Két koporsó 2O.

          Öt nappal az árviz után sikerült bemásznunk a gyárba -- mert azt nem mondhatom ,bementünk --  azt nem lehetett menésnek nevezni, amit hatvan -hetven centi mély  iszapba tettünk meg , hogy bent a mühelyekbe az ajtóknál, még ennél is magasabb iszaplerakódást találjunk. Hetekig hordtuk kifelé az iszapot, sarat tönkrement bútorokat, és minden használhatatlanná vált  dolgot. Az árvizkárosultak ugyanezt tették otthon is, már akinek az otthona megmaradt.  Egyszer aztán ennek is végére értünk, és jól eső érzés volt   újfent biztos stabil talajt érezni a lábunk alatt. Az árviz ideje alatt, nem meggyőződésből , nem önmegtartóztatásból, de szüneteltettük az ivászatokat. Ennek egyetlen nyomós oka az volt , hogy nem lehetett szeszhez jutni , mert a kereslet messze meghaladta a kinálatot.De lassan normalizálódni kezdett ez az  állapot, és érzésem szerint elsőnek sikerült a szeszellátást biztositani, és csak majd utána az egyébb fontos dolgokat , mint az élelmiszer, tisztitó szer, gyógyszer. Az akkor spontán alakult jótékonysági szervezetek, egyházak, igyekeztek ruhával élelmiszerekkel is segiteni a lakosságot. Mennyiségileg sikerült is , és talán minőségben is de , de szabásban méretben sajnos nem. Nem volt ritka jelenség , hogy idős asszonyok, akik , már évekkel korábban is  feketében jártak most élénk szinű , piros sárga zöld , és egyébb papagájszinekben  voltak kénytelenek járni, mert csak olyan szinekben találtak  a saját méretükre való ruhát. De nem várt jobb sors  a férfiakra sem mert , olyan, kockás (amerikás) dragonyos  zakót , és buggyos nadrágot sem viselt senki addig  Szatmáron mint akkor. De jól nézett ki a portásunk is-- neki egy kissé túlméretezett lovaglónadrág jutott, aminek a feneke éppen a térdénél volt( biztos onnan a mai divat) ha viszont felhúzta akkor körülbelül a  hónalja alatt kellett volna , hogy elhelyezze a nadrágszijat. De az nem volt, de került madzag , de láttam szigetelt villanydrótot is  e célra felhasználva.És a lábbeli viselet is, a nyári papucstól, a torna cipőn és bakancson keresztül egészen a gumicsizmáig terjedt. Amig a gyár takaritásával foglalatoskodtunk addig mi is mezőgazdasági tornacipőben jártunk.

           De hagyjuk most ezeket a szomorú dolgokat, és nézzünk valami vidámabbat , de ha nem is vidámabb , nem annyira lehangoló. Mert minden rosszban van valami jó! Nekünk asztalosoknak  árviz után annyi munkánk akadt , hogy nem győztük javitani  fényezni a rengeteg  tönkre ment bútort. Dolgoztunk is , látástól vakulásig , sokszor még azon túl is. Csak a vasárnapot tiszteltük meg azzal , hogy nem dolgoztunk ,hanem inkább cseppfolyósitottuk, a hétköznap megkeresett pénzösszeget, mert kellett a kikapcsolódás az egész heti taposómalom után. Volt úgy , hogy kis csapatunk két három helyen is dolgozott egyszerre , és mindig úgy  időzitettünk , hogy szombatra , egyvalahol befejezzük a munkát és zsebre tegyük megérdemelt jutalmunkat. Soha senkit nem csaptunk be , ezért olyan nagy volta kereslet irántunk , hogy  már alig győztük. 

           Erről jut eszembe, hogy azidőtájt minden asztalos keményen dolgozott , de nem mindenki egy forma szerencsével , mert hát azok sem egyformák, meg a kliensek sem.Erre mesélek el most egy példát. Idősebb kollegánk , szeretett egyedül dolgozni-- mert annak si megvan a varázsa , hogy mindig ott folytatom ahol abbahagytam. Történt , hogy Miklós kollégánkat , az egyik bérelszámoló kisasszony kérte meg , hogy javitaná meg, tenné rendbe a bútorját. Miklós, fel is vállalta , sőt el is mesélte , hogy egész jól vállalt, mert két hét alatt meglesz , és az majdnem kétszer annyi mint a havi fizetése . Egyébként az akkor mindennapos téma volt ,hogy ki hol, mit dolgozik és mennyiért , mert nagyon nagy árat nem illet kérni. Mindenki ismeretében volt az általános anyagi helyzetnek.Miklós kollega neki fogott a munkának, és szépen haladt is egy két napig, de munkaközben Sárika kisasszony meg-meg kinálta egy kis pálinkával, sőt rántottát is sütött neki, de nem csak a munka jobb menetének az érdekében ,hanem azért is hogy felhivja magára a figyelmet. Ezen szándékát lezser öltözetével is megerősitette. Pongyolája úgy lebegett utána , hogy combjai szépen viritsanak, lehetőleg minél közelebbről a Miklós szemében. Miklós barátunk sem volt fából, és vállalt feladatán túlmerészkedett, és a ki-ki villanó combokat simogatni kezdte. Simogatása, megértésre talált és Sárika a karjaiba omolt , de úgy hogy pongyolája nyilása azt is elárulta ,hogy alatta csak a behatolásra váró, mindig magával hordó, fekete szőrzetben takaródzó nemi szerve nyiladozik, miközben forró keblei, forrósággal öntik el Miklóst is. A bútorjavitás arra a napra befejeződött, mert egészen más, sokkal élvezetesebb dolgokra koncentráltak. És a dolog igy  folytatódott egészen a bútorjavitás befejeztéig. Miklósnak nem sikerült két hét alatt befejezni a munkát az ismert okok miatt. De kifizetve sem lett soha pénzzel, mert Sárika azt mondta , hogy természetben fizetett-- de ezt, már nem Miklóstól tudtuk meg.