Az Igazságot még senki nem fedezte fel úgy, hogy azt mondta volna: "Ez az igazság."...

Egy baráti társaság tagjai ültek az asztalnál.
Ettek, ittak, s közben jóízűen beszélgettek az élet különféle dolgairól.
Egyikük azonban nem szólt egy árva szót sem.
Ez feltűnt az egyik férfinak, meg is jegyezte a mellette ülőnek:
- Biztos rossz napja van, azért hallgat.
Mire egy másik:
- A frászt! Nézz csak rá! Majd kicsattan az örömtől. Gondolom, csak nem tart minket érdemesnek a társaságára.
- Ugyan már, gyerekek, legyetek egy kicsit elnézőek! - szólt közbe az egyik nő, s kedvesen mosolyogva szótlan barátjára nézett. - Nemrég hagyta ott a barátnője, aki mindennél többet jelentett neki. Nem csodálom, hogy nincsen kedve beszélgetni.
- Az hát... - legyintett egy másik férfi gúnyosan. - Addig fontos csak ennek a szerelem, amíg ágyba nem viszi az áldozatát. Játszhatja itt nekem a hősszerelmest, én nem veszem be.
És ez így ment tovább még egy darabig.
Annyira belemerültek a saját elképzeléseikbe, hogy észre sem vették, amikor a szótlan fiatalember elővett egy papírt meg egy tollat, s leírt valamit.
Megvárta, hogy a szótlansága körül zajló vita elüljön, akkor elmosolyodott, s felmutatta a papírfecnit a társaság többi tagjának.
Azok hangosan felnevettek.
A papíron ez állt: "Begyulladtak a hangszálaim, nem tudok beszélni."

...sem úgy, hogy azt mondta volna: "Ez nem igaz."...

Egy férfi egyszer azt állította a barátjának, hogy lehet egy ember boldog attól függetlenül, hogy nincsen semmije és senkije.
Barátja sült bolondnak tartotta. Azt gondolta, hogy ez csak kifogás a részéről, megfutamodás a valódi boldogság elől.
- Mindenkinek kell valami, ami boldoggá teszi, olyan nincs, hogy az ember csak van, és örül... a semminek...
Napokon keresztül gondolkodott aztán a férfi szavain, mígnem belátta, hogy azok semmiképpen nem fedik a valóságot.
Ott van például az egyik ismerőse: elárverezték a házát, elvitte minden vagyonát a sok-sok tartozása, s most ott tart, hogy nincs semmije. És boldogtalan...
Vagy ott van a szomszéd. Elhagyta a felesége, magával vitte a gyerekeit.
Most boldogtalan...
Vagy például a saját édesanyja, aki, mióta a testvérével kirepültek a családi fészekből, nem találja a helyét. Boldogtalan...
Mindenkinek kell valami, ami boldoggá teszi.
Ezzel a végső megállapítással le is zárta a témát, többé nem nagyon foglalkozott vele. Abban a biztos tudatban élte le az egész életét, hogy senki nem lehet boldog úgy, hogy nincsen semmije és senkije.