Bármilyen azonosság velem vagy a magánéletemmel pusztán a véletlen műve, oké?     

 Párkapcsolat, szájsebészet, mérgek   

 Logikus bekapcsolódási pont? Ugyan…

Az Eszterrel való szakítás nem nyomta rám annyira a bélyeget, mint ahogy az az előző kapcsolatok végén is megesett. Ebben mondjuk az is közre játszhatott, hogy képtelenek voltunk igazán elszakadni egymástól. Mindig is találkozgattunk, a barátaim, sőt még a saját anyám sem hitte el, hogy valóban szétmentünk. Mindig együtt voltunk, eleinte kellemetlen volt egymás mellett sétálni, úgy hogy nem fogjuk egymás kezét, de mostanra megszokottá vált.

            Ugyanúgy forogtak a kerekek minden nap, ahogy eddig is. Reggel kimentem elé a buszhoz és felhívtam magamhoz. Készítettünk egy chilis babot, aztán benyomtam egy két részt a Simpson családból meg Futuramaból. Az volt a trükkön, hogy halára untattam vele, ő meg, annak érdekében, hogy valami izgalmas történjen, kénytelen volt rám vetnie magát. Evvel csak az volt baj, hogy kezdte megkedvelni a rajzfilmeket, és végig akarta nézni őket. Igaz, ami igaz, amikor e történet játszódik, pont nem történt semmi. Legalábbis szexuális jellegű, viszont azt vettem észre, hogy egyre jobban közeledik felém, és egyre engedékenyebb. Nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk el egymással, de hamar haza is indult.

            Belvárosban sétálgattunk, valami romantikus kiruccanást terveztem mielőtt feltettem a buszra. Macskaköves úton mentünk a kis zsinagóga felé, ahol az egyik volt osztálytársamnak nyílt kiállítása „talán halva születtem én” címmel.

            „Blast off, he tries to shoot you with precision, take your face off.”

            Kiabálta a Kasabian énekese a Velociraptor című számot a mobilomból. Ugye ez volt a csengőhangom. Pista keresett az országos cimborám, azt mondta Petivel, a másik régi motorossal ül a szájsebészeten. Krisztiánt várják, mert a fogát kell kihúzni. Krisz, vagy ahogy én hívom Tittián, az utolsó tagja az általános suliban kötött életre szóló barátságnak. Ahogy ő végzett, Eszternek is mennie kellett. Más választásom nem volt, mégis furdalt a lelkiismeret, hogy magára hagytam. A srácokkal folytattam a kalandot. Kitaláltuk, hogy kimegyünk Petihez Szarvaskőbe nyársalni egyet. Ahogy az lenni szokott, Peti, Pista meg én dumáltunk, Tittián meg kullogott mögöttünk. Na jó, most az egyszer el lehetett nézni neki, nem túl kellemes dolgokon volt túl, nem igaz? Azt próbáltuk megfejteni, hogy a nemzeti dohánybolt cégérében mit jelent az az átkozott T betű. Két hete törtük rajta a fejünket eredménytelenül, míg Krisz meg nem oldotta a rejtélyt:

            - Trafikot, ti barmok! –igen, ez is volt a baj velünk, nem jöttünk rá, mert a válasz túl egyszerű volt. Túlgondolkodtuk magunkat. Fura hatással volt rá a bolt látványa, mert előkapott egy cigit és rá is gyújtott. Annak ellenére, hogy szinte már térden állva könyörögtem neki, hogy ne tegye, mert ugye foghúzásra nem a legjobb a bagó. De hát, egyszer egy dohányos, az mindig egy dohányos marad, nem így van?

            Éppen a régi iskolám mellett mentünk el, amikor feltűnt, hogy Krisz nincs mögöttünk, és ezt is csak azért, mert hátrafordultunk, nem jön-e autó, mert át akartunk kelni az útesten. Vagy 50 méterre volt lemaradva, egy csatorna fedél felett állt, és vért köpködött. Sikerült úgy időzíteni a mutatványát, hogy egy arra sétáló turistacsoport pont elhaladjon mellette. Gratuláltam is neki, most biztos jó fényben tüntette fel az országot. Nem tudom más hogy van vele, de én semmi jót nem gondolnék arról a helyről, ahol egy hosszú, vállig érő, fekete hajú, sápadt képű, vékony testalkatú, 25 fokos melegben pulcsit és hosszúnadrágot viselő srác bagóval a kezében vért köpköd fel az utcán.

            Éppen a tescoban vásároltunk sört, zöldséget és kenyeret, (kivéve engem, akinél egy árva kanyi sem volt, még a buszra sem, sőt, mivel nem terveztem délutáni programot, egy szörnyen béna póló is volt rajtam) amikor Pista csaja, Heni felhívta őt, hogy ő is jönne velünk. Támogattam az ötletet, aztán egy kis huzavona után le is lett fixálva a teljes létszám. Örültem, hogy végre megismerhetem és előadhatom neki a hülyeségeimet. Heni a buszpályaudvaron szállt fel, mi pedig, spórolva egy komoly sétát, és pár forintot az útiköltségből, a tesco melletti megállóban. Krisz döntött magába egy energiaitalt, segítve a tátongó lyuk begyógyulását az ínyén. Pont akkor került elő egy aláírt papír, amit a szájsebészeten kapott, hogy ne igyon sört, tejet, ne bagózzon. Egy pillanatig elgondolkodott aztán rájött, hogy fütyül ő az egészre.

            Az az átkozott nagyvisnyói busz jött, amin állandóan sokan vannak. Azért jó utazni Szarvaskőbe, mert alig vannak a buszon, mindig van ülőhelyed, de ha ez a busz jön, akkor keresztet vethetsz a gondolatodnak, hogy leülhetsz. Jó, ne panaszkodjunk, 10 km az út, ki lehet bírni. Mondtam Krisznek, hogy vegye meg nekem a jegyet, diákot, holott már egy ideje nem koptatom a padot. Kiderült róla, hogy a vegyészmérnöki álmainak annyi lett, és otthagyta az egyetemet. Igazolvány nélkül pedig nem mert diákjegyet kérni, mondjuk én sem, ezért Pistával vetettem meg.

            Megkerestük a kényelmesen ülő barátnőjét és felette ácsorogtunk. Ő ült az ablaknál, mellette pedig egy nagy cicis lány, akit annyi ideig bámultam, amíg nem szégyelltem. Bár a helyzet elég kellemetlenné vált, amikor belenyúltam a zsebembe, hogy előhalásszam a mobilomat, annak reményében, hogy kielégítse a pontos idő iránti kíváncsiságomat, ugyanis kiugrott a kezemből az átkozott és a lány combján landolt. Épp nyúltam volna érte, amikor lecsúszott róla… Kellemetlen, kellemetlen. Inkább szálljunk le buszról, oké?

            Amikor letettük a lábunkat a földre, Pista Tittiánt is bemutatta Heninek, mert ő szállt fel utoljára és elkallódott a tömegben. Semmi kézfogás, semmi puszi, Krisz egy legyintéssel elintézte a lányt. Még nekem is rosszul esett. Amint néztünk egy buszt visszafelé, elindultunk a vádli durrantó dombon felfelé Peti házához. Ez az domb, aminek sikerült abban szögben kifejlődnie, hogy se fel, se le ne legyen kellemes sétálni. Felfelé ugye tudjuk miért, lefelé pedig azért, mert fékezned kell magad, ami jól megerőlteti a vádlit.  Út közben Pista elmesélte Heninek, hogy törtük itt ketté Peti szánkóját. Igen, ezek vagyunk mi, majdnem minden négyzetméterre jut egy jó sztorink egy régi emlékről.

            Mikor megérkeztünk felosztottuk a munkát, Peti fát hasogatott és megrakta a tüzet, Pista kipakolta hűtőt és felvágta a zöldségeket, én előszedtem a tányérokat és szalonnát vágtam, Krisztián meg, Krisztiánnak csak mondtuk, hogy inkább ne csináljon semmit. Fogalmunk sincs róla, hogy mi lehet az oka, de valamiért egy vödör vízben hűtöttük a söröket a hűtő helyett. Szerencsére a hőmérséklete még így is kellemes maradt.

            Elkészítettük a szalonnát, ittuk a sört. Közben mindenfélékről dumáltunk. Tittiánnak az a terve, hogy Angliába megy, azt mondtam, megyek vele. Aztán külön kérésre elmeséltem Heninek a pónis sztorimat, imádom, amikor a srácok kérik, hogy meséljek el valamit. Azt is elmeséltem, hogy félek a bojlerektől. Brr. Azoktól meg tudok örülni. Ezt követően Peti nyitotta ki a képzeletbeli mesekönyvet és kezdett el regélni rólam, mintha direkt akart volna rosszfényben feltüntetni. Elmesélte a sztorit, amikor a szörnyű hasmenés a pláza kellős közepén talált meg, azt is, amikor olyan részegek voltunk, hogy pucéran futottunk hazáig, aztán pedig meg akartam inni a hányós-hugyos vödör tartalmát, ami azért gyűlt össze, mert lusták voltunk a budira kivonszolni magunkat. Nem tudom, mi volt terve a faszinak, de úgy tűnt Heni jobban megkedvelt, aminek külön örültem, mert ő teljesen máskategóriájú lány, mint amilyenekkel dumálni szoktam.

            - Téged Bojlernek foglak hívni. –mondta Heni, és csak remélni tudtam, hogy nem célozgat vele semmire, hogy nem hiszi azt, hogy szexuális identitás zavarral küszködök vagy ilyesmi. Pedig nem, az tuti.

            - És engem? – kérdezte Tittián. Heni gondolkodott egy kicsit, majd így szólt.

            - Herba! –Tittián valamit itt nagyon félre halott, mert önelégült hangon így felelt:

            - Hátba? Hmmm… ­–ja, igen, biztos kíváncsiak vagytok rá, hogy miért nevezné így. Krisznek kedve lett volna szívni egy kis füvet, amin nem is csodálkozom, egy kemény foghúzás után. Sajnos nem volt nála és venni sem tudott sehol. Nekem viszont eszembe jutott, hogy egyszer, amikor Petivel sétáltam, az út mentén találtam 6 csomag összekötözött valamit. Első látásra fűnek nézett ki, de jobban megvizsgálva valami más volt az. Teljesen más szaga is volt. Elfeleztük a cuccot és hazamentünk vele, csak remélni mertük, hogy nem járunk úgy, mint a faszi a Nem vénnek való vidékben. Már egy hónapja is volt, hogy találtuk, de nem próbáltuk ki. Most viszont itt volt az ideje, Peti előszedte a szekrényéből Krisz pedig töltötte is. Petivel nem mertük kipróbálni, Tittiánon teszteltük, mert attól féltünk, hogy valami idegméreg. Adtunk neki egy órát, ha azután is életben marad, akkor mi jövünk. Krisz valami herba cuccnak azonosította be, fogalmam sincs mi az, még nem is halottam róla. Szóval kipróbáltam a következő rakettát.

            Azt hittem meghülyülök, amikor belepippantottam. Mintha egy kéz megfogta volna az agyamat és jól megtekerte volna. Meg is fogadtam, hogy több nekem nem kell ebből a szarból. A térdeim közé temettem a fejemet, de a gravitáció olyan erős volt, hogy a földre kényszerített. Tettem egy kört az udvaron, de utána muszáj voltam lefeküdni a földre. Kellemes meleg volt a beton és szörnyen puha, talán még hullámzott is, mint egy masszás fotel, értitek. A felhőket figyeltem, annak ellenére, hogy pocsékul éreztem magam, kellemes békesség ölelt körbe egy pillanatig, nyugalom, csend. Csak pár pillanat volt az egész, fel is keltem rögtön, mert csikart a hasam. Elindultam budira, a következő emlékem pedig az volt, hogy jövök kifelé, és már nem kellett kábelt fektetnem. A budin pedig nem jártam, mert semmilyen szag nem kísértett. Fogalmam sincs, hogy hova tűnhetett, de szerencsére nem a gatyámban kötött ki. Azt mondtam több nem is kell, de már sürgettem Kriszt, hogy sodorja a következőt. Nem vagyok dohányos, azt hittem csak a tüdőm nem bírja. De összehasonlítottam a rendes cigivel, ami ehhez képest olyan volt, mint a friss levegő.

            A második már könnyebben ment, igaz ez is a lábaim közé kényszerítette a fejemet, akármilyen hülyén is hangzik, de legalább nem nyomott le a földre. Jobb is lett a kedvem, röhögtünk is folyton. A gravitáció megint erősebb lett, és mozogni is csak úgy tudtam, mintha víz alatt lennék. De teljesen más volt, mint a fű, nem repített, nem volt annyira jókedvem, és még csak ki sem szárított. Igaz ennek az is lehet az oka, hogy úgy ittam a boroskolát, mintha ingyen lenne. Mondjuk ingyen is volt. Kicsit szégyelltem magam, hogy buzi italt iszok, de annyira jól esett, hogy Krisz poharát is én ürítettem ki. A harmadik már béna volt, nem jutott bele elég, ezért hatása sem volt, vagy Krisz lehet direkt úgy helyzete el benne a dolgot, hogy a végére neki maradjon.

            Egy kis józanodás után már haza is indultunk, szerencsére találtam pont annyi aprót táskámban, hogy fizessek magamnak egy diákjegyet, igaz nem mertem megvenni, ezért újra Pistára bíztam a feladatot. Útközben még elmeséltem Heninek a világ tán legjobb viccét, amikor Stallone és Jacko fogadásból bemennek a templomba. Sajnos annyit meséltem már, hogy teljesen immunis lettem rá. Pedig tényleg jó egy vicc.

            Pista és Heni leléptek, Petit és Tittiánt pedig elkísértem egy dohányboltba. Megpróbáltak rábeszélni, hogy menjek vissza velük Szarvaskőbe, de passzoltam, sokkal jobban vonzott az ágyikóm és az esti nyugalom, ahogy magamra húzom a hűvös takarómat.

            Peti azért még elmesélte, hogy hogyan alakult az estéje. A verandán ücsörögtek és egy újabb zacskót pusztítottak el ketten. Peti arról számolt be, hogy nem tudott beszélni, és fogalma sem volt, hogy mi történik vele, ezért bement kekszet enni és tv-zni. Megmosta az arcát, aztán amikor jobban lett, elment megnézni Kriszt. Tittián még mindig kint volt, térden állva gubbasztott. Kemény napja volt, foghúzás, érzéstelenítő, fájdalomcsillapító, cigi, energiaitalt, alkohol. Nem is csoda, hogy maga elé okádott. Közben még motyogott valamit:

            - Ez kemény volt, baszd meg! –tudtam én, hogy nem kell ott maradnom, bár már én is elég rosszul voltam, még mindig féltem, hogy valami méreget szívtunk. Mondjuk az is volt, és tuti, hogy nem kell belőle több. Utána jártam a neten, és kiderült, hogy könnyen szívrohamot is okozhat. Így már nem is csodálkozom, rajta, hogy földre kényszerített. Meg mondjuk azon sem, hogy más is meg akart szabadul ettől a szartól, és otthagyta az út szélén. Azt hiszem én is így fogok tenni vele… Este úgy aludtam el, hogy talán többé fel sem kelek. Azóta is azon gondolkodom, hogy lehet meghaltam…

            Mert másnap újra összejöttünk Eszterrel.