A nevem Dastan. Egy átlagos kovácsmester fia. Apám Roy. Ő tanított meg mindenre, amit csak tudni kell a kovácsolásról. Sajnos apám már lassan meghal, mert halálos beteg. Napjai vannak hátra, de lehet, hogy csak órái. Ezt nem lehet előre megmondani. Egy gazdag kis városban élünk ahol mindenfelé gyerekek játszanak és szinte minden nap van piac. A gazdák művelik a földjeiket, hogy sikeres legyen az évi termés. A kovácsok és mesteremberek pedig különböző tárgyakat készítenek a megrendelőnek és persze a királynak és katonáinak.

Egy hétköznapi nap apám kérésére kivittem a piacra a maradék árut, amit nem sikerült eladni a katonáknak. Történetem ezen a napon kezdődik. Beletelik egy kis időbe, míg vesznek valamit tőlem, hiszen nem járkálhat minden ember fegyverrel a kezében. De hamarosan elém állt egy fura alak. Az arcát nem láttam, tisztán mert eltakarta egy kendő. Csak a szemét láttam és az nagyon erős kék színű volt. Bőrét mikor megnéztem láttam rajta három karomnyomot. Ahogy megnéztem fejvadász vagy esetleg kereskedő lehet. De tévedtem.

- Elnézést! – mondta mély, mormogó hanggal az idegen. Keresek egy embert. Tudna segíteni?

- Sajnálom, de én csak fegyvereket árulok. Más információval nem szolgálhatok. – mondtam.

Ekkor előkapott az övéből egy tőrt. Már rátettem a jobb kezem az egyik kardra, ha esetleg meg akarna támadni, de ez nem történt meg szerencsémre. Csak mondani akart valamit.

- Ezt a tőrt kell átadnom Roy-nak. –mondta.

- Roy-nak? – döbbenten néztem rá. Roy az én apám és most nagyon rossz bőrben van talán csak napjai vannak hátra. Miért kellene neki a tőr?

- Ez egy hosszú történet. Ebbe most nem mennék bele. – mondta visszahúzódtan.

- Addig nem mondok, semmit ameddig el nem mondja, miért kellene apámnak a tőr. – szóltam közbe határozottan.

- Hát rendben. – mondta. Apád és én harminc évvel ezelőtt nagyon jó barátok voltunk. Egy században szolgáltunk.

- Várjon csak. – mondtam meglepődve. Apám katona volt? Nekem erről nem mesélt.

- Pedig az volt. Több mint tíz évet voltunk egy században. Ő mindig jobb harcos volt, mint én. Ezért nagyon irigyeltem őt. Egyszer mikor Athén ellen vonultunk a fosztogatások során apád szerzett egy gyönyörű tőrt. – közben mutatta tőrt.

Tényleg káprázatos volt. A markolata egyedi és nem közönséges fémből van, hanem valami másból. Akármennyire is a mestere vagyok a szakmának, de még ilyen fémet nem láttam.

- Ez a kés hogyan került magához, ha apám szerezte? – kérdeztem.

- Sajnálatos módon elloptam. – mondta búsan. Most már megbántam és szeretném visszaadni neki.

- Rendben. – mondtam. Odavezetem apámhoz.

Összeszedtem a fegyvereket, amiket nem sikerült eladni és elvezettem az idegent az apámhoz. Remélem, fel tudja vidítani, hogy egy régi bajtársa, látogatja meg és visszaadja az ellopott tőrt. A város három részlegből áll. A nyomornegyed, az előkelő negyed és a királyi palota. Mivel mi kovácsok vagyunk ezért az előlelő negyedben élünk, mert sok nemes úr kér tőlem néhány díszes fegyvert mert, apámtól nem tudnak. Csak ezért lakhatunk az előkelő negyedben, de a piac a nyomornegyedben van a kapuhoz közel és a város nagy. Ahogy vezetem az idegent körülnézek. Szegény kis gyerekek játszanak a piac kellős közepén. Néha szoktam nevetgélni a rosszcsont gyerekeken hogyan idegesítik fel a piacosokat. Hamarosan beérünk az előkelő negyedbe. Láthatóan nagy a különbség a két negyed között. Itt minden ház kétszintes és majdnem mindenhol van szolgáló lány. A nyomornegyedben csak szegényes egy szintes házak voltak és keskeny utcák. A mi házunk az első az előkelő negyedben. Ahogy mennénk felfelé egyre szebb és szebb házakat látnánk, de nem megyünk tovább, hiszen ez az úr apámhoz jött.