Szerencsétlen véletlen

Még aznap lementünk a tengerpartra, hogy fürödjünk. Az egész napot ott töltöttük és másnap jó pár árnyalattal barnábban ébredtünk.

Lucas még nem jött vissza. Nem tudtam hol lehet és Jemei úgy intézte, hogy ne is legyen alkalmam megkérdezni.

Reggel Rose ismét kitett magáért. Ezúttal melegszendvicset sütött.

-         Úgy érzem – kezdte két falat között – vásárolnunk kellene.

-         Rose! – forgatta Anne a szemét.

-         Jajj, ne már! Reggelit kaptok, ugyhogy ennyi jár.

Anne a narancssárga tányérját kezdte szemlélni. A konyhában minden csupa szín volt. A tálak sárgák, a kis tálak citromsárgák voltak, a bögrék  virágmintásak, a kávés csészék pedig zöldek.

-         A képei alapján nem hittem volna, hogy ilyen színes izlése van a bácsikádnak. – mondta Anne, mikor befejezte az evést.

-         Művész. – vakkantotta Rose. – Szóval a vásárlás.

-         Kezdesz újra önmagad lenni. – sopánkodott Anne. – Én szeretnék várost nézni.

-         Az jó. Megnézzük a város összes butikját.

Ezt már Anne sem bírta nevetés nélkül.

Abban a pillanatban, hogy kiléptünk az ajtón zuhogni kezdett az eső.

-         A fenébe. – csettintett Anne a nyelvével. – Így nem tudunk várost nézni.

-         Jajj, ne már! – kezdte Rose – Van esernyőm és ez csak egy kis nyári zápor.

De Anne hajthatatlan volt. Bevackolta magát a kanapéra és bekapcsolta a TV-t.

-         Ugye nem fogunk egész nap Tv-t nézni? – sikította Rose.

-         Dehogyisnem! – Anne élvezte, hogy Rosenál megy fel a pumpa.

-         Bassz…

-         Ssss!!! – ripakodtam rá. – Nem szeretem ha vulgáris kifejezéseket haszálsz.

-         Akkor is csesszétek meg! – kiáltotta és kirohant az esőbe.

Én meg persze utána.

A parton furcsa látvány fogadott. Ahelyett, hogy mindenki menekült volna, mindenki tódult kifele, a szabadba.

Csap pár pillanat kellett, hogy rájöjjek, miért. Az eső hatalmas, meleg cseppekben hullott. Igazi nyári zápor volt.

A part megtelt kacarászó és fel-alá futkosó gyerekekkel és sikogató tinédzserekkel.

A legbátrabbak a tengerbe is belemerészkedtek. A víz hatalmas hullámokkal harcolt a hívatlan vendégek ellen, de nem tehetett ellenük semmit.

Rose egyenesen a víz felé menetelt. Szaladtam után és végül beértem. A hátára ugrottam, mire mindeketten a hullámok közé borultunk.

A következő pillanatban egy kéz nyomta a fejem a víz alá. Mikor felbukkantam Rose már a hátamon csüngött és úgy egyensúlyozott, hogy minél beljebb óvájjogjak a vízbe.

Egy jól irányzott fordulással sikerült leráznom magamról. Sikítva merült a víz alá.

Még húsz percig gyötörtük egymást. Sikítva és hatalmasakat nevetve játszottunk, mint a gyerekek.

Mikor úgy döntöttünk, hogy itt a vége, a part felé lépkedtünk. Már majdnem kiértünk, mikor egyszerre öt fiú rohant le minket és rángatott vissza a vízbe.

Az eső még mindig esett és nem nem veszített a melegségéből. Három perc kellett, hogy a fiúk egymásnak essenek és Rose ki tudjunk szökni a partra.

Ott hanyatt feküdtünk a homokba. Mindkettőnk lihegett. Elfáradtunk.

Hallottuk ahogy a srácok egymást szidva csapódnak a vízbe, majd újabb szitkkozóddással előbukkannak.

További fél óra kellett, hogy végre annyi erőt gyűjtsünk, hogy fel bírjunk kelni.

A fiúk még mindig a vízben bírkoztak, ugyhogy feltűnés nélkül eljututtunk a házig.

Miután átöltöztünk és törölközőbe csavartuk a hajunkat, letelepdtünk Anne mellé a kanapéra.

Az Elfújta a szél-t nézte. Unalmas fekete-fehér film.

Arra ébredtem, hogy kopognak. A kanapén feküdtem. Az eső már nem esett, a hajamról leesett a törölköző. Már teljesen megszáradt.

A koopogtatás dörömböléssé erősösött.

-         Szia Joe vagyok! – kiáltott rám a fiú. – A szomszéd. -  mondta megrémült arcomat látva.

-         Ohh…szia! – kábán ennyire tellett.

-         Szóval. Gondoltam. Izé… - zavarban volt. Bár nem értettem miért. – Holnap kerti parti lesz nálam, itt a szomszédban. – jobbra mutatott, mintha nem tudnám hol lakik. – Szóval, jó lenne ha eljönnétek. Azt hiszemm hárman vagytok. Igaz?

-         Igen. És szívesen elmegyünk . –Rose oda lesz a gyönyörtől.

-         Szuper. – kurjantotta és már rohant is. – Nyolckor. – kiáltott még vissza, majd eltűnt.

Körbe néztem a házban. Sehol senki. Az asztalon egy cetli hevert.

Drága álomszuszék!

Olyan édesen aludtál, hogy nem akartunk felkelteni. Reméljük nem baj, de elmentünk vásárolni, mert Rose már kiborított.

Vacsira jövünk. Spagetti lesz. :)

Annro

Annro? Teljesen elment az eszük? Nem elég nekik, hogy egy ágyban aludhatnak még a nevüket is összevonják?

Jót derültem az édes gondolaton, majd megfordultam, szándékomban állt keresni egy fésűt.

De hamar lemondtam róla.

Egy árny suhant el az ablak mellett. A felismerés szinte fejbevágott. Sehol senki. Egyedül voltam. Teljesen egyedül. Angyali védelem nélkül.

A biztonságomat csak a megmaradt angyali képességeim biztosították, amik eléggé elkoptak. Szóval ki voltam szolgáltatva, akkor is, ha nem halhatok meg.

Az árny újra elsuhant az ablak előtt és a következő pillanatban valaki fejbe vágott hátulról.

Arccal előre buktam a föld felé és nem volt aki elkapjon. A jobb oldalamra érkeztem és egyszerre megfordultam.

Jared félrebillentett fejjel bámult.

-         Itt a remek alkalom, hogy meghalj. Erre mi van? Hallhatatlan vagy. – csettintett a nyelvével, majd közelebb lépett. – De előbb vagy utóbb ember leszel. – leguggolt velem szembe és elkapta a csuklómat.

Szörnyen fájt amikor csavarni kezdte. A földön megláttam Rose gyik tűsarkúját.

Gondolkodás nélkül odanyúltam érte és fejbe vágtam vele Jaredet. A cipő átesett a fején, a kezem viszont az arcán landolt, ami szintén nekem fájt.

-         Nem lehetsz ennyire ostoba. – sopánkodott és mégjobban megcsavarta a csuklóm.

Az emberi tárgyak áthatolnak rajta,de én nem. Tényleg oszobának éreztem magam, de a félelem elvakított. Nehezen tudtam gondolkodni.

Erőltetnem kellett a lábaimat, hogy megmozduljanak. Végül sikerült felhúznom a jobb lábamat és hasba rúgtam.

Váratlanul érte és megtántorodott, közben elengedte a csuklómat. Kihasználva a pillanatot kényszerítettem magam, hogy felálljak, de nehezebb volt mint gondoltam.

Mire egyenesbe kerültem Jared már előttem volt és elkapta a hajamat.

-         Én is ostoba vagyok. – suttogta. Éreztem a leheletét az arcomon.

-         Nem mondtál újat. – mondtam és lefejeltem.

Az ütés ami az én fejemet érte teljesen elszédített. Elestem.

Jered két lépéssel mellettem termett.

-         Attól, hogy nem tudlak megölni, még megkínozhatlak – vicsorgott.

A hajamat tépve felemelte a fejem, majd neki vágta a földnek. A látásom elhonályosult, a hallásom tompa lett.

Éreztem, ahogy Jared mégegyszer a fejemhe ér, majd hirtelen elengedett.

Két sötét árny lépett a szobába. Hallottam Anett hangját és láttam, ahogy az egyik árny Jared mögé lép és a szárnya után kap.

De elvétette. Jared a levegőbe emelkedett, az egyik árny pedig követte.

A következő pillanatban valaki a hátamra fordított. Addig észre sem vettem, hogy hasalok.

A fejembe fájdalom nyilalt és a szemeim megtelltek könnyel. A könnyeimtől a látásom még homályosabb lett, de azért kitudtam venni Lucas körvonalait.

-         Ne haragudj. – kérlelt rettegő hangon.

-         Semmi gond. Jól vagyok. – mondtam, majd elsötétült a világ.

†

Rose hangjára ébredtem.

-         Nem lehet, hogy még mindig alszik. – kiabálta.

-         Fent vagyok. – kaptam fel a fejem, aminek következtében újra belenyilalt a fájdalom. – Milyen sötét van. – pillantottam körbe csak, hogy eltereljem a figyelmet a fájdalmas arckifejezésemről.

Tényleg nagyon sötét van.

-         Hány óra? – kérdeztem.

-         Éjfél múlt pár perccel. – Anne válaszolt. – Jól vagy? – aggodalom csendült a hangjában.

-         Persze. Csak túl sokat aludtam.

-         Okés. Vettünk új rucikat. Neked is. – mesélete Rose vidáman. – De most lefekszünk. Majd holnap elmesélünk mindent.

Rose puszit nyomott a fejem búbjára, amitől csak mégjobban féjt.

-         Tényleg – jutott eszembe. – Holnap kerti parti lesz a helyes szomszédnál és mi is hivatalosak vagyunk.

-         Még jó, hogy bevásároltunk. – kiáltotta Rose.

Nem láttam, de hallottam, hogy Anne fejbevágja és valamit a szökékről mormol.

Mikor becsukódott mögöttük a háló ajtaja egy árny lépett mellém.

-         Annyira sajnálom. – Anett szenvedett. Hallani lehetett a hangján és szerintem sírt is.

-         Nem a te hibád. – Jamei mellé lépett és a vállára tette a kezét.

-         Mi történt? – suttogtam, nehogy a lányok meghallják.

-         Mikor a kelekótyák kitalálták, hogy nélküled mennek el hívtam Anettet. – kezdte Jamei.

-         De az utolsó pillanatban egy lélekhez kellett mennem és sokáig tartott. Senkinek nem tudtam szólni. – már biztos voltam benne, hogy sír.

-         Semmi baj. – megfogtam a kezét. – Nem bánthat.

-         De fájdalmat okozott neked. – zokogott.

-         Ez semmiség. – bizonygattam. – Egy aszpirin és egy kiadós alvás és elmúlik a fejfájás. – mosolyogtam.

Túl hirtelen álltam fel és megtántorodtam.

-         Lehet, hogy tényleg túl sokat aludtam.

Elindultam a fürdőbe. Anett a hátam mögött kezdett megnyugodni.

Bevettem a gyógyszert és felkészültem a további alvásdömpingre, de nem történt meg.

Csak ültem a kanapén és nem tudtam elaludni.

-         Hol van Lucas? – sejtettem, hogy nem kapok választ, de azért rápróbáltam.

-         Dolga van. – mondták egyszerre.

†

Reggel Rose már hatkor ébren volt. Teljesen bevolt zsongva a buli miatt. Hiába magyaráztam neki, hogy este nyolckor lesz, nem érdekelte.

A piperecuccaival elvonult a fürdőbe és egésznapos szépségkúrát tartott.

Mi Annenel a napot a városban töltöttük, a néprajzi múzeumban, ugyanis oda Rose nem volt hajlandó bemenni.

Én már ismertem a múzeum minden zegét-zugát és kiállítási tárgyát. Rengeteg időt töltöttem ott.

Anne tátott szájjal bámulta a képeket és cserepeket. A társadalom kulturális és társadalmi változásai teljesen elkábították.

Záráskor úgy kellett minket kiparancsolni.

A fürdőbe csak hétkor kaptunk bebocsájtást. El sem tudtuk képzelni, hogy Rose addig mit művelt, bár meg kell hagyni kitett magáért.

Farmer miniszoknya, élénk színű mély dekoltázsú top és rikító színű papucs.

Mi Annel az egyszerűbb daraboknál madartunk, bár nem is igazán volt időnk túlöltözni.

Rose ment elő, ő kopogott és ő mutatott be mindenkit mindenkinek. Otthonosan mozgott a rengeteg fiú között.

Az már az első pillanatban látható volt, hogy Joe a szomszéd fiú rajong érte.

Mikor megérkeztünk a hangulat már meg volt alapozva. Az egyetlen színjózan menedéket Joe húga jelentette, aki teljesen elvolt havazva.

Segítettünk neki kipakolni a rengeteg üditőt és tálat.

A grill kaját maga a házi gazda készítette. Nagyon finom volt.

Már túl voltunk a vascorán mikor észrevettem, hogy nem Anett áll melettem, hanem Lucas.

Megkönnyebbültem, ugyanis Anettnek lelkiismeret furdalása volt a történtek miatt és lelkileg teljesen kikészült. Bizonygttam neki, hoyg semmi baj, hogy jól vagyok. De nem hitte el.

Pedig tényleg jól voltam. Többé kevésbé. A bal csuklómat egy vastag bőr karkötő takarta, amit még Annetől kaptam pár éve.

A kakötő alatta a bőrőm a lila ezer árnyalatában ponpázott és kivehetőek voltak Jared ujjai.

Szerencsére még azelőtt eltudtam rejteni, hogy Anett észrebette volna. Bele sem merek gondolni micsoda lelkiterrorban tartotta volna magát érte.

Így is teljesen túldramatizálta. Egy apró kis hiba volt. Nem is hoba inkámm csak szerncsétlen véletlen. Jared pedig kihasználta az alkalmat, hogy kicsit terrorizáljon.

Féltem és fájt, de jól vagyok. Nem esett nagyobb bajom.

A szemem előtt ismét egy árny suhant el. Lucasra pillantottam, ő pedig bólintott.

Jared.

Kaja után segítettünk elpakolni a hugicának.

Hireteln felbukkant Rose. Még józan volt.

-         Mi történt? – kíváncsiskodtam.

-         Szeretem. – látszott rajta, hogy szárnyal a boldogságtól.

-         Ja, persze. – nevetett Anne és a konyha felé vette az irányt.

-         Haley, te ugye hiszel nekem. – szorította meg a kezem. Még soha nem láttam ennyire csillogni a szemeit.

-         Persze. – feleltem és elmosolyodtam.

Nagyot sohajtott, majd ott hagyott. A következő pillanatban már Annet ráncigálta.

-         Nem. Haley hazament. Nem éreszte jól magát. – Rose még visszapillantott és rámkacsintott, majd tovább cibálta Annet.

Végre. Beszélhetek Lucassal. A hátsó ajtón surrantam ki. Lucas a közvetlen közelemben lebegett.

-         Ne haragudj. – kérlelt.

-         Semmi gond. Merre jártál?

-         Dolgom volt.

-         Hát persze.

-         Nem hiszed?

-         Nem tudom már mit higyjek. Néha olyan furcsán viselkedsz.

Nem szólt, nem akart róla beszélni. Tudtam jól. Nekem is voltak titkaim előtte, de néha úgy érztem, azok semmiségek az ővéihez képest.

Lucas hirtelen megragadta a derekamat és én kibillentem az egyensúlyomból. A lábam alól eltűnt a talaj.

Repültünk.

A hajamba kapott a szél. Be kellett csuknom a szemem olyan gyorsan repültünk. Fel a házak fölé, el a gondoktól. Legalábbis azt hittem.

-         Tényleg sajnálom. – kezdte újra.

-         Nem a te hibád. – bizonygattam. – Jared kihasznált egy kis kaput. Csak egy szerncsétlen véletlen. Nem az első és nem is az utolsó. – részemről ezzel lezártam a témát.

És ezt ő is tudta.