Aznap töltötte be tizennyolcadik életévét. Anyjával és egy jó barátnőjével együtt vásárolni indultak. Szeles, hideg idő volt, éppen, olyan amilyennek novemberben szokott lenni. Az utcán vastagon felöltözött emberek jártak, némelyik sietett, némelyik csak úgy ballagott. Dorottya, az édesanyja és a barátnője autóval indulta útnak. Nem volt nagy forgalom. Jól is haladtak mindaddig amíg egy útkereszteződésnél egy fekete macska át nem szaladt előttük.

- Állj! - szólt Dorottya. 

Az autó lassított majd félrehúzott.

- Mi a baj? Otthon hagytál valamit? - kérdezte az anyja.

Dorottya arca ijedt volt, hirtelen nem is tudta mit csináljon.

- A macska. Átfutott előttünk. Ez rosszat jelent. - szólt aztán.

- Butaság! Gyere menjünk tovább. - szólt a barátnője.

Dorottya gondolkodott. Mit tegyen, hogy ne legyen balszerencsés? Nagy bulira készül, nem lehet, hogy bármi is rosszul süljön el. Hármat hátralépett és minden mást megcsinált ami, a hiedelem szerint elűzi az átkot. Anyja és barátnője furcsállva nézték őt, már majdnem kacagtak is, de mert tudták, hogy a lány babonás, mégsem nevették ki. Visszaültek az autóba és folytatták útjukat a boltok felé.

Este nyolckor érkeztek meg az első vendégek. Dorottya vidáman fogadta őket, mintha aznap semmi rossz nem történt volna vele. Átvette az ajándékokat, majd megkínálta vendégeit süteménnyel és üdítővel.

A következő percekben újabb vendégek érkeztek, aztán miután teljes lett a létszám, valaki ismét kopogtatott.

- Ki lehet ez? Hiszen már mindenki itt van, akit elhívtam. Kinyitotta az ajtót. Azt talán maga sem tudta, hogy attól a személytől rettent-e meg, aki az ajtóban állt, vagy attól amit a kezében tartott.

- Veronika? Te mit keresel itt? - kérdezett aztán.

- Bemehetek? - kérdezett a lány is.

- Gyere! De a macskádat ne hozd be!

- Neked hoztam. Ajándék. - és már nyújtotta is át a macskát.

- Tudod, hogy nem szeretem a fekete macskákat.

- Tudom és azt is tudom, hogy engem sem szívesen látsz itt, hiszen már hónapok óta nem beszélünk. Most eljöttem hozzád, hogy elmondjak neked valamit.

Dorottya beengedte a nemvárt vendéget.

- Mond! - szólt neki. 

A lány rögtön beszélni kezdett.

- Ha az emberbe belerögzül a rossz, akkor többé nem látja meg a jót semmiben. Nem lesz többé képes arra, hogy jó szemmel lásson olyan dolgokat, amelyeknek mélyén talán sokkal több jó van, mint amennyi rossz kívülről. Én sem vagyok olyan, amilyennek gondolsz és hidd el ez a kicsi fekete macska is ártatlan. Nézz mélyen a szemébe! Mit látsz?

Dorottya a macska szemébe nézett, de nem szólt semmit. Arra kérte Veronikát, hogy foglaljon helyet a többi vendég között. Igy is tett, de ahogy belépett a többiek csodálkozva néztek rá, a Dorottya ölében kuporgó macskára pedig még inkább. A születésnapi buli aztán csakugyan jól telt, annak ellenére is, hogy egy kis fekete macska is ott volt a házban. 

Másnap Dorottya, az édesanyja és a barátnője a kertben játszódtak az új kisállattal. Dorottya Verának nevezte el a macskát és meglepetésére nagyon jól el tudott vele játszadozni. Egy pillanatban azonban a macska elszaladt. Hívogatták őt, de nem jött elő. Egy másik pillanatban a bokrok közül kiszökött és elszaladt Dorottyáék előtt. Az anyja és a barátnője hirtelen megfeledkezve arról, hogy a lánynak sikerült megszabadulnia babonaságától, mindketten pont úgy tettek, ahogy Dorottya tette aznap, amikor vásárolni mentek. A lány azonban ezúttal semmit nem csinált. Anyja és a barátnője ránéztek, majd mind akik megszégyellték magukat, lehajtották a fejüket, aztán kuncogni kezdett. Dorottya is velük nevetett.

- Vera! Drága kis cicám! Csakhogy megvagy! - és a macska után ment, hogy újra magához ölelje. 

Még aznap este Veronikát is felhívta.