Esztinek, mert túl romantikus vagyok...

Szép, nyári nap volt. A nap már reggel jól eső meleggel árasztotta el a világot.

Számunkra cak egy egyszerű nap, de nekik akár tökéletes is lehetett volna.

A lány lenge nyári ruhájában fel-alá rohangált a lakásban. Az értesítőt kereste, amit két nappal azelőtt kapott. A posta küldte. Csomagja érkezett az anyukájától. Már rég várt és nagyon izgatott volt, hogy végre megkapja.

Azon a szép nyári reggelen a fiú kábultan figyelte ahogy a lány rohangál. A lenge nyári ruha lecsúszott a válláról. A fiú figyelte a gyönyörű vállát, a puha bőrét. A pillantása feljebb csúszott a lány nyakára. Imádta a nyakát.

A lány örömében felkiáltott. Megtalálta a cetlit. Nagy gonddal elhelyezte a pénztárcájában, majd a tárcát belehajította a táskájába és újra rohangálni kezdett. A táskából még hiányzott minden felesleges női pipere cucc.

A fiú még mindig kábultan figyelte a lányt. Már négy éve éltek együtt és a lány szinte minden reggel eljátszotta a futkoozós jelenetet, a fiú pedig minden reggel szűnni nem akaró mély áhitattal figyelte.

Aznap reggel a lány hajába belekapott a szél és a fiú felé sodorta édes illatát. A lány mangós sampont használt. A fiú imádta, mint mindent ami a lányhoz kötődött.

A lány futkozás közben arra gondolt, valyon a fiú mikor kéri meg végre a kezét.

A fiú, ahogy nézte, hogy lány futkozik és mindenfélét hajigál a táskájába, úgy döntött végre megkéri a kezét. Már hetek óta magánál tartotta a gyűrűt, amit már hónapokkal azelőtt megvett.

Akkor és ott úgy döntött megkéri. Szerette és lányt és biztos volt a dolgában. A tökéletes pillanatra várt és úgy érezte eljött.

Mellé lépett. A lány éppen a rúzsát dobta a rendetlen táskába.

A fiú letérdelt és előhúzta zsebéből a gyűrűt..

A lány keze megállt a levegőben.

- Leszel a feleségem? – kérdezte a fiú magabiztosan, szerelemtől csillogó szemekkel.

- Ööö… - nyögte a lány bizonytalanul, magát is meglepve a feleletével. Amikor erről a percről álmodott úgy gondolta a válasz egyértelmű, határozott igen. De akkor, egy röpke pillanatra elbizonytalanodott.

A fiú acáról lehervadt a mosoly, szemében megszűnt a ragyogás. Felpattant és a lány kezébe nyomta a gyűrűt. – Gonolkozz rajta. – mondta neki, majd megragadta a slusszkulcsot és elindult az ajtó felé.

A lány másodpercekig ledermedve állt, kezében a gyűrűvel és fejében a szűnni nem akaró hanggal, amiszerint elrontatta. Mély levegőt vett. A szeme megtelt könnyel. Letörölte majd a fiú után indult. Menet közben a táskájába csúsztatta a gyűrűt.

Az autóban ülve a lány és a fiú is auon gondolkodott, hogy nem így képzelte a pillanatot. Szótlanul haladtak a posta felé.

A fiú leparkolt a posta épülete előtt, párhuzamosan a járdával. A lány kikapcsolta az övét. – Majd én. – mondta a fiú és kipantatt az autóból.

Amint a lába leért a járdára, egy örég hölgy elejtette a bevásárló táskáját. A tartalma szétgurult. A fiú gondolkodás nélkül a segítségére sietett.

A lány mosolyogva nézte szíve választottját és már nem bizonytalankodott. Szerette a fiút. Mindig is szerette. Elővette a jegygyűrűjét és felhúzta a megfelelő ujjára.  Ezüst gyűrű volt egy apró, de szemetgyönyörködtetően szikrázó kővel. Nagy volt neki, de nem bánta. Majd hazafele megállnak az ékszeresenél. Maga eláé nyújtotta a kezét és úgy nézegette.

A fiúnak a posta ajtajában eszébe jutott, hogy a lánynál maradt a cetli. Visszafordult és megpillantotta a barátnőjét, ahogy mosolyogva a kezét nézegeti. Nem értette. Már csak pár lépisnyire volt az autótól, mikor meglátta szikrázó követ a lány gyűrüsujján. Mérhetetlen boldogság ársztotta el minden porcikáját. Nem tudta elhinni, hogy az a tünemény az autóban hamarosan a felesége lesz. Megbabonázva bámulta a lányt, nem tudott mozdulni.

Közben a lánynak is eszébe jutott, hogy nála maradt az értesítő. Kikapta a tárcáját a táskájából és gondolkodás nélkül kiugrott az autóból. Minél előbb látni akarta a fiú arcát, amikor az megpillantja az ujján a gyűrűt.

A fiú dermedten figyelte ahogy a lány a táskájába nyúl, majd kipattan az autóból. Egyenesen a száguldó kamion elé. Már nem tehetett semmit. Akkor az a pár lépés mérföldeknek tűnt.

A lány egy reflektor fényét látta, majd fájdalmat érzett. Csak egy pillanatra. Utána elsötétedett a világ.

A fiú elsápadva figyelte, ahogy az élettelen test az aszfaltnak csapódik. Semmi mást nem érzékelt. Nem hallotta a fékcsikorgás, nem hallotta a jajveszéklést. Odament a lányhoz és letérdelt mellé. A lány kezében még mindig ott volt a piros pénztárcája. Az ujjáról hiányzott a gyűrű.

A fiúnak halványan rémlett, hogy látott valami csillanást, mikor a lány repült.

- Azt hiszem a nénié. – lépett oda egy kislány és a lány rezzenéstelen mellkasára tette az elveszett gyűrűt. – Milyen szép. – csicseregte a kislány és negsimogatta a lány bársonyos hajt. Az anyukája halálra rémülte kapta el a lánya kezét és cibálta odébb.

A fiú öntudatlanul nézett a kislány után.

A gyűrűre pillantott. Megfogta és szerelme ujjára húzta. Nem így képzelte.

Még mindig magán kívűl kihúzta a lány tárcájából kilógó papirost. Emlékezett rá, hogy nagyon várta már. Nagyon izgatott volt.

Nem is tudva, hogy mit tesz, ott hagyta halott menyasszonyát és átvette a csomagot. Kibontotta.

Egy csipkés harisnyakötő volt benne és egy levél amiben ez állt:  Na! Megkérte már a kezed?