Az ordas éjszakája

Míg setét égen a Hold ragyog,

Nem halnak ki a Farkasok!

Teliholdas téli éjjel volt. A faluszéli kis házban a kályha, a nemrég felfalt hasábokat emésztve kellemes meleget sugárzott, kívül rekesztve a hideg szelet, mely a hegyek felől süvöltve, bebocsájtásért esedezett, az ablakdeszkákat és a reteszelt ajtót rázva. A kicsi szobában két gyermek kuporgott, a szürke pokróc alól csak kíváncsi szemeik látszottak, a takaró alatt egymást piszkálva hancúroztak, s vihorászva várták, hogy nagypapa belefogjon a ma esti mesébe.

         Hamarosan karácsony lesz. De ez a nap volt az igazi ünnep, ezt mindkét gyermek nagyon is jól tudta. December huszonegyedik napján, a Nap vereséget szenved, s átadja helyét a Holdnak, hogy világítson azok számára, kik a fény helyett a sötétet tekintik természetes közegüknek, kik az éjszakában járnak, prédára lesve, a levelüket levetkező ágak alatt, vígan dacolva a rideg acélként hasító széllel.

         A kis Lycana vadóc lány. Világosszürke szeme folyton ide-oda járva kutat elkövetendő csínyek után, szalmaszőke haja kócos-göndör, sehogyan sem lehet gondozott fürtökbe kényszeríteni. Karcsú teste ruganyos könnyedséggel szolgálta vad szenvedélyeit, s ha rosszaságon kapták és vesszővel kergették úgy szaladt, hogy senki sem tudta utolérni. Hét esztendős volt.

         Testvére, a tizenkét éves Corvin, szinte mindenben az ellentéte. Szeme barna, haja fekete akár a varjú tolla, szája szegletéből le nem görbül a gunyoros mosoly. Egész lénye, mozgása, rekedtes, higgadt hangja olyan bölcsességet sugároz, mely zavarba ejti a falu otromba papját is, akit nemrég küldött ide a klérus, mivel elődje vadállatok martalékává lett. Egyedül Corvin tud bánni Lycana-ával. Elég, hogyha egymás szemébe néznek, s már is tudják, mit akar a másik, mire gondol, mit érez. A kislány is imádja bátyját, újonnan azt vette a fejébe, hogyha mindketten felnőnek, férj és feleség lesznek, s együtt élnek boldogan, míg meg nem halnak. Corvin csak mosolyog ezen...

         A nagypapa még néhány darab fát dobott a tűzre, a ki-kinyaldosó lángokat pedig bezárta a cserépkályhába. Kezét a kis tálkában lévő vízbe mosta, beballagott a szobába a gyerekekhez, s leült az ágy elé készített sámlira. A falra aggatott gyertyák fénye nagy, kíváncsi tekinteteken tükröződött.

         Az öregember beletúrt ősz szakállába. Hosszú, deres haja az arcába hullott, hunyorgó szeme elégedettséggel mérte végig a két gyermeket, akik pirult arccal, a takaró alatt összefonódó ujjakkal várták az esti mesét.

         - Tudjátok gyerekek – kezdte a nagypapa – ma egészen különleges este van. Mikor ma lement a nap, s besötétedett az ég, kezdetét vette az Ordas Éjszakája. Tudjátok mit jelent ez?

         A lány csak kuncogott, Corvin elgondolkozott, majd kisvártatva megszólalt.

         - Ez egy ünnep. A farkas ünnepe…

         Az öreg bólintott s elmosolyodott, kivillantva, sárgás fogait. Nagy levegőt vett, sóhajtott és sebhelyekkel szántott arcán szomorkás derű terült szét.

         - Így van. – szólalt meg végül – Te nagyon okos kisfiú vagy! Egyszer eljön majd az ideje, hogy a barátaid számítanak rád. S te, Lycana, védelmezni fogod fivéredet és szerelmedet, hogy ártó szándék meg ne ölje, hogy utat mutathasson sokat szenvedett népének. Vadságod óvja majd őt, ha vihar jön.

         Kinyújtotta hosszú kezét, kérges tenyerével még jobban összeborzolta a rakoncátlan, szőke fürtöket.  Vén szemében könny, s hála csillogott.

         - Egek, hogy ti milyen gyönyörűek vagytok együtt! – elérzékenyült, nála is viharvertebb, méretes pipájáért nyúlt, s lassan tömködni kezdte. – Nem lesz rövid mese… De megéri végig hallgatni, higgyétek el nekem gyerekek. Nem is olyan sokára, megértitek majd miről szól.

         Egy pillanatra, mintha elnyújtott üvöltés hallott volna odakintről.  A két gyermek összerezzent, még szorosabban bújtak össze, s várakozva néztek, hol a bezárt ablak, hol az ismét mosolygó nagyapjuk felé. Ő, lassan megtömte dohánnyal a pipát, meggyújtotta, s szeme vörös fénnyel villant, ahogy a láng megvilágította.

         Nagyot szívott a dohányba, a parázs felizzott, s ahogy kifújta a füstöt, az sejtelmes ködként gomolyogta körül megviselt, de még mindig élénk ábrázatát. A múlt köde. A régmúlt árnyai. Hogy is volt?