Két koporsó 21.

           Láttuk az emberek ruházatát, láttuk a foghijas utcákat, de nem láttunk az emberek fejébe, hogy kinek milyen gondolatok fogalmazódtak meg  az agyába, a túlélést illetően. Voltak akik annyira magukba roskadtak , hogy hetekig nem tudtak talpra állni, és csak az ital tartotta bennük a lelket. És ez  nem csak a legszegényebb rétegre volt jellemző, mert voltak köztük , doktorok tanárok is, akik még életükben nem találkoztak ekkora katasztrófával , és egyáltalán nem tudták , hogy ilyenkor mi a teendő, amikor egyik napról a másikra nincstelenné földönfutóvá váltak. Nem kellett ahhoz semmiféle kutatómunkát végezni , hogy észre vegye az ember, hogy mennyire tapasztalatlanok , mennyire kiszolgáltatottak az emberek , ha nincs senki aki megfogja a kezüket aki irányt mutat ebben a kilátástalan helyzetbe. Ez a tény elsősorban a középkoruakra volt jellemző ,akik béke időben nőttek fel, és ha csak minimális mennyiségben is de a mindennapi betevőjük meg volt. A gyerekek viselték legjobban , mert gondtalanul játszottak az üres telkeken bujócskáztak a romházakban, gyermeki agyukban nem volt hely  az elkedvetlenedésnek a szomorüságnak. 

           Legelőször, az  úgymond öregek kaptak észbe -- mondhatnám azok akik már nem először váltak nincstelenné akiket  előbb  a háború, majd a kollektivizálás nullázott le.Ezek az öregek, amig a fiatalok  segélyekért folyamodtak, és könyöradományra vártak--a régi ház maradványaiból , téglából,  gerendából deszkából  egyszobás ,"öszkomfortos" vittyilót hoztak össze. És ezeknek a sajátkészitésű menedékeknek, jobban tudtak   örűlni , mint más a többszobás épen maradt lakásának. Mert a nincs  kényszere  minimálisra csökkentette igényüket. Az is öröm volt , hogy volt hova lehajtani a fejüket, és álmaikban újra láthatták egyszer volt szerény kis házukat, amit a valóságban már soha többé nem láthattak. Ők boldogabbak voltak mint akik  kapott , kölcsön kapott, sátrakban hajtották fejüket nyugalomra , mert ők máris tettek valamit annak érdekében , hogy eltudjon indulni az élet, az épitőmunka, és hogy  ébren tartsák   a reményt   a  túléléshez.Nem kis erő , nem kis elszántság , kitartás kellett mindehhez. És akibe több volt az  hamarabb boldogult , akibe kevesebb ,  az később, vagy egyáltalán , vagy belepusztúlt, mert ilyenre is volt példa. Pozitivumként emlitem  meg , hogy  az évvégére mindenkinek fedél került a feje főlé, volt a kinek már augusztus huszonháromra(román nemzeti ünnep volt.)és volt akinek csak a karácsony, a Jézuska biztositott hajlékot. Azt hogy kik kaptak először lakást , és kik utóljára azt az olvasó fantáziájára bizom. Ha pozitivumként emlitettem azt a tényt , hogy még abban az évben mindenki feje fölé fedél került , akkor megemlitem azt is, minden előjel nélkül , hogy most negyven év elmultával ezek a lakásnak nevezett galambduccok , már nem használhatóak, és az emberek menekülnének belőle , még akkor is féláron megtudnának szabadulni tőle.Aki tehette az visszaköltözött a fatornyos falujába , hogy ott keresse a boldogulás lehetőségét. Szomorú dolgok ezek , de ezek is elmultak, mivelhogy semmi sem tarthat örökké , sem a jó sem a rossz.

          Hogy az emberek a nyomott hangulatukat oltsák, azon ősi szokást folytatták, hogy borban az igazság , borban a vigasz, na meg a pálinkában is, sőt mindenben ami kábit. Ezért jöhetett  számitásba a sósborszesz is ami  nem jó úgyan, viszont olcsó , és kellő mennyiség elfogyasztás után hozza az elvárt hatást.

          Kis munkáscsapatunk tagjai nem voltak érintve az árviz által ezért mi inkább az élet ujrainditásában vállaltunk  komolyabb szerepet , na meg a szeszfogyasztásban. Mindkettőben  kellő gyakorlattal rendelkeztünk, és szorgalmasan gyakoroltuk is, mikor milyen mértékben , milyen hangulatban voltunk. Volt amikor szerényebben, volt amikor jobban elengedtük magunkat, sőt olyan is volt , hogy kirivóan messzementünk az italozásba.

         A most következő történet egy pénzesebb napon történt, amikor bementunk egy kis vendéglőbe--nem először--ahol gyárunk egyik alkalmazottja a Bandi muzsikált egyszál hegedüjén. Meg becsült kliensei voltunk, még az árviz előtti időkből Bandinak, ezért aztán az első pohár sör után Karcsi azonnal oda szólt Bandinak -- Bandi!- mostmár igazán idetolhatnád a képedet, na meg a szárazfádat, csak tán nem gondolod , hogy mesét hallgatni jöttünk!

-Jövök Karcsikám , jövök , csak  ezek gádzsók már fizettek , muszáj, hogy huzzak nekik valamit. És Bandi huzta a társaságnak, mi pedig ujabb söröket engedtünk le kiszáradt torkunkon. Ezeket még hány követte nem tudom, de Bandi még mindig nem jött, és nem nekünk húzta. Karcsinak a feje lilulni kezdett, és látszott rajta , hogy valami nagy dologra készül. Aztán nem is sokat váratott magára , hanem szépen felállt , oda ment Bandihoz kivette kezéből a hegedűt, meg a vonót. A vonót a térdén  négybetörte , majd a hegedűt  visszaadta Bandinak a következő kisérő szöveggel. Na most mutasd meg hogy tudod mi az piccikató , vagy ha  nem, akkor gitározz a szárazfáddal! -- holnap hozzál lószőrt és csinálok neked új vonót, de csak akkor ha megigéred, hogy mikor én hivlak muzsikálni akkor nem várakoztatsz egy félórát.