Tavaszodott. Végre. A Meredekparti lakótelepen, szülőhelyemen már kellemes meleg levegőt sugárzott vissza a betonjárda, mikor Piroska lakóhelyén végre felolvadt az utolsó sáros-havas latyak is az erdőben, a fák között. Kedvesem, aki a természettel együtt szinte kivirult, a kertben töltötte minden szabad idejét, a lakásba és hozzám csak akkor jött, amikor már nem látott semmit odakinn. Azt vettem észre, teljesen elhanyagol.

A tavasszal én is érezni kezdtem testem ébredését, mozgásra vágytam, ezért úgy döntöttem, visszatérek az edzéshez, a pinceszalonba. Kedvesem nem tartotta jó ötletnek, hiszen ott a kert, lehet ásni, az elég jó edzés, és hiába magyaráztam, hogy egy konditerem miért nyújt többet, jobbat, nem értett meg. Igazán meg sem hallgatott. Csodálta a számomra teljesen egyforma növényeket, amik egyik napról a másikra épp ugyanannyit nőttek és amit naponta meg kellett csodálnom. Ráadásul azzal zaklatott, hogy tudom-e, mi bújik ki ott, meg itt, meg mindenütt! Hát honnan tudtam volna? Nálunk a betonrepedések között csak fű bújt ki, anyám az erkélyre művirágot rakott, mert csak az bírta a nyári forróságot! Megtanított a drága, hogy mi micsoda, de én semmi különbséget nem láttam a zöld növénykék között. Egyre hülyébbnek éreztem magam, ő viszont jókat kacagott rajtam.

Éreztétek már azt az érzést, mikor megláttok egy régi helyet, és tudjátok: hazaértetek? Ezt éreztem, mikor beléptem a szalonba. Ugyanolyan izzadtság- és pinceszag volt, mint régen, de most nem facsarta az orromat, sőt ismerős, jó érzés töltötte el minden sejtemet. Gyorsan átöltöztem és már bent voltam kedvenc futópadomnál. Alig voltak a teremben, ismerős is csak egy: Enikő.

- Rég láttalak! – szólt és hangja melegséggel töltött el. Bár örültem a testmozgásnak is, Enikő csengő hangjának még jobban. Végigbeszélgettük az edzést, ami azért tett jót, mert izmaim a télen elsatnyultak, így a mozgás most igencsak fárasztott. Kibeszéltük a lakótelepen történt eseményeket, jócskán le voltam maradva, de Enikő mindenről tudott és felvilágosított. Későre járt, mikor elváltunk az edzőterem előtt. Úgy döntöttem, nem megyek már ki a drágámhoz, falura, inkább a szüleimnél alszom. A gyermekkorom lakótelepi szobájának ismerős illatában felhívtam Piroskát és ő megértő volt, sőt úgy hallottam örül is, hogy a szüleimmel töltöm az estét. Anyámék is örültek, így mindenki elégedett volt. Nem tudom, ismeritek-e az emeletes házak zaját és illatát. Piroska szerint büdös és hangos, nekem kedves és lágy. Hallottam az ágyam melletti fal másik oldalán az ismerős szomszédok esti vitáját, éreztem, hogy Margit néni odaégette a rántott húst a III/9-ben. Itthon voltam. Hiányzott Piroska kedvessége, csacsogása, forró, magához ölelő combjai, de mégis, itthon voltam.