Egy perc múlva Ise-Gulan a parancsnoki székben ült és mereven kémlelte a horizontot. Kopogó is elfoglalta a helyét a navigátor székben, és hirtelen milliónyi apró fény villant fel a szemük előtt. Megkezdődött a csata, az Azarik megtámadták a határvédő haguri hadsereget. Már amennyi a tegnapi harcok után maradt belőle. Akkor a Nagyúr felvette a mikrofont és határozottan megreccsent a hangja a kommunikációs vonalban:

-          Készüljetek! Harcolunk!

Hatalmas újjongás volt a válasz, felbőgtek a motorok. Ise-Gulan pedig nem vesztegette az idejét, megragadta a kormányt és lassítás nélkül robogott az ellenség felé. Most aztán kezdetét vette az igazi égiháború. Amint elég közel értek, megpillantották az otthoniakat. A Kancellár rombolója terpeszkedett a frontvonalban és buzgón tüzelt a lebegő gömbökre. Meglepően rendezettek voltak a haguri sorok, védő, majd kitámadó alakzatokat vettek fel. Összehangolt, szép mozdulatokkal harcoltak, a Kancellárasszony értette a dolgát. Mintha számított volna az újabb támadásra. Abban a pillanatban odaért a Nagyúr kicsi flottája, és az erős, parancsoló hang megdörrent az éterben:

-          Kancellár, és a többiek! Itt Ise-Gulan beszél. Minden hajó állítsa le a hajtóműveket, a tűzkristályokat rendezzék el az átküldött képlet szerint, aztán célozzák be az ellenséget.

Szörnyülködés moraja futott át az egész haguri flottán, a harcosok zavarodott pillantásokat váltottak. Még Karsal-Bar is idegesen fészkelődött vezérlőpultja mögött. Egyedül csak Kul-Anni maradt nyugodt, mert érezte hogy a férfi tudja mit csinál.

-          Leállítani a hajtóműveket? De ezek addig szétlőnek minket! – csattant fel a Kancellárasszony hangja.

-          Nem, ha a vadászok elcsalják a lövedékeket. A siklók induljanak, és támadjanak ki azonnal! Amint szétesett a plazmaburok, mindenki álljon vissza alapállapotba, és pörköljetek oda nekik!

Erre már nem volt mit mondani, és hirtelen minden haguri gép leállt. A motorházban Belár vadul cikázott és önkívületben táncoltak az ujjai a billentyűzeten. Majd beszólt hogy készen áll, mehet a frekvencia bomba. A siklók közben úgy rajzottak ki, mint valami zsibongó méhkas, és elterelő manőverekbe kezdtek az Azari gépek orra előtt. Maguk után bolondították a rakétákat így azok a rombolók közelébe sem érhettek. Aztán Belár vezényletével rájuk zúdították a hangrobbanást. Pillanatok alatt szétcincálták a plazmaburkokat és az összes Azari hajó ott állt védtelenül, kiszolgáltatva, két tűz közé szorítva. Úgy vergődtek mint valami sebesült állatcsorda. Akkor minden haguri hajó újra felburrogtatta motorait, és felhangzott a Nagyúr parancsa:

-          Tűzágyúkat élesítsetek! Hadd szóljon!

A Dobbantó elülső tüzelőnyílásai gyors sivítással okádták ki pusztító lövedékeiket. A tüzes torpedók félelmetes sebességgel távolodtak és lélegzetelállító tüzijátékot festettek a jégfal arcára. Ise-Gulan ide-oda forgatta a kormányt, gyors, taktikus manővereinek hála, egyetlen Azari rakéta sem kapta el őket. Kopogó remekül kezelte a fegyverrendszereket és rettenetesen pontosan célzott. Közben a Kancellárasszony flottája is szaporán lövellte pusztító energiavillámait. Az Azari hajókat most már több helyen is direkt találat érte. Teljesen összemorzsolódtak és felemésztődtek a hagurik darálójában. Akkor Harga jelentette, hogy az Azarik kapcsolatba léptek és meg akarják adni magukat. Az üzenet darabos haguri nyelven érkezett és körülbelül annyi volt hogy feltétel nálkül kapitulálnak és kegyelmet kérnek. A Nagyúr erre nagyon hűvösen csak ennyit felelt:

-          Nem válaszolunk nekik. És nincs kegyelem.

Kul-Anniban megállt az ütő is ezekre a kemény szavakra. Úgy megdermedt, mintha kővé vált volna. Ez azért nagy dolog volt. A hagurik sosem estek a népírtás bűnébe. Ha az ellenség kegyelmet kért, akkor meg kellett hagyni a méltóságát. A kislány teljesen elképedt, és gondolatban lázongott. Akkor a Nagyúr egyszercsak megszólalt a fejében: „Kegyelem? Méltóság? Az csak azoknak jár, akik nem álnokul, gyáván, cselvetéssel küzdenek. Hanem nyíltan és bátran. Ha egy ellenfél méltó hozzád, és tisztességes harcban legyőzöd akkor a törvény úgy kívánja hogy meghagyd az életét, sőt, a szabadságát. De ezek itt az életünkre törnek. És ha csak egy is megmarad közülük, az mindig veszélyt fog jelenteni. Tehát vagy ők, vagy mi. Ezt jól jegyezd meg.” A lány összerezzent. Egy döbbenéssel megértette, hogy a Nagyúr a haguri faj fennmaradásáról beszélt. A népéért küzdött, és semmi nem riasztotta vissza. Kul-Anni akkor megértette, hogy egy uralkodó nem lehet érzelgős. Hidegnek, számítónak kellett lennie, hogy a lehető legjobb döntést meghozhassa.

            A kislány elcsendesedett és kibámult a széles kilátóernyőn. Figyelt, koncentrált, kiszűrt. Azzal a másik látásával. Látta egynként az Azari hajókat. Megsejtette a szándékaikat mielőtt még mozdultak volna. És akkor megértette hogy Ise-Gulan is ugyanúgy látja mint ő, sőt talán még tisztábban, még aprólékosabban. Furcsa volt így, egyenként meglátni őket, miközben egy pillanatra sem vesztette el a szeme elől az összképet. Hirtelen észrevette, hogy jobboldalt különös manőverekbe kezdett két Azari teherhajó.

-          Figyelj jobbra – kiáltotta Gulan fülébe.

De még ugyanabban a pillanatban a Nagyúr már jobbra is fordította a kormányt. Ő is észrevette a cselt. Elismerően, melegen pillantott a lánykára és egy másodpercre megszorította a kezét. Bíztatóan, barátságosan. Karsal izgatottan felugrott és közölte hogy szeretné levadászni a két menekülő Azarit. Megkapta az engedélyt, és egy percen belül már kívül volt a Dobbantón. Kul-Anni szoruló szívvel nézte, ahogy Karsal siklója zuhanórepülésbe kezd, majd pillanatok alatt lecsap az ellenségre. Olyan volt mint egy vadászó sólyom, és a Nagyúr elmosolyodott rá. Tetszett neki a fiú bátorsága.

            A csata mindössze fél órát tartott és teljes megsemmisítő csapást mértek az ellenségre. A takarítóhajók hátramaradtak, a Dobbantó és kísérete viszont komótosan bekocogtak a Birodalomba, és hazafelé vették az irányt. A jégfal túlsó oldalán, döbbenetes látvány fogadta őket. A Maiák egymástól külön, a határvonalakra lapulva pumpálták a jeget az erős védővonalba. Most lassacskán visszahúzódtak és újra hálózatba kapcsolódtak. Kul-Anninak felragyogott az arca, és hevesen dobogni kezdett a szíve. Igazhír Mondója nem várta meg amíg a hazaértek, hanem siklóba ült és máris átruccant a Nagyúrhoz. Ahogy a vezérlőbe lépett, egyből megakadt a szeme a kislányon, odaugrott hozzá, megtapogatta hogy nem-e sérült meg, aztán mikor látta hogy nincs semmi baja, szigorúan rászólt:

-          Veled még majd számolok! Nekem kellett volna engedelmeskedned, erre megszöktél a Maiáról! Hogyan tudtad áttörni a jégpáncélt?

-          Kancellár, a hercegnő nem akármilyen erőket birtokol. – vetette közbe Ise-Gulan – Ha hazatértünk alaposan meg kell vizsgálni, mert azt hiszem ger lesz belőle. Egyébként pedig jól tette hogy utánam jött, mert megmentette az életem.

Néma csend fogadta a szavakat. Aztán a Nagyúr jelentést kért az asszonytól. Igazhír Mondója pedig mondani kezdte:

-          Az első Azari hadsereget elég nehezen győztük le, de azért sikerült. Megfogadtuk a tanácsaidat – itt szúrósan a piruló lánykára nézett – és elég jól helytálltunk. Vártuk hogy majd hátulról segítesz, hogy majd támogatsz.

-          Nem sikerült olyan gyorsan megszöknöm. Tovább. Hogyan viselték a harcosok a tűz elvesztését? Hogyhogy még mindig vannak aktív gerjeid és urkheseid?

-          Hát hogy is mondjam... csak időleges volt a dolog, nem hagyhattam ugyebár hogy tartósan nélküle maradjanak. Ezért adtam nekik egy kis tropidumot. Azonnal visszatért az erejük.

-          Tropidumot? Hogyan tudtad előállítani? Ez drága multaság, és nem is volt rá keretünk!

-          Elvettem a kincstárból! Vészhelyzet volt, és Kila is fenyegette a határt. A lehető legjobb döntést hoztam, mit akarsz még? Te mit csináltál volna a helyemben?

A Kancellárasszony szemei csak úgy tüzeltek, és dühös, csattogó hangon védte az igazát. Nem lehetett vele szembeszállni. A Nagyúr azért még keménykedett:

-          A csillaghajógyárral mi van?

-          Mi lenne? Leállítottam! Mondom hogy kellett a pénz a tropidumra! Ne nyavalyogj már annyit! Egyetlen hajót sem vesztettünk, egyetlen életet sem áldoztunk. A hajókon is kicsik a sérülések, szinte semmibe se kerül megjavítani. A második támadásra már számítottam, segítséget kértem a fehér törzsektől. Három tartomány harcosai jöttek sebbel-lobbal, az ő adóikat eltöröltem. A hajógyártást folytathatjuk egy hónap múlva is, de ezt a csatát meg kellett nyerni.

-          Rendben van. De egyelőre ne is álmodj a Gyógyítók Akadémiájáról. Arra most nem lesz keret.

Igazhír Mondója elhallgatott és felsóhajtott. Nem feszítette tovább a húrt, már így is mindenki elkerekedett szemekkel figyelte ahogy szemtelenkedik Ise-Gulannal. Az biztos, hogy a Birodalomban senki más nem merte volna megengedni ezt a hangvételt az uralkodóval.

            Lassacskán megérkeztek a Maiához. Közben a hátvédek jelentették hogy a Tulipánhalom nevű teherhajó is megérkezett, rajta az Azari fogságból kiszabadított túlélőkkel. Az otthon-bolygó felszínén örömtüzek gyúltak, és hatalmas üdvrivalgás fogadta a hősöket. Ise-Gulan azonban lecsendesítette a kedélyeket és elrendelte hogy három napig semmiféle ünneplés nem lehet és tartsanak minden Tes szentélyben gyászszertartásokat. Emlékezzenek meg azokért, akik az Azari háborúban életüket adták a haguri birodalomért. Mindenki csendesen vonult szálláshelyére. Kul-Anni a maga részéről örült hogy végre megfürödhetett és bebújhatott a meleg, puha ágyacskájába. Sin egy pillanatra sem tágított mellőle. Miután megpihent, a Nagyúr hangját hallotta a fejében. Az uralkodó magához rendelte a lánykát. Kul-Anni szaporán a tanácsterem felé vette az irányt. Megilletődve lépett be, és ott találta Ise-Gulant, Kopogót és a Kancellárt. A Nagyúr nem kertelt sokat, hanem azonnal rátért a lényegre:

-          Racsa hercegnő! Azért hívtalak hogy elmondjam, büntetést fogsz kapni engedetlen viselkedésedért. Azért mert nem fogadtál szót a Kancellárnak, betörtél a lakosztályomba, meghamisítottad az aláírásomat és mert megszöktél a Maiáról. Szobafogságban maradsz, és szigorú szabályokat fogsz követni addig amíg én úgy parancsolom. Elsőként azt a feladatot kapod, hogy elkíséred a Kancellárt a Tes szentélyekbe és segítesz neki a megemlékező szertartások megszervezésében. Esténként pedig a kórházban fogsz neki dolgozni egy héten keresztül. Mindazonáltal, szeretném ha tudnád, hogy büszke vagyok rád amiért bátran viselkedtél, és köszönöm hogy megmentettél a fogságból. Azt is köszönöm hogy visszatértél figyelmeztetni az itthoniakat a veszélyről. Nagy érdemed van abban, hogy megnyertük ezt a háborút, és ezt már nyilvánosan is kijelentettem. Ezért mindenképpen meg foglak jutalmazni. De azt akarom hogy tudd, ha még egyszer engedetlen leszel velem, vagy a Kancellárral szemben, visszaküldelek anyádhoz és kizárlak a Birodalomból. Ezt jól jegyezd meg. Most pedig elmehetsz.

A kislány égő arccal, remegő térdekkel bólintott, és kioldalgott a szobából. A kemény szavak belémartak. De ugyanakkor megmelegedett a szíve a dícséretre. Futva iramodott a folyósón, mikor meghallotta még a fejében a Nagyúr hangját: „este gyere a szobámba. Lesz számodra egy kis meglepetésem.” Kul-Anni tűkön ült, alig várta hogy elteljen az a néhány óra mi még lefekvésig maradt. Mikor eljött az idő, odasompolygott Ise-Gulan lakosztályához. A marcona őrök félreálltak az útjából és rosszalló, elképedt arccal ugyan, de továbbengedték. A kislány belépett és szeme szája is elállt a csodálkozástól. Mert a szobában csodszép kis tüzek lobogtak, és egy megterített asztalon mindenféle finomságok sorakoztak. Köztük egy habos, gyümölcsös torta. Egy másik asztalon meséskönyvek és játékok. Sin pedig ott trónolt az asztal alatt, de felugrott és a gyerek üdvözlésére indult. Körbeugrálta és összenyalogatta. Ise-Gulan mosolyogva invitálta befelé, és rákacsintott.

-          Úgy gondoltam megünnepelhetnénk a sikerünket. Csak mi ketten. És ha akarod itt maradhatsz és beszélgethetünk ameddig csak szeretnéd.

A lányka nem szólt semmit, csak nekiugrott a nagy embernek és olyan szorosan csimpaszkodott a nyakába mintha soha többé nem akarná elengedni. Könnyek folytak végig az arcán, és arra gondolt hogy most minden nagyon jó. Minden szép és tökéletes. Bárcsak örökké így maradhatna. Bárcsak ne kellene hazudnia többet.