Útolsó kivánság.

            Hát kérem szépen, én már több évtizede állok itt, esőben , hóban fagyban, de forró nyárban is . A  tavaszt azért  mondom külön, mert azt szeretem  a legjobban, bár ez rám nézve  egyre inkább veszélyes. Én annyi mindent láttam , hallottam, és elhallgattam , hogy az már sok.Már már azon csodálkozom , hogy nem lettem idegbeteg. Én láttam ,  amikor  megjelent az első autóbusz  Szatmárnémetiben -- milyen viszolyogva szálltak fel az emberek rá , azért az ötven baniért , amig megnem szokták. Itt álltam akkor is, amikor egy brazil futbalcsapat látogatott ide , amelyikben néhány  fekete játékos is szerepelt , és a szatmári cigányok voltak a legboldogabbak , mert még nem láttak saját maguktól feketébbet-- megis jegyezte az egyik :Dik ,há ezek cigányabbak mint mi , csak másképp hivják őket.

            Merem állitani , hogy annyi szerelmes szót,  senki nem hallott mint én, és annyi  csókot sem  látott. Aztán a sok szerelmes szónak , a sok csóknak meg lett az eredménye,mert egy-két év mulva  azok a  csókos fiatalok már a gyerekkocsit tologatták  itt  mellettem. De láttam én cifrábbat is .  Kikapós mennyecskéket , félrelépő férfiakat, egy párat meg is jegyeztem magamnak-- ezeknek az volt a taktikájuk , hogy két padot egymás mellé húztak, egész szorosan , s aztán külön padon, de egymás mellett  ülve szövögették kalandjaikat. Ezekre nagyon haragudtam , mert tudtam , hogy  mindketten házasok.

            S aztán láttam ugyanezeket , nyugdijassá görbülve, görbe bottal , egészen addig , mig ki nem koptak ebből az árnyékvilágból. Akkor már a magas orvostudomány sem tudta életbe tartani őket. Az egyik hölgy az idők folyamán igazi hárpiává vált, és botjával fenyegette a parkban garázdálkodó fiatalokat.

             Ezért szerettem itt állni , mert annyi mindent láttam,  hallottam, élveztem az emberek nyüzsgését , mozgását  egyáltalán az emberi szót.De megfigyeltem azt is,hogy a parkban lekaszált füvet nem dobtáka szemétre , hanem takarmányként haszositották

             Én már akkor is itt voltam amikor, még voltak cselédlányok, és csütörtök délutáni kimenőjükön a katonákkal enyelegtek.

              De egyszer megváltozott minden-- akkor én is szólni akartam, de belém fojtották a szót! Ez akkor volt amikor felszedték azt a gyönyörű szép sárga kocka követ, pedig annak hangulata volt, még télen is meleget  sugárzott. Én már akkor éreztem , hogy ennek nem lesz jó vége, sőt tudtam , hogy ez már a vég kezdete. Mert a sárga kockakő  helyére , valami nagyon szürke hosszú anakondaszerű maszlagot öntöttek, ettől már a föld sem tudott lélegezni. Aztán jöttek ezek a négykerekű, meg többkerekű szörnyetegek, ezek a füstölő járgányok, ezek a zajos  pöffeszkedő, és pöfékelő jószágok.Úgy száguldoztak mintha puskából lőtték volna ki őket!

               Amig csak elsuhantak mellettem , melletünk, addig  még csak birtam , de mostmár  éjjel-nappal itt vannak , innen indulnak és ide érkeznek. Mi ezt már nem birjuk, néhány társam  már bele is pusztult. Úgy látszik én is halálra vagyok ítélve . Ha ez igy megy tovább, követem társaimat a halálba!

               Elnézést kérek , hogy még nem mutatkoztam be: Én vagyok a legmagasabb fa itt a Pannonia  szállóval  szemben, és úgy néz ki , hogy az idén már  nem rügyezek ki , levelet sem hajtok, és árnyékot sem  nyujtok senkinek. De  lenne egy kéresem : Ha meghalok , élettelen testemből készitsenek  padokat  ebbe a parkba. Hadd, lássak, halljak még valamit ebből az ezerszer  áldott és átkozott világból!

U.I. Utána néztem: A fent emlitett fa már nem áll ott!