Nem jó ajándék

            - Hányadik is?

Az erkélyen támaszkodtunk a korlátra, sörrel a kezünkben csodálkoztunk a naplementében. Az egyik kedvenc látványom, ahogy eltűnik a panelházak és a távolba vezető hatalmas villanypóznák között.

            - Jézusom, neked meg mi bajod van? Nézz oda, egy gyönyörű este elébe nézünk, tele lehetőségekkel. Muszáj emlékeztetned rá, hogy szülinapom van? Hogy a régi szép emlékeim egyre távolabbiak. Hogy már vannak dolgok, amikre nem is emlékszem az életemből. Hogy egyre jobban közelítek ahhoz a dátumhoz, amit majd a fejfámra fognak vésni.

            - Legközelebb juttasd eszembe, hogy ne kérdezzek tőled semmit, Ray. –Fin még kortyolt egyet a sörébe. Azok voltak az utolsó nyeletek, a keserű arckifejezése elárulta. Összepréselte a dobozt, aztán valaki nyomkodni kezdte a csengőt.

            Tim volt az, régi jó barátunk. Falfehér volt, izzadt és remeget. Egy kicsi, masnival összekötözött zsákot tartott a kezében.

            - Hé, boldog szülinapot, Ray! –mondta, de a zsákot nem adta ide. Belökdöste magát, majd behajította a nappaliba, egy fotelben landolt.

            - A többiek? –kérdeztem.

            - Mel és Deb szomorkodnak valami miatt, nincs buli hangulatuk. Cass az új csávóját kurogatja. Joe elutazott valahova. Shaun nem volt otthon. Roy és Tom pedig úgy döntöttek, hogy inkább belövik magukat.

            - Na és te? –érdeklődött Fin.

            - Én le akarok jönni a szerről.

            - Azt mondtad a legutóbbi két alkalommal is.

            - Ja, de most tuti a dolog. Viszont ha nem adsz rögtön piát, akkor nem fog sikerülni, és te lelkeden fog száradni, Finley.

            A nappaliban ücsörögtünk az asztal körül, lehúztunk pár pohár whisky-t, sörrel kísértük. Fin felrakott egy The Stooges korongot. Tim megjegyezte, hogy számára hihetetlen, hogy a letöltések korát éljük, de Fin bakelitet hallgat. Igazi ivós zene, az I wanna be your dog már önmagában olyan szám, mintha részeg lennék.

            - Jó hogy jöttél, Tim. Ray-t szörnyen lehangolja a születésnap gondolata. Az elmúlásról beszél meg ilyenek.

            - Ugyan, haver, örülj neki, hogy megkaptad a lehetőséget, hogy a világra gyere, és részt vehess ezekben a csodálatos dolgokban. És ezt én mondom, neked pedig leszokó félben vagyok. Hoztam neked valamit, Ray. Ez majd felvidít. – kacsintott rám. Tim felállt, odalépett a fotelhoz, amelyikbe a zsákot hajította. Felemelte azt, de úgy tűnt, mintha nem lenne benne semmi. Tim ijedten vizsgálta a zsákot, majd felénk fordult, fehérebb volt, mint valaha. Egy lyuk volt a zsákon. Olyan rémült fejet vágott, mintha kilencven gramm füvet szórt volna el.

            - Mi van? –kérdezte Fin kissé ingerülten.

            - A kígyó, kiszökött a kígyó! –kiáltotta Tim. Hevesen káromkodva ugrottunk fel a székeinkből, úgy kilőttük magunk alól, hogy szinte átrepültek a szobán. Felpattantunk az asztal tetejére. Tim is utánunk mászott.

            - Mi a kurva életért hoztál kígyót Fin lakásába te barom állat! –ordibáltam vele.

            - Mert azt mondtad, hogy imádod a kígyókat, nem így volt?

            - Nem, nem így volt, te idióta, azt mondtam, hogy rohadtul rühellem őket.

            - Ja… ­–mondta halkan és szerényen. Szinte hallottam, hogy kattogtak a kerekek a fejében.

            - Tök mindegy ki mit mondott, valamit ki kell találnunk. –vette át a szót, Fin. –Milyen fajta kígyó?

            - Honnan tudjam, ember, mi vagyok én, kígyóológus?

            - Mérges?

            - Nem tudom, Fin, be voltam lőve, amikor mondtam a csávónak, hogy szerezzen. Ma mentem el érte, ki sem bontottam azóta, hogy megnézzem.

            - Mérges kígyót nem illegális tartani? –kérdeztem a szűk asztal tetején egyensúlyozva, elég helyet hagyva a többieknek is.

            - Sok minden más is illegális, mégis bent van az országban.

            - Komolyan, nagyokos? Akkor miért nem találsz ki valamit, hogy mihez is kezdjünk, Finley?

            Nagyokat reccsent az asztal alattunk. Szorosan egymásba karoltunk, próbáltuk elosztani a súlyt. Tim elég rosszul viselte a leszokást, dülöngélt meg minden. Ha véletlen ledől innen, az asztal velünk együtt borul. Az a bestia pedig bárhol lehetett. Azt mondtuk neki, hogy kapaszkodjon a csillárba. Finnek spot lámpája van, az pedig valamennyire megtartotta, anélkül, hogy kiszakadt volna a plafonból.

            - Oké, oké! Megvan! –mondta Fin. – Lemegyek a mobilomért és hívunk segítséget!

            - Ez jó…

            - Nem jó, Ray! lehet, hogy Illegálisan van itt az állat, még megbüntetnének, ember.

            - Rohadt életbe az istenverte kígyóddal. Hogy a fenébe jut eszedbe ekkora baromság. –veszekedtünk rá Finnel egyszerre.

            - Nekünk kell megkeresni! –mondta Fin.

            - Oké keresd meg! –szólt Tim.

            - Miért én, te hoztad ide, te hülye!

            - Ez a te lakásod Fin, ha nyugodtan akarsz aludni, muszáj lesz megkeresned.

            - Ja, és ráadásul te vagy a legalacsonyabb közülünk. –nyújtottam egy kis alátámasztást Tim tervének.

            - Hülyéskedtek? Mind a hárman ugyanúgy benne vagyunk. Ez az én lakásom, oké, de ez Tim kígyója. És ki miatt hozta ide ez a gyökér? Hát te miattad, te hülye seggfej! –igaza volt. És ahogy Fint ismerem, ha rajta múlna, az egész éjszakát az asztal tetején ácsorogva töltenénk. Mielőtt lemásztunk volna, jól körül néztünk, felmértük a terepet.

            A kanapén és a fotelben a párnák között néztem meg. Óvatosan nyúltam hozzájuk, lassan, remegtem, mint egy szűzlány. Amint hozzá ért a kezem a párnához, két ujjal belecsíptem és átröpítettem a szoba másik végébe. Megkönnyebbülés áradt szét bennem, hogy nem találtam mögötte semmit, de jött az orosz rulett második köre. Közben Fin elemlámpával a szobaközepéről a kanapé és más egyéb bútor alá világított be. Tim a radiátorok és A szekrény mögé nézett be, másról sem beszélt, csak arról, hogy be van tojva. A félelem bennünk is jelen volt, röhejesen nézhettünk ki, ahogy reszketve, lassan ide-oda mozogtunk a szobában. Mint pár parkinson kóros. Átvizsgáltunk mindent a szobában, még az erkélyre is kinéztünk. Reménykedtünk, hogy lemászott valahova, de nem tudtunk megnyugodni, amíg át nem kutattuk az egész lakást.

            - Van egy tervem, egy tök jó tervem! –lelkendezett Tim. –Gondolkozzunk kígyó fejjel!

            - Ez akkora baromság, hogy még be is jöhet. Ezek a förmedvények a meleget szeretik nem? Hol van a legmelegebb a lakásban, Fin?

            - Fürdőszobában… Ha ott van, akkor a kád alatt lesz. –csak Fin ment be. Megnézte a mosógép és a szennyes tartó mögött, de mivel nyugodt maradt, tudtuk, hogy nincs ott a rohadék. Egy nagy levegővétel és kis hezitálás után letérdelt, hogy bevilágítson a kád alá. Ahogy benézett alá, hangosat kiáltott és hátra lökte magát, hasra fordult és odébb kúszott. Kapkodta a levegőt.

            - Mi van? –értetlenül érdeklődött Tim. Fin mérgesen emelte rá a tekintetét.

            - Mit gondolsz, hülye gyerek? Eszembe jutott, hogy bekapcsolva hagytam a sütőt!

            - Mekkora? –kérdeztem.

            - Nem tudom, fel volt tekeredve, talán másfél méter. Rohadt élet!

            Előszedtünk egy partvist, megpróbáltam kipiszkálni vele, de rettegtem tőle, hogy mi lesz, ha véletlen sikerül, ezért azt hazudtam, hogy mindig visszakúszik az átkozott. A végső terv jött, hozzá kell érni, meg kell fogni, ki kell húzni. Tim volt a soros, de a szerencsétlen olyan állapotban volt, hogy jobbnak láttuk, ha nem bízunk rá semmit. Finnel szemeztünk egy darabig, szavak nélkül tárgyaltuk meg, hogy ki húzza ki onnan. Fújt egyet, majd bólogatni kezdett. Egy kicsit még bámulta a padlót derékra vágott kézzel, mint aki éppen elbúcsúzik minden földi jótól. Vállamra tette a kezét, aztán lehasalt. Megtornáztatta az ujjait, mielőtt benyúlt a kád alá. Felnyögött egyszer, ezzel nyelezve, hogy megfogta. Ahogy lassan kifelé kezdte húzni, az megpróbált bent maradni. Mire teljesen kihúzta, már két lábon állt Fin. Mikor a rohadék rájött, hogy nem tud visszasiklani, Fin keze felé kapott. Szerencsére sikerült időben elengednie. Megindult a konyha irányába, de előtte még odakapott Tim felé is. Ettől akkorát ugrott, hogy fellökte a mellette lévő gyenge műanyagból épült cipőtartót. Rá is esett ripityára törve azt. Felvettem a partvist és lassan utána indultunk, nehogy meglepjen minket a fordulóban. Bent volt a konyhában. Próbált felkúszni a csempén, félelmetes egy látvány volt.

            - Nyírd ki! Üsd agyon! –kiabálta Tim. A partvis fejével oda szorítottam a csempéhez, de nem elég erősen. Sikerült rákúsznia a nyélre, elkezdett feltekeredni rajta. Nagy terpeszben álltam, jól előre nyújtottam a karomat és toporzékoltam, mielőtt eljutott az agyamig, hogy dobjam el a partvist. Visítozni kezdtünk, egymást lökdösve rohantunk vissza a szobába, fel az asztal tetejére.

            - Kurva kígyók! Förtelmes szörnyetegetek! –kiáltoztam a recsegő-ropogó asztal tetején egyensúlyozva.

            - Ja, az tuti, haver. Még a bibliában is ő volt a rossz fiú, nem? –Fin a fejet rázta Tim szavaitól. –Most mi van? Csak azt akarom mondani, hogy nem is csoda, hogy az abszolút gonoszt látták belé, nem?

            Ostobán, kényelmetlenül és tanácstalanul ácsorogtunk tovább az asztal tetején. Egyre elviselhetetlenebb volt szorosan egymáshoz simulni, de nem mertünk leszállni róla. Nem láttuk hová kúszott az a démon, bárhol bujkálhatott, még megmart volna. Végelkeseredésünk közepette, hogy muszáj lesz hivatalos segítséget szereznünk, váratlan fordulat lépett be az ajtón. Szó szerint. Egy hosszú, hullámos hajú pizza futár srác állított be félénken a nappaliba. Csodálkozva emelte ránk a tekintetét, hogy vajon mi az ördögért ácsorgunk egymáshoz simulva és a csillárba kapaszkodva az asztal tetején.

            - Mi a… Mi a fenét csináltok ott? –kérdezte értetlenül. Ugyanúgy néztünk egymásra Finnel is.

            - Szörnyen éhes voltam idefelé jövet, ezért rendeltem magunknak három pizzát, srácok. De az a helyzet, hogy nincs pénzem, ki kéne fizetnetek. –mondta Tim.

            - Hogy jutottál be? –érdeklődött Fin.

            - Nyitva hagytam a bejárati ajtót, hátha kimegy a kígyó. –folytatta Tim. A pizza futár szemei tágra meredtek. Tim ötlete jó volt, de sajnos a bestia nem ment ki. A srác lába felé kúszott és bele is mart. Nem eresztette el, tovább harapta, majd feltekeredett a lábszárára. A fájdalomtól eldobta a pizzákat és a földre rogyott. Leugrottunk az asztalról, hogy a segítségére siessünk, de mást sem tudtunk csinálni, csak ugrándoztunk felette. A srác viszont megfogta a kígyó fejét és lefejtette a lábáról. Próbáltuk letekerni róla, de erősen szorította. Finnek adta át a fejét, ő pedig próbálta lehúzni, de csúszott vele együtt a srác is a parkettán. Próbáltam leerőszakolni a lábáról, szerencsére egy idő után meg is adta magát a dög. Rángatózott ide-oda, próbálta a karomra tekerni magát, de nem hagytam neki. Tim kinyitotta az erkély ajtót, ekkor a kígyó valami kispriccelt magából, valami jó büdöset, ami Tim mellkasán landolt. Lehajítottuk a mélybe a szörnyeteget. Ha a zuhanás nem is ölte meg, akkor majd a hideg. Istenem, ilyenkor valahogy mégis örül az ember a pocsék angol éghajlatnak. Sokat szidjuk, pedig hálásak is lehetnénk neki, hogy nem kedvez az ilyen undorító szörnyűségeknek.

            Sokkos állapotban borultunk a földre. Fin az erkély korlátjának dőlve kapkodta a levegőt. Én négykézláb a fejemet földre hajtva küszködtem, egyszerre csordult ki egy-két könnycsepp a szememből és nevettem kínomban. Tim leküszködte a pólóját magáról.

            - Ko… Korházba kell vinnetek, meg… meg fogok halni. –aggódott a futár. Rögtön felhívtuk Tim haverját, akitől megtudtuk, hogy egy brazil szivárványos boát adott el neki, ami a fojtásával öl. Tehát nem mérges. Ennek ellenére még bevittük a pizzás fiút a korházba egy oltásra. Biztos, ami biztos.

            - Van otthon valamid, Fin? –kérdezte Tim.

            - Nincsen semmi.

            - Akkor főznöm kell.

            - Nem azt mondtad, hogy lejössz róla?

            - Hülyéskedsz, egy ilyen este után muszáj vagyok belőni magam!