Úgy robbant ki a tavaszból a nyár, mint rűgyből a levél, szinte egyik napról a másikra.Apám ebben az évben, Párizst" ajándékozta" nekem, egy egész hónapra. Fiatalabb koromban, őmaga is elkisért, de az idén már húszonegy éves vagyok-- igy már csak a csekket állitotta ki, és ahhoz ragaszkodott , hogy megmondjam hol nyaralok. Pedig tudta, hogy Párizst választom. Volt fogalmam  e városról, de magam akartam meggyőződni  ismereteim hitelességéről.

                    És most itt vagyok!-- itt állok párizsi szállodai szobám ablakába.Előttem egy rövid sikátor, melynek végébe kicsi diszkrét--padokkal, bokrokkal, virágokkal teli park. Szinte minden pad foglalt. Párok ölelkeznek csókolóznak, a fútórózsák lehajló ágai alatt.

                    A koraesti napsugár villan egyet, mintha a szerelmes párokat fényképezné, majd elvonúlni látszik a nyugati ég alján. Az idilli  kép láttán, megborzongok egész testemben, és megállithatatlan indittatást érzek, hogy lemenjek, hogy részese legyek ennek a varázsnak. De előbb ledobom magamról a blúzomat, és be állok a tükörbe. Beletúrok a hajamba, végigsimitom keblemet , majd oldalra fordulva elégedetten állapitom meg hogy domborulataim minden irányba tökéletes formát mutatnak.

                    A kicsiny parkban csak  egyetlen egy üres pad van.  Leülök. Balra , nem messze egy templom toronyórája int az idő mulására. Pontosan féltizet mutat.

                    Egy fiatalember telepszik mellém. Szürkés cigarettafüstjén keresztül  méreget  lábújjam hegyétől hajam koronájáig.Mosolyogva szól hozzám, nevetésre hajlik az én szám is, miközben  szája mozgását követem. És látom arcán az elszántságot, a vágyat a szerelem után, érzem , hogy meg akar ölelni, csókolni, magáévá akar tenni , hogy birtokolni akar és hogy már mindent kikapcsolt maga körül a földi világból.Csak engem lát és csak engem akar! Segitettem neki. Kezem kezére helyeztem, és sétáltattam -- a magaméval együtt-- végig a combomon, hasamon, kebleimen. Amikor a melleimhez ért , elvesztette ön uralmát, és vadul  , őrülten , csókolni kezdte vállamat nyakamat,hajamat, majd megpihent ajkamon.

                    Aztán lélegzetvételnyi szünetet tartott, hogy erőt gyüjtsön, mert azután ölbe kapott és vitt, végig a parkon a sikátoron a lépcsön. Ölelt csókolt két emelet magasságáig.

                     Odafenn  baldachinos ágyamra fektetett, rám telepedett és megajándékozott  Párizs szerelmével. Ez a szerelmi nász  kirepitett bennünket a földi világból, csak egymásba éltünk, a gyönyör örökkévalóságának hitével, Némán csendben!

                     Aktusunk végén , a kijózanodás pillanatában, hisztérikusan követelte , hogy szólaljak meg.  Ekkor papirt ceruzát vettem elő és egy mondatot irtam rá: Ajkam csak csókra nyilik!