül a pilóta kénytelen volt egy kilyukadt, félbeszakadt szárnnyal vitorlázva ideiglenes landolóhelyet keresni az erdőségben.

Amíg az öreg pilóta gépe levegőben tartásával fáradozott, a kísérő tanárnő célul tűzte ki, hogy minden gyerek övét ellenőrzi, valamint a kissé hiperaktív Józsikát visszaülteti helyére. A fiú ugyanis megállt a két sorban elhelyezett, kényelmetlen ülések között, és kiabált: „Jupí, előre, gyorsulj!” Hogy a fiú felfogta-e egyáltalán a helyzetet, azt sokáig senki nem tudta meg, hisz a gép megbillent, a tanárnő pedig lendületből zuhant Józsikára, és mindketten eszméletüket vesztették.

A többi diáknak nem kellett ennél több. A sikoltozás, sírás, jajveszékelés még a recsegő szárnyak és a pilóta káromkodását is könnyedén elnyomta. A hangulat csak akkor javult kissé, mikor Pistike felkiáltott: „Nem zuhan!” Az észrevétele helyes volt, a pilóta közel vízszintesre húzta a gép orrát, ám mindkét szárny okádta magából a füstöt, és az erdő továbbra is közelített. A gyerekek kétségek között vergődve hol kinéztek az ablakon, hol könnyes szemekkel fordultak egymáshoz. Odabenn a pánik és az osztály egyetlen hívó tagjának kántálásszerű imái, az ablak túloldalán a szél süvítése, az erdő fáinak elsuhanó csúcsai és füst. Ezek közül választhattak nyugtató hatást a diákok.

Nagy katasztrófák nagy hősöket teremtenek. Ezúttal sem maradhatott hős nélkül a bajba jutott osztály - már ha eltekintünk a hatvan körüli pilótáról aki hetven feletti gépét igyekezett nem túl erősen a fák sűrűjébe engedni. Miután a repülő becsapódott, és darabokra szakadva szóródott szét a tölgyfák sűrűjében, Julika megváltóként emelkedett ki társai közül. Alig nyolc éves volt ekkor, de felnőtteket megszégyenítő bátorsággal sietett a többiekhez. Az ő ülésével nem volt gond, de sokaknak beszorult az öve, nem tudtak kikászálódni a lángoló roncsok közül. Julika előkapta ezüst kis keresztjét, amit szerencsehozóként tartott magánál, és mit sem törődve a tárgyat érő sérüléssel, azzal feszítette szét az ősi fém öveket. A keresztet megszentségtelenítette a sok karcolás, de fűrész, kés vagy olló nem lévén, ez volt a tökéletes eszköz.

A gyerekek kiszabadulván üléseikből, a roncsoktól néhány méternyire, egy kis mezőn telepedtek le. Könnyeikkel küzdve várták megmentőiket, akik a helyi tűzoltóság személyében meg is érkeztek a helyszínre. Nem is próbáltak eljutni az emberekhez, elhagyni az erdőt. Egyikük sem ismerte a fák, bokrok, állatok világát, de ha ismerték volna sem mernek nekivágni az útnak. A törött lábú Ferikén kívül senki nem járt még táborozni sem, és ki más vezethette volna ki városhoz szokott csapatukat a vadonnak tűnő kis erdőből? Gáborka, aki minden évben elment az állatkertbe? Az Ági, aki kertes házban élt? Olyan lett volna, mint amikor vak vezet világtalant...

A szörnyű eset óta több év is eltelt már, de soha nem merülhet feledésbe. Az osztályból csodával határos módon senki nem vesztette életét, még a szerencsétlenül járt tanárnő is túlélte az esetet, hála a pilóta rendkívüli tehetségének. A diákok, szüleik ellenvetései ellenére, biztosan állítják: Julika imái mentették meg őket. Semmi másra nem emlékeznek a káosz pillanataiból csak a lány vékony hangjára, ahogy egymás után sorolja az imákat, könyörög az égieknek. Így terjedt hát el a kereszténység az iskolában, amit mostanra Madár Keresztény Általános Iskolának hívnak.