Két koporsó 27.

           Túl voltunk már az árvizen , és átvészeltük a földrengést is, bár én személy szerint egyikben sem voltam érintett, csak közvetve. Mert nem volt könnyű végignézni sem, azt a gigászi erőfeszitést amit kollégáim, barátaim, ismerőseim végigcsináltak azokban a napokban, hetekben, hónapokban.Bár azokban az időkben a politikai nyomás mintha alább hagyott volna, mintha érezték volna politikusék is , hogy most van elég bajuk az embereknek , nem kell őket hülyiteni még egyébbel  is. De ez csak egy nagyon rövid ideig tartott, és ujra jelentkeztek a hiánygazdálkodás minden számitást felboritó jelei . Újra bevezették a tikettrendszert, ezuttal az olajra és a cukorra, és tejre.

           Kisebbik lányom két három éves volt, és a család  heti  tejadagja  három liter. Akkoriben tejet nálunk csak a kissebbik lányom ivott , mert csak neki jutott. Jó idő kellettt még elteljen , amikor nagyobbik gyermekeim annyi tejes kávét ihattak, amennyi jólesett. Mellesleg a bolti tej , annyira zsirtalanitva volt , hogy a tejesűveget nem is kellett kimosni mert ürités útán nem lehetett észrevenni , hogy abban nem is olyan régen még tej volt. A piacon meg egyáltalán nem lehetett tejet  kapni mert akinek tehene volt az leszerződte --szöszön-boron--és neki igy legalább biztositva volt egy kis jövedelem. De akkor már számolgatni kezdtek az emberek , és az egyik szemfüles újságiró-- aki már évtizdek óta járta a vidéket ,és nagyon sok  faluban voltak személyes ismerősei , barátai  közzétett egy statisztikát miszerint az illettő faluban tiz évvel korábban ,  százöt tehén ,és  öt darab autó volt . Az ujonnan megejtett látogatása alkalmával a statisztika száznyolcvan fokot fordult,  igy a faluban öt tehén volt és száz autó. De ide tartozik, hogy bika meg még a környéken sem, márpedig anélkül nem lesz boci. Az üzletek kongtak az ürességtől és az emberek  már nem tudták , hogy hova tekeredjenek azért,hogy  emberhez méltó életet élhessenek. És a nyomorúság kellős közepén azzal tömték a nép fejét , hogy szép hazánk  óriási léptekkel halad a szocializmus végső győzeleme felé. Akkoriban járta az a vicc , hogy a kapitalizmus a szakadék  szélén áll !-- és nézi a szocializmust.

           Mindezeket azért kellett elmondani , hogy  érthetővé váljon , hogy miért is történt ezerkilencszáz nyolcvanhat novemberének közepén egy szabályos lázadás, felkelés Brassóban  a traktorgyárban. Mert semmi nem volt kapható, mert a normális emberi élet szinte lehetlenné vált. Ekkora megmozdulás a háború óta, nem volt szép hazánkben,  ezért elég váratlanul érte a pártvezetést, amikor a brassói néptanács épületébe behatoló munkástömeg az ablakon hajigált ki fele mindent ami a kezűgyébe került--köztük néhány pártaktivistát is.

           Sajnos komolyabb eredménye ennek a megmozdulásnak nem volt , ha csak azt nem vesszük eredménynek, hogy nekünk itt Szatmáron semmi tudomásunk nem volt a dologról-- csak néhány nap elteltével-- pedig a holland televizió már tizenötödikén este képes beszámolót közölt a Brassóban történtekről. Ezt a hiradást átvette az egész világ hirszolgálata  és a föld megkerülése után mi is tudomást szereztünk az esetről. Talán mi voltunk az utólsók akik értesültünk a nálunk történt dolgokról. Mert akkor a román televizióban napi két órás adás volt, amiben kizárólag a pártvezér külföldi látogatását és üres dumáját közvetitették. Ekkor már a külföldi útak kizárólag fekete-afrika országaira korlátozódtak , meg néhány arab diktaturában élő országba , mint Libia ,  Irak, Irán, ahol azét fogadták még mert világosabb volta bőre szine mint az övék.

            De ne hallgassuk el a lázadás negativ "hozadékát"mert a megfedett szekuritáté akcióba lépett és a felkelés vezéralakjait, üldözőbe vette , és a legaljasabb módon megsemmisitette őket.Ennek formái igen változatosak voltak, volt akit teljesen véletlenűl elütött egy autó , akinek vezetőjét sohasem azonositották, volt akit kényszer  gyógykezelésre vittek és beteggé , majd halálos betteggé tették, volt akinek nem adtak munkát az ország semmilyen munkahelyén, és volt,-- nem is kevés --aki nyomtalanul eltünt. De senki előtt nem volt kérdés, hogy kik állnak az eltünések mögött. Az ilyen események útán egy kicsit megszeppent  a nép -- de azt hiszem a hatalom is-- én magam még ezerkilencszáz nyolcvanötben elégettem minden irásomat és csak évek múltán, kezdtem ujra irni és folytatni az akkor megkezdett irásaimat.Mert bekellett volna jelentenem az irógépemet amit  én "elmulasztottam". Nem mintha valami államellenes dologbam vettem volna részt. Még gondolni sem mertem rá mert akkor már tudtam , hogy ha velem bármi is történik ,annak  három gyermekem látja kárát. Ezért nem ugráltam nem játszottam a hőst csak nagyokat nyelve vártam azt a napot ami ezerkilencszáz nyolcvankelenc decemberében el is jött.