Két koporsó 16.

           Az a furcsa helyzet állt elő az agyamba , hogy a történetek elkezdtek konkurálni, versenyezni egymással , hogy melyiket is irjam meg  -- először.Mivelhogy mindegyik édes gyermekem egyszerüen nem tudok választani, ezért aztán elvonatkoztatok egy kicsit -- de csak egy kicsit-- a gyártól a politikától és elmesélek  egy, gyárban kezdődő , de  egészen máshol befejeződő történetet. A korábbiakban emlitettem már , hogy nem állt túl távol tőlünk az alkoholfogyasztás , de  azért igyekeztünk megmaradni a valóság talaján , és egyenes úton haladni -- a szó legszorosabb értelmében. Mindezen törekvésünk ellenére ez nem mindig sikerült. Mert általában voltunk , úgy öten hatan, néha többen , akik közül azért mindig akadt egy-kettő, aki szomjasabb volt mint a többi , és hogy szomját eloltsa , mélyebben és többször nézett a pohár fenekére.

          Csapatunk, munkásból csoportvezetőből, mesteren keresztül a főmesterig terjedt. Kiválóan tudtunk együtt dolgozni, mindezek ellenére szükség volt valami olyasmire , amire manapság azt mondják csapaterősitő tréning. Nálunk viszont ez a tréning lényegesen gyakoribb volt , mert  mi nagyon  jól éreztük magunkat együtt, és nem csak a munkába, hanem az után is.

          Azon túl , hogy jól éreztük magunkat egymás társaságába, létezett egy egyezség is, ami szent és sérthetetlen volt, és pedig az hogy senkit nem érdekelt , hogy  ki mikor és milyen állapotban érkezik haza--mindettől függetlenül másnap reggel hét órakor a munkahelyen  megkellett jelenni munkaképes állapotban. De amilyen kellemes volt az  este , éppen olyan kellemetlen volta másnapi felkelés a kapkodás , és az a tény , hogy még véletlenül sem engedhettük meg magunknak hogy késsünk, netán hiányozzunk! Ezt, egymás iránti tiszteletből , vagy egymástól való szégyenünkben sem tettük volna meg.Ám egy szép napon, főmesterünk -- nevezzük Karcsinak--aki maga volt a pontosság mintaképe  a késés és hiányzás legszigorúbb megtorlója, egy buli után nem jelentkezett reggel hétkor a munkahelyén.De ne vágjunk a dolgok elébe, mert nem szeretném, hogy valaki feltételezze rólunk , hogy minden keresetünket elittuk, mert ez egyáltalán nem igy volt. Ez a kis csapat délután is együtt dolgozott--hármójuknak  otthon saját mühelye volt-- és kisebb nagyobb dolgokat gyártott, amiből futotta egy-egy nagyobb kiruccanásra. De ez  az elmesélendő eset egy teljesen véletlen pénzűgyi egybeesés miatt történhetett meg.

          Az történt , hogy éppen befejeztünk valami privát munkát, és ráadásul Karcsi kapott valami ujitási pénzt-- nem is kicsit--ami rettentően égette a zsebünket és ezért elhatároztuk , hogy megcsináljuk az óriás kört. Ez azt jelentette , hogy a munkavégeztével , hazafelé menet benéztünk minden kocsmában , hol többet , hol kevesebbet ittunk és időztünk, esetleg tettünk egy kitérőt is , de a végállomás egy cukrászda volt ahol már csak kávét és üditőt ittunk. Eddig,nem is adódott semmi probléma, mert az esetek többségébe itt elbúcsuztunk , és ment mindenki a maga dolgára.

           És most visszatérünk Karcsihoz, aki alig néhény nappal korábban vett egy vadonatúj biciklit amivel dolgozni járt, és persze ami a kocsmába is elkisérte.

Nevezett reggelen, amikor Karcsi nem jelentkezett, mi hozzákezdtünk dolgozni , de szemünk állandó jelleggel az ajtón függött , hogy lássuk mikor érkezik meg Karcsi, sőt még egy kis káröröm is vegyült gondolatainkba, hogy most majd megérdeklődjük , hogy , hogy is állunk  a pontossággal. Napközben kimentünk , megnézni , hgy nincs-e a biciklije a helyén-- de nem volt.Elmult az ebédidő,  Karcsi nem jelentkezett, de az egyik kollega akivel ment hazafelé egy darabig, azt mondta  , hogy ha jól emlékszik, akkor  Karcsi nem hazafelé vette az irányt . Ekkor már rosszat kezdtünk sejteni, mert néhány éves együttmüködésünk során ilyesmi sohasem fordult elő vele. 

           Aztán , úgy kétóra tájban megjelent Karcsi, sandán mosolygott, de ez a mosoly egyáltalán nem tünt őszintének. Alig tudtuk rávenni , hogy mondjon már valamit mert mi már mindenre gondoltunk , még  rosszra is.

 -- Hát volt rossz is!-- de az egészről nem sokat tudok, csak annyit, hogy miután elváltunk , én nem hazamentem , hanem elmentem egy kertvendéglőbe , ittam még valamit valakivel , hogy kivel azt nem tudom, csak azt tudom , hogy ma délelőtt  a Sárerdő szélén arra ébredtem, hogy mellettem zug egy traktor és én rettenetesen fázom. Amikor magamhoz tértem akkor vettem észre ,hogy se biciklim , se táskám se órám, de az egyik cipőm is hiányzik. Egy ismerős traktorista vett fel , aki hazavitt, és csak most jutottam idáig mert még a részlegvezetőhöz is bekellett mennem.Így járt Karcsi barátunk az óriáskörrel, amiről később teljesen leszoktunk.