Nagyon szerencsésnek érezte magát, mert olyan helyre született, ahol a zenét nagy becsben tartották. Ez a furcsa valami már a biztonságot adóban is felkeltette a figyelmét. A test, amelyben lakott néha különös rezgésbe kezdett, amely nyugtató hatással volt rá. Miután kikerült a fénybe, a sok ismeretlentől való rettegést, oldotta az álomba szenderítő dallam. Aztán amikor a szülők úgy vélték, hogy megszokta ezt a számára új létformát, fokozatosan visszatértek kedvenc elfoglaltságukhoz a rádió hallgatáshoz. Az ötvenes éveket élték, a családos szórakozás egyetlen elérhető formája volt ez. Egymást váltva jöttek a mélabús és ropogós dallamfoszlányok a varázsdobozból. A kis jövevény gyorsan rákapott az ízére, csak a félelmetes csend késztette bömbizésre. A szülők gyorsan rájöttek a titokra, így éjjel-nappal szólt a zeneteremtő. Sokszor leültek a gyerekágy mellé és mosolygósan figyelték, hogy a szemük fénye kézzel-lábbal követi a zene ritmusát. Ahogy cseperedett egyre nagyobb lett a muzsika iránti szeretete. Kívülről fújta a divatos slágereket. Aztán jöttek azok a lázadó hatvanas évek. Először a beatkorszak, a mindenre vevő, vájt fülű gyorsan ráérzett. De még bele sem élte magát, amikor itt volt a rock a maga vad, magával ragadó stílusával. Az akkori államformának túl sok volt ez a tempó, próbálta korlátozni. De az éter hullámait nem lehet megállítani. Zavarva, hullámzóan, de befogta a Szabad Európa rádiót. Nem a mellékelt propaganda hírek érdekelték, csak a ZENE. Szülinapjára kikunyervált egy nyérvogós magnót és rögzítette az adásokat. Soha nem hallott csodákra ámult rá, új stílusokat ismert meg, zeneszeretete egyre mélyebb és szerteágazóbb lett. A klasszikus zenét például úgy szerette meg, hogy nagyon ügyes emberek kitalálták a klasszikusok pop ritmusban egyveleget. Kíváncsi lett az eredeti művekre, megszerette és így a klasszikust is felvette a hallgatandók listájára. A jazz, a jazz-rock stíluson keresztül került képbe. A blues, pedig e rétegzene ismerőinek házibuliján lopta be magát a szívébe. Következett az instrumentális, a new age, a new wave és még ki tudja hány irányzat. A lényeg, hogy zenei mindenevő lett. Észrevette, hogy a különböző stílusok más-más reakciót váltanak ki belőle. Ezt megfordítva, egy idő után már tudta, hogy bizonyos lelki állapotban milyen zenére van szüksége, hogy helyreálljon a lelki egyensúlya. A következő lépés az volt, hogy első fizetéséből vett egy gitárt. Megtanult néhány akkordot, de nem volt benne elég kitartás, ahhoz, hogy zenész lehessen, így zenehallgató lett belőle. Ebben a minőségében, zenei stílustól függetlenül felállított magának négy kategóriát:

Az elsőbe tartoztak a mosogatás közbeni zenék: ide sorolható bármilyen zene amely dallamosságával nem vonja el a figyelmet ezen fontos tevékenységről. /Bizony volt ilyen korszak, amikor még nem mosogatógép végezte ezt a munkát/.

A következő kategória a Hoppá! zene. Olyan zene

sorolható ide, amely hallgatása alatt egyszer csak  felkapjuk a buksit: Emberek itt történik valami!

A harmadik csoport a gatyalobogtató zenék. Nevüket onnan kapták, hogy amikor még koncertekre járt, olyan közel férkőzött a hangfalakhoz. hogy lobogott rajta a farmergatyó. Itt már csak a zene a fontos, minden külső tényező /fény, szülők, lányok/ kizárva. Magány kell hozzá /esetleg hasonló ívású és ivású haverok/ és általában brutális hangerő.

Az utolsó kategória a 46-os lábnyomos. Olyan zenék ezek, amelyek hallatán a hátunkon futkos a hideg a gyönyörűségtől, esetünkben 46-os lábmérettel. Kellő minőségű alkohol és diszkrét félhomály szükségeltetik hozzá, a hangerőt a zene jellege alapján változtathatjuk.

A harmincas éveiben aztán még egy kategóriát odabiggyesztett. Ez volt az egyszer hallott. Ide tulajdonképpen egyetlen, semmihez nem hasonlítható zene tartozott. Történt, hogy valami rutinműtétre befeküdt a kórházba. De nem úgy történtek a dolgok, ahogy elképzelték. Elhagyta a testét és felülről látta, ahogy riadtan nyüzsögnek körülötte a műtőasztalnál. Aztán hirtelen egy fényalagútba került, majd egy sosem látott ligetes környezetbe. Boldog, nyugodt emberek vették körül. Ekkor hallotta meg ezt a zenét. Beazonosíthatatlan hangszeren szóló csoda volt.

Minőségi, igényes zenegyűjteményének száma fokozatosan nőtt, egyre komolyabb lehallgató egységre tett szert. Ironikus, hogy mikorra megszerezte a tökéletes Hi-Fi-jét, addigra elkezdett romlani a hallása.

Korának előrehaladtával kikoptak egyes hangos zenei stílusok. Már felzaklatták, egyre jobban vágyott a csendes letisztult harmóniákra. Amikor megöregedett, azért, hogy kondícióban tartsa magát, gyakran sétált az erdőben. Felfedezte a természet zeneiségét: a patak ritmusos csobogását, a pillangók szárnyainak halk zizzenését, a madarak lágy trillázását.

 

Megvénült, hallása tovább romlott, egyre többre értékelte a csendet. Néha eszébe jutott egy-két feledésbe merült dallam, eldúdolta, csak magában, önmagának. Letisztította az életét, megbékélt a sorsával, és már csak arra az egyszer hallott dallamra vágyott…