Boldogok

A tölgyfám árnyékában ülök. Nyugodt békés kép. A nap erősen tűz. Még a tölgy hatalmas, árnyékot nyújtó ágain is átszűrődnek a fénysugarak. A meleg finoman simogatja az arcomat, s közben egy lágy szellő belekap a hajamba.

Nem pereg le elöttem az egész életem. Nem. Én sokkal szebbett látok. Sokkal boldogabbat.

A szeretteimet. Édesanyám és édesapám kézenfogva sétál, Maggei és Cristpher nevetve integetnek nekem. A testvéreim is körülöttük szaladgálnak. Boldogok.

Anne Lisa kezét fogja és mosolyognak. Felém veszik az irányt.Lisa angyalian bájos arca ragyog a boldogságtál, Anne szemei pedig nyugodsátgot és lelki békét tükröznek. Boldogok.

A távolban megpillantom Ademet Klaraval. Élvezik az örök együtt létete. Egymást ölelve közelednek felém. Boldogok.

Tim! Tim is itt van. Boldog.

Vár rám. Minegyikük vár. Az arcukon izgalom tükröződik és hivogatóan mosolyognak, biztosíva afelől, hogy egy jobb életbe kerülök.

Már nem fáj. Nyugodt vagyok. Tudom mi következik.

A hangok távolodni kezdenek, a fények halványulnak, míg nem teljesen kialszanak.

Nem érezek semmit. Csak fekszem a sötétben és várok. Izgatottan várok rá.

Szárnysuhogás.

Halk puffanás.

Léptek zaja.

A lépések elérnek hozzám és Lucas fölém hajol.

A kezét nyújtja.

Megfogom.

Felsegít.

-         Annyira sajnálom. Én…

Megcsókolom. Nem akarom, hogy mentegetőzzön, nem akarom, hogy elrontsa a pillanatot.

Vadul és kétségbeesetten csókol vissza és én nem ellenkezem.

Boldogok vagyunk egymás karjaiban. Igazán boldogok.

Elhúzódok tőle. Látom rajta, hogy mondani akar valamit.

-         Így van jól. Így kell lennie. – tudom, hogy igazat mondok.

-         Nem. Nem kellett volna. – Fájdalom csendül ki a hangjából. Fájdalom és bűntudat.

-         Nem a te hibád. Nem akarom, hogy bűntudatban élj. Ígérd meg!

A szemembe néz. Egy végtelennek tűnő pillanatig egymás  kezét fogva, szavak nélkül beszélgetünk.

Értjük egymást. Mindig is értettük.

Végül Lucas bólint, miközben egy könycsepp gördül le az arcán.        

-         Lehet, hogy… - kezdi tétován és látom rajta, hogy nagyon szeretné, de ő is tudja, hogy nem lehet.

-         Én már nem leszek angyal. – fájzt ezt mondanom, de tudom, hogy így van. Az én időm lejárt. És ezt ő is tudja.

-         De…

-         Várnak rám. – szólok közbe.

-         Kicsoda? Miről beszélsz? – az arcán megjelennek a kis ráncok, amik csak akkor mutatkoznak, ha értem aggódik.

-         A fényben.

Mindenki ott van. Tim, Anne, Lisa, a barátaim, a családom. A szeretteim.

Még egy utolsó percig egymás szemébe nézünk. Együtt vagyunk.

Megsimogatom az arcát, utoljára ebben az életeben.

Magamhoz húzom és megcsókolom, utoljára ebben az életben. A szánk összeér és egy keringő erejéig összeolvad. Mintha megmenthetne, mintha ezzel még itt tarthatna.Lucas szorosan magához húz.

Egyek vagyunk.

-         Veled megyek. – suttogja a fülembe.

-         Nem. – rázom a fejem. – Neked még dolgod van. Még nem jött el a te időd.

Lucas ellenkezni akar, de végül nem teszi. Tudja, hogy igazam van és én tudom, hogy követni fog, ha eljött az ideje.

De nem most.

A végtelen pillanataink lassan véget érnek és én kicsit elhúzódok tőle. Húzhatnám még, de nincs értelme. Már elbúcsúztunk. Mennem kell.

-         Akkor ez volt az utolsó? – kérdezi könnyes szemmel.

Belenézek a zöld szemeibe. A szempárba amit már a kezdetektől szeretek. A szempárba, ami azé a fiúé akit örökké szeretni fogok, történjen bármi, kerüljek bárhová.

-         Még találkozunk. – suttogom könnyes szemmel és elengedem a kezét. – Várni foglak, ha eljön az ideje.

Hátrálok pár lépést, majd a fény felé fordulok. Olyan mint az emlékemben. Békés megnyugtató, hívogató. Vágyok rá, hogy elérjem, hogy megérezzem a békét.

Elindulok és tudom, hogy igazat mondtam neki. Tudom, hogy még találkozunk. Egy jobb életeben.

Egyre közelebb érek. Visszapillantok és látom Lucas arcán a remény halvány jelét, de tudom, hogy amire vágyik nem fog bekövetkezni.

Az én sorsom beteljesedett és egyszer az övé is befog. Akkor végre majd együtt lehetünk boldogok.

A küszöbre lépve még egy könycseppet ejtek az életemért, a szerelmemért, majd belépek a fénybe és az ajtó becsapódik mögöttem.

Örökre.

† † †

A következő sorok Szilvinek, mert menthetetlenül romantikus…

Lucas

Beteljesítettem a sorsomat, ahogy kérte.

Most, kétszáz évnyi várakozás után, végre eljött az én időm is. Tudom.

Itt állok és érzem Őt. Érzem a jelenlétét. Tudom, hogy vár rám a fény túloldalán.

Jamei-re pillantok bíztatásképp, és ő bíztatóan bólint.

Elmosolyodok. Olyan rég várok már erre a napra. Olyan rég vágyakozok már Ő utána.

A fény felé indulok. Olyan, mint amilyennek Kate mesélte. Békés megnyugtató, hívogató. Vágyok rá, hogy elérjem, hogy megérezzem a békét.

Már csak pár lépésre vagyok, amikor megpillantom. Kitárt karokkal vár rám. Még két lépés és a karjaimba zárhatom és végre együtt lehetünk.

A távolság egyre fogy és végre elérem. A karjaiba zár és az ajtó becsapódik mögöttünk.

Örökre.

† † †