Nagyon szeretem meghallgatni mások véleményét, mert sokat lehet tanulni belőle.
Van egy nagyon jó barátnőm, vele szoktam vitatkozni, mert vele lehet. Nem veszekszünk, megbeszéljük a dolgokat oda-vissza, mondjuk a múltkor meg is mondta, hogy már jól felbosszantottam :D de nem a harag a vége, hanem vagy elfogadjuk egymást úgy, ahogy van, vagy rájövünk, hogy jé, tényleg, igazad van. Tudunk igazat is adni másoknak és el tudjuk fogadni a másikat úgy, hogy ő bizonyos dolgokat másképp lát. Egyik sem könnyű. A másik ember, akivel jót lehet "vitatkozni", az a párom, sokszor érvel logikusan, és nem azért fogadom el azt, amit ő mond, mert nem akarok veszekedni, hanem mert belátom, hogy igaza van. Ezek által fejlődöm, legalábbis úgy gondolom, mert tudom, hogy nem vagyok tökéletes, sőt. Tudom azt is, hogy kivel nem szabad érvelni a saját véleményem mellett, mert meggyőzhetetlen, akár apró dolgokban is, csak neki lehet igaza.
Általában én sem szoktam másokkal vitába szállni, mert itt, ebben az országban ezt máshogyan veszik, sokszor sértődés a vége, sokszor emelkedik fel a hang közben, veszekedé, nem érvelés a vége. Angliában pedig még tanítják is, hogyan kell a politikusoknak is például normális hangnemben vitatkozni.

Egyszer, 7. ostályban kiálltam a véleményem mellett. Volt a, és b. osztály, és az én osztályom közül a lányok utálták az a. osztály lányait, csak azért mert. Nem volt rá logikus magyarázat, hogy miért. Megmondta a klikk vezetője, hogy őket utálni kell és kész. Én meg azt mondtam, hogy nekem vannak ott barátnőim és nem fogom utálni őket azért, mert ő azt mondja. Ennek az lett a vége, hogy kifogtak, elgáncsoltak a folyosón, nem akart senki sem a párom lenni testenvelés órán, papírral dobáltak és még sorolhatnám. Az egyik osztálytársnőm, akivel jóban voltam még könyörgött is, hogy vonjam vissza, utáljam velük az a. osztályt, mert ez így nagyon nem jó. Megfigyeltem, hoogy többeknek az a véleménye, mint nekem, csak nem merik elmondani, mert félnek, hogy a sorsomra jutnak. Nem tettem meg, nem változott a véleményem, így ment 7. osztály végéig, kiutáltak engem is. 8.-ban egy osztályt csináltak a kettőből és lassan, de összebarátkozott a két osztály.

Előzmény

Válasz

Csak remélni tudom, hogy LESZ! félelem nélküli élet-- és úgyanakkor bevallom nem irigylen sem a szüleimet , sem a gyermekeimet, de még az unokáimat sem. Nem tudom kimondta "Lesz még egyszer ünnep a világon!" Tudomásul veszem,és tiszteletben tartom mindenki véleményét, még akkor is ha nem egyezik az enyémmel, és hasznosnak tartom ez a kis beszélgetést, ebben a nem is olyan egyszerű témakörben. Üdvözlök mindenkit, azt is aki pro, és azt is aki kontra.

Válasz

Ez már egy másik kérdés, mint amiről én beszéltem az előbb. De Zoltán, szerinted lesz olyan generáció, aki megélheti azt, amiről te szólsz?

Előzmény

Válasz

Nem vitakozni akarok, de az egyénnek, semmi esélye nincs a tömeggel szemben, és a szabad veleménynyilvánás, csak mostanában természetes. Volt idő amikor egyszerüen tiltott volt, sőt bűn , kötelező vot beállni a sorban, különvélemény nem létezett, "aki nem velünk az ellenünk" jelszó alatt, És ez még sokáig kisérteni fogja az embereket , egészen addig ameddig ki nem hal az a generáció-- akiknek "nem lehetett" különvéleménye , mert ha volt akkor a gyermeke nem tanulhatott tovább, és ő állandó megfigyelés alatt állt, és ha félre akarták állitani , akkor koholt vádak alapján megtehették-- és nem folytatom...

Válasz

Ismerem a kísérletet. A környezet és az elvárások, a "skatulyázás" sajnos maradandó nyomot hagy az emberen.
A Pszichiátrián sokszor megfigyeltem a betegeket, hogy milyen nehezen tudnak váltani, kilépni abból a szerepből, amibe belekényszerítették őket.
Egy idő után nem csak a minden mindegy állapot, de a dac is megjelenik bennük, és már ha akarnak se nagyon tudnak változni (változtatni).

Válasz

Én is sokszor szembe megyek az árral. Szívesen meghallgatom mások véleményét, el is gondolkozom rajtuk, de igyekszem nem engedni, hogy olyan irányba befolyásoljanak, amit nem érzek saját utamnak. Ritkán mondok véleményt, mert véleményem szerint mindenkinek magának, magában kell eldöntenie, mit szeretne. Persze, ha kérdeznek, megosztom a gondolataimat, de csak elmondom, vitába nem szállok, nem akarok senkit meggyőzni, "csak" megosztom elképzeléseimet. Sok gondolatunk hasonló, ha meghallgatsz egy tapasztalatot, amit e pár év alatt szereztem, mióta itt vagyok jelen életemben, azt mondanám: vállald fel önmagad magad előtt. Semmi és senki más nem számít.

Előzmény

Válasz

Számomra a fentemlitett eset többek között azt is jelenti, hogy aki diktaturában élt évtizedeken át az bizony nyomot hagy a jellemében, ugyanakkor aki kiérdemelten , vagy érdemtelenűl elért , egy valamilyen fokú anyagi jólétet , vagy poziciót, az foggal és körömmel ragaszkodik az anyagi jóléthez pozicióhoz, akkor is amikor már semmi jogositványa, jogalapja nincs arra!

Válasz

Nem baj az, hogy szembe megyünk az árral, én folyton azt teszem! :D Éppen ezért, ha szembe megyek azzal, ami "mindenkinek a véleménye" és van saját gondolatom, akkor lehurrognak, ha saját utat keresek, az nem jó, ha nekem más a véleményem, máshogy látom a dolgokat, az sem jó, stb.

Nem KELL követővé vagy modellé válni, csak én inkább az lennék. Kiválasztom azt, ami nekem tetszik, mondjuk Somából is és másokból is, de nem tetszik úgy, mint a fanatikusoknak, akiknek az ő minden szava szent. Tehát van saját véleményem és el tudom dönteni, mi tetszik és mi nem.

Azt is tudom, hogy nem lehet minden embert ezekbe a kategóriákba besorolni, bár azért többnyire mindenkinek van példaképe, és azt követi.

Előzmény

Válasz

Baj, ha szembe megyünk az árral? Miért kellene rosszul elsülnie? És miért kellene modellé vagy követővé válnunk?

Válasz

Mert ilyen az ember: "Szocializáció az az interakciós folyamat, amelynek révén a személy viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a csoport tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak."

Nem kötelező azonban ezt tenni, tudatosan élhetjük másként az életünket, viszont számolni kell azzal, hogy ez amolyan szembe úszok az árral dolog, sokszor sül el rosszul. Viszont, akinek nagyon erős jelleme van és tudatosan éli az életét, az modellé válhat:
"A modell viselkedésmintát jelent. Modellé olyan személyek válhatnak, akik személyiségtulajdonságai magasabb szinten szervezettek, mint a modellkövetőé, tehát általában idősebbek, tapasztaltabbak és önállóbbak. "

Manapság is nagyon sok modell van, ha vesszük mondjuk Soma Mamagésát, mennyien öltöznek úgy, olvassák a könyveit, viselkednek úgy, mint ő? Utánozzák. Ugyanígy Csernus Imre is, egyfajta példakép, lehet követni.
Inkább modell szeretnék lenni, mint követő.

Előzmény

Válasz