Maratoni lótás - futás

             Jaj, imádom a sportokat, a sportnak minden formáját. Még a maratoni hosszúságúakat is. Ezért aztán néhányat meg is emlitek itt és most. Azt sem tudom , hogy melyikkel kezdjem, mert rengeteg ötletem lenne néhány sportág szabályait megreformálni. De előbb tisztázni szeretnék valamit. Lehet , hogy nincs igazam , de a maratoni futással kapcsolatban nekem  más információim is vannak.

Én például hallottam olyanokat is, hogy nem egészen biztos az, hogy Maratonból  futottak Athénig, és a győzedelmi hírt vitték volna - hanem úgy megverték őket , hogy Athénból futottak Maratonig, és csak ott mertek megállni és visszanézni. A távolságon ez nem változtat ugyan, a teljesitményen sem. De mégsem mindegy. Mert ki tudja azt néhány ezer év távlatából, hogy mi az igaz. Mert azt sohasem mondták , hogy ki volt a biró, ki osztogatott ásvány vizet a harcosoknak illetve a versenyzőknek, ki mérte a részidőket. Még arról sem szól a fáma , hogy kik gáncsolták el a versenyzőket , csak arról , hogy sokan elestek. Azt viszont mindenki tudja , de legalább is tudni véli , hogy záptojással is hajigálták őket.

             Egyébként a maratoni futást kipróbáltam. Nem kimondottan jószántamból , de kipróbáltam. Igaz előtte edzettem egy  egész évig a néphadseregben. Erőnléti edzést is végeztem. Ez abból állt , hogy negyedmagammal kikellett  hányjunk egy ötven tonnás vagon kavicsot. Ezt könnyen megtettük volna  - csak az volt a baj hogy január volt és a kavics bele volt fagyva a vagonba. Könnyű levezető edzésként, szaladva, futva érkeztünk a kaszárnya étkezdéjébe, hogy fogyó energiánkat némiképp pótoljuk. Ez nem minden esetbe sikerült, mert a szinte mindennapi káposzta kevesebb energiát pótolt mint amennyit elhasználtunk.De edzésnek akkor is jó volt, mert nem volt rajtam semmi súlyfölösleg, és kezdtem hasonlitani az etióp futókhoz - alkatilag - de a bőröm szine még nem volt elég sötét.

             A tulajdonképpeni maratoni fútás -lótás a következő képpen kezdődött: Szombat délután lévén, és a kaszárnyának nevezett vagontáborunk, éppen  hetven kilóméterre helyezkedet el szülővárosomtól.  Ezt a távolságot nem tartottam túl hosszúnak ahhoz , hogy ne kerekedjek fel , hogy haza induljak. Eredetileg arra számitottam, hogy útközben felkapaszkodok valamire, ami gyorsabb tempót diktál mint a kétlábon járás, vagy futás. Mehettem volna vonattal is , ha lett volna pénzem - de az nem volt - bankkártyástranzakcióra sem számithattam , mert bankkátyám sem volt.

Így esett meg , hogy kimentem az országutra, és a jószerencsébe bizva ballagtam az országuton, arra gondolva, hogy összekapcsolom a távgyaloglást a maratoni táv megtételével. Minden esetre, nyakam állandó jelleggel hátra felé fordult fürkészve kutatva, hogy hátha jön valami jármű, ami egy darabon elvisz és még mindig módomba áll, megtenni a maratoni távot. Mivelhogy semmi jármű nem jött megkellet tapasztalnom, "a hosszútávfutó magányát" -igaz gyaloglásban. Közben fogytak a kilóméterek előttem és gyarapodtak mögöttem.

 Falvakon mentem keresztül, ahol a szép idő miatt szorgos munkáskezek kenték a falra a vakolóanyagot. Attól nem kellett félnem , hogy adventre hazaérek vagy sem, mert az  elég távol volt még.

         Csak azt nem értettem ,hogy hova lettek a jármüvek! Eleinte még autóra gondoltam, amelyik egy kettőre közelebb visz otthonomhoz, de a táv felénél már beértem volna egy szénásszekérrel is, vagy akármivel, amiről a lábam nem éri a földet. De még véletlenül sem jött arra semmi. Ennak okát csak nagy sokára tudtam meg, és pedig egy forgalomirányitó tábláról ami azt volt hivatott közölni velem, hogy forgalom elterelés történt, mert út és hidjavitás van az illető uton és annak hidjain. De ezt már csak a holdvilágnál láttam, mert időközben a nappali világitás szerepét átvette a hold. Persze csak részben tudta oldani a sötétséget.

        Éjfél után értem haza, egy kissé fáradtan, de büszke voltam magamra , hogy hetven kilómétert tettem meg, ha nem is futva, hanem távgyalogolva. Dehát mi volt az nekem huszonéves koromban.

        A legnagyobb öröm otthon ért, mert arról értesültem hogy az antikváriumba , megvették nekem azt a drámakötetet, amelyik tartalmazza Sütő András:Advent a Hargitán című drámáját is - amit Romániában nem volt szabad játszani de Budapesten, Békéscsabán már játszották. 

        Hüha, majdnem  elfelejtettem - már ami egyes sportágak szabálymódositását illeti: Nem engedném focipályára azokat a labdarúgókat akik előbb nem csinálják meg a maratoni távot,  - mert ha azt megcsinálják akkor biztos nem lihegnének tíz-tízenöt perc játék után.