Míra fiatal és gyönyörű. Arcán mosoly, szeme ragyog, selymes haját meglebbenti a szél, Magamhoz szorítom, és megcsókolom. „Egymáséi mindörökre” – mondja. „Én a tied, te az enyém” – mondom, s a násznép tapsol.

Könny sarjad az arcomon…

Míra fiatal és gyönyörű. Arcán bánat, szeme sötét, és ahogy átölelem, selymes haja elengedi a hófehér párnát. Magamhoz szorítom, és megcsókolom. „Félek. Nem akarok meghalni” – mondja. „Nem fogsz” – nyugtatom, félszemmel a diagnózist nézve. Rákos, áll a hologramon.

…és a korházi ágy lepedőjére loccsan.

Míra sápadt, épp, hogy csak él. Arca beesett, tekintete a semmibe néz. Haja már nincs, homlokát puszilom. „Megmentelek” – mondom. „Kérlek, ne. Pihenni, akarok” – mondja. „Jó lenne aludni, egy hosszasat a csillagokkal”. Szavait nem hallom. Tervezek és cselekszem. Adatmásolatot készítek.

Arcomon könny…

Míra fehér, arca viasz. Már nem mond semmit, csak a pap beszél. Brahmahoz küldi „Az Univerzum fogadjon be” – üzenettel. Én meg sírok, ahogy elhamvasztják.

…ami lehull

Míra fiatal és gyönyörű. Teste acél, szilikon. Pontos mása a szerelmemnek. Tökéletes folytatása az ő életének. „Miért tetted?” – kérdi. „Mert egymáséi vagyunk mindörökké” – mondom. „De én csak egy emlék vagyok, gépbe zárva. Nem lesz ez így jó.” – aggódik, én pedig megcsókolom. Szintetikus csók ez, ami elvarázsol.

…és meztelen testén landol.

Míra fiatal és gyönyörű. Nem tudok, beteli vele, és ő nem tud betelni velem. A próbatest tökéletes: nem öregszik, nincsenek ráncok, csak az örökkévaló fiatalság és ragyogás. „Egymáséi mindörökre” – mondja. „Én a tied, te az enyém” – mondom, s csípőjét cirógatom.

Könny sarjad az arcomon…

Míra fiatal és gyönyörű, én meg öreg és ráncos. Alig van bennem erő, kezem inas, ujjam görbe. Fogam alig, és hajam csak emlék. Pihenni akarok, de nem engedi. „Csináljuk még” – mondja, ám nem akarom, s ha akarom, se tudom. Huszonöt év telt el azóta. Huszonöt éve vagyok szerelmes egy robotba.

…és a korházi ágy lepedőjére loccsan.

Míra fiatal és gyönyörű. Tele élettel, én pedig alig lélegzem. Elhagy lassan az élet, s nem is bánom. „Elfáradtam, úgy megpihennék” – mondom, de Mira ezt nem érti. Zokog, hogy nem akar elveszíteni. Műanyag könny csorog az arcán, és azt mondja megment. „Könyörgöm, ne tedd” – sóhajtom, s szemem lecsukom.

..s a műanyag

Míra fiatal és gyönyörű. Arcán mosoly, szeme ragyog, selymes haját meglebbenti a szél, Magamhoz szorítom, és megcsókolom. „Egymáséi mindörökre” – mondja. „Én a tied, te az enyém” – mondom, s szilikon testem az övéhez lapul.

…elnyeli az embert.

Vége