Nagyon szeretem meghallgatni mások véleményét, mert sokat lehet tanulni belőle.
Van egy nagyon jó barátnőm, vele szoktam vitatkozni, mert vele lehet. Nem veszekszünk, megbeszéljük a dolgokat oda-vissza, mondjuk a múltkor meg is mondta, hogy már jól felbosszantottam :D de nem a harag a vége, hanem vagy elfogadjuk egymást úgy, ahogy van, vagy rájövünk, hogy jé, tényleg, igazad van. Tudunk igazat is adni másoknak és el tudjuk fogadni a másikat úgy, hogy ő bizonyos dolgokat másképp lát. Egyik sem könnyű. A másik ember, akivel jót lehet "vitatkozni", az a párom, sokszor érvel logikusan, és nem azért fogadom el azt, amit ő mond, mert nem akarok veszekedni, hanem mert belátom, hogy igaza van. Ezek által fejlődöm, legalábbis úgy gondolom, mert tudom, hogy nem vagyok tökéletes, sőt. Tudom azt is, hogy kivel nem szabad érvelni a saját véleményem mellett, mert meggyőzhetetlen, akár apró dolgokban is, csak neki lehet igaza.
Általában én sem szoktam másokkal vitába szállni, mert itt, ebben az országban ezt máshogyan veszik, sokszor sértődés a vége, sokszor emelkedik fel a hang közben, veszekedé, nem érvelés a vége. Angliában pedig még tanítják is, hogyan kell a politikusoknak is például normális hangnemben vitatkozni.

Egyszer, 7. ostályban kiálltam a véleményem mellett. Volt a, és b. osztály, és az én osztályom közül a lányok utálták az a. osztály lányait, csak azért mert. Nem volt rá logikus magyarázat, hogy miért. Megmondta a klikk vezetője, hogy őket utálni kell és kész. Én meg azt mondtam, hogy nekem vannak ott barátnőim és nem fogom utálni őket azért, mert ő azt mondja. Ennek az lett a vége, hogy kifogtak, elgáncsoltak a folyosón, nem akart senki sem a párom lenni testenvelés órán, papírral dobáltak és még sorolhatnám. Az egyik osztálytársnőm, akivel jóban voltam még könyörgött is, hogy vonjam vissza, utáljam velük az a. osztályt, mert ez így nagyon nem jó. Megfigyeltem, hoogy többeknek az a véleménye, mint nekem, csak nem merik elmondani, mert félnek, hogy a sorsomra jutnak. Nem tettem meg, nem változott a véleményem, így ment 7. osztály végéig, kiutáltak engem is. 8.-ban egy osztályt csináltak a kettőből és lassan, de összebarátkozott a két osztály.

Előzmény

Válasz

Csak remélni tudom, hogy LESZ! félelem nélküli élet-- és úgyanakkor bevallom nem irigylen sem a szüleimet , sem a gyermekeimet, de még az unokáimat sem. Nem tudom kimondta "Lesz még egyszer ünnep a világon!" Tudomásul veszem,és tiszteletben tartom mindenki véleményét, még akkor is ha nem egyezik az enyémmel, és hasznosnak tartom ez a kis beszélgetést, ebben a nem is olyan egyszerű témakörben. Üdvözlök mindenkit, azt is aki pro, és azt is aki kontra.

Válasz

Ez már egy másik kérdés, mint amiről én beszéltem az előbb. De Zoltán, szerinted lesz olyan generáció, aki megélheti azt, amiről te szólsz?

Előzmény

Válasz

Nem vitakozni akarok, de az egyénnek, semmi esélye nincs a tömeggel szemben, és a szabad veleménynyilvánás, csak mostanában természetes. Volt idő amikor egyszerüen tiltott volt, sőt bűn , kötelező vot beállni a sorban, különvélemény nem létezett, "aki nem velünk az ellenünk" jelszó alatt, És ez még sokáig kisérteni fogja az embereket , egészen addig ameddig ki nem hal az a generáció-- akiknek "nem lehetett" különvéleménye , mert ha volt akkor a gyermeke nem tanulhatott tovább, és ő állandó megfigyelés alatt állt, és ha félre akarták állitani , akkor koholt vádak alapján megtehették-- és nem folytatom...

Válasz

Ismerem a kísérletet. A környezet és az elvárások, a "skatulyázás" sajnos maradandó nyomot hagy az emberen.
A Pszichiátrián sokszor megfigyeltem a betegeket, hogy milyen nehezen tudnak váltani, kilépni abból a szerepből, amibe belekényszerítették őket.
Egy idő után nem csak a minden mindegy állapot, de a dac is megjelenik bennük, és már ha akarnak se nagyon tudnak változni (változtatni).

Válasz

Én is sokszor szembe megyek az árral. Szívesen meghallgatom mások véleményét, el is gondolkozom rajtuk, de igyekszem nem engedni, hogy olyan irányba befolyásoljanak, amit nem érzek saját utamnak. Ritkán mondok véleményt, mert véleményem szerint mindenkinek magának, magában kell eldöntenie, mit szeretne. Persze, ha kérdeznek, megosztom a gondolataimat, de csak elmondom, vitába nem szállok, nem akarok senkit meggyőzni, "csak" megosztom elképzeléseimet. Sok gondolatunk hasonló, ha meghallgatsz egy tapasztalatot, amit e pár év alatt szereztem, mióta itt vagyok jelen életemben, azt mondanám: vállald fel önmagad magad előtt. Semmi és senki más nem számít.

Előzmény

Válasz

Számomra a fentemlitett eset többek között azt is jelenti, hogy aki diktaturában élt évtizedeken át az bizony nyomot hagy a jellemében, ugyanakkor aki kiérdemelten , vagy érdemtelenűl elért , egy valamilyen fokú anyagi jólétet , vagy poziciót, az foggal és körömmel ragaszkodik az anyagi jóléthez pozicióhoz, akkor is amikor már semmi jogositványa, jogalapja nincs arra!

Válasz

Nem baj az, hogy szembe megyünk az árral, én folyton azt teszem! :D Éppen ezért, ha szembe megyek azzal, ami "mindenkinek a véleménye" és van saját gondolatom, akkor lehurrognak, ha saját utat keresek, az nem jó, ha nekem más a véleményem, máshogy látom a dolgokat, az sem jó, stb.

Nem KELL követővé vagy modellé válni, csak én inkább az lennék. Kiválasztom azt, ami nekem tetszik, mondjuk Somából is és másokból is, de nem tetszik úgy, mint a fanatikusoknak, akiknek az ő minden szava szent. Tehát van saját véleményem és el tudom dönteni, mi tetszik és mi nem.

Azt is tudom, hogy nem lehet minden embert ezekbe a kategóriákba besorolni, bár azért többnyire mindenkinek van példaképe, és azt követi.

Előzmény

Válasz

Baj, ha szembe megyünk az árral? Miért kellene rosszul elsülnie? És miért kellene modellé vagy követővé válnunk?

Válasz

Mert ilyen az ember: "Szocializáció az az interakciós folyamat, amelynek révén a személy viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a csoport tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak."

Nem kötelező azonban ezt tenni, tudatosan élhetjük másként az életünket, viszont számolni kell azzal, hogy ez amolyan szembe úszok az árral dolog, sokszor sül el rosszul. Viszont, akinek nagyon erős jelleme van és tudatosan éli az életét, az modellé válhat:
"A modell viselkedésmintát jelent. Modellé olyan személyek válhatnak, akik személyiségtulajdonságai magasabb szinten szervezettek, mint a modellkövetőé, tehát általában idősebbek, tapasztaltabbak és önállóbbak. "

Manapság is nagyon sok modell van, ha vesszük mondjuk Soma Mamagésát, mennyien öltöznek úgy, olvassák a könyveit, viselkednek úgy, mint ő? Utánozzák. Ugyanígy Csernus Imre is, egyfajta példakép, lehet követni.
Inkább modell szeretnék lenni, mint követő.

Előzmény

Válasz

Ismerem a történetet, de nincs hozzáfűznivalóm, lebetegedtem, nem tudok gondolkodni. :( Mindenesetre érdekes, az biztos.

Válasz

én is ismertem ezt a kísérletet. Mennyire befolyásolja a gondolatainkat a környezet? Miért engedjük, hogy befolyásolja gondolatainkat a környezet?

Előzmény

Válasz

Eleinte ezek a rabok sem rabokként viselkedtek, lázadtak, nem akarták elviselni ezeket a megaláztatásokat. A börtönőrök sem voltak egyből durvák. Ahogy telt az idő, a rabok egyre kilátástalanabbnak érezték a helyzetet, és egyszerűen belenyugodtak abba, hogy ez van és nem lehet rajta változtatni. Elfogyott a kitartás, mint sok emberből manapság. Nem csoda mondjuk, ha olyan körülmények között lennénk, nagyon ritka ember lenne az, aki nem törne meg. Nem csak rabként, hanem börtönőrként is, tehát nem vállalt volna durvulást, nem ment volna bele azokba a helyzetekbe, hogy megalázzon másokat. Viszont, azt is látni, hogy ezeket a "különcöket" a társadalom kiveti, már ha a társadalmat nézzük, aki nem olvad bele abba, ami van, hanem küzd, azt kinézik.

Válasz

Ezt én is ismertem, több helyen is hallottam már, de én úgy emlékeztem, nem jellemformáló tréning volt, hanem egy egyszerű, emberi viselkedést kutató kísérlet.
A véleményem? Nos, szerintem ez a kísérlet remek példa többek között a megbélyegzésre, és arra, hogy a többi ember általában (tisztelet a kivételnek) hogyan bánik ezekkel a megbélyegzett emberekkel. Gyakran láthatunk ilyet a való életben is - sajnos - sőt, van úgy, hogy a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk.
Azt hiszem, egyéb kommentár nem is kell...

Válasz

Én is egyetértek Daniellával.

Válasz

amennyire tudom a rabokért tényleg a rendőrők száltak ki és vitték el őket, valamint a börtönben töltendő megszabott időt félbe kellett hagyni, mert olyan durvák lettek az őrök

szerintem ez nem jellemformálás, legalább is nem csak a személy magában, de ott a tapasztalat, hogy a másik mit tehet(ne) vele, akár, ha még nem is állja már meg a helyét

ide tartozik az a kísérlet is, hogy az emberek simán megölnék a másikat, ha arról van szó
jó válasz pozitív cucc, rossz válasz áram, és simán belenyomtak a másikba olyan értéket, ami halálos, közben jöttek át a hangok, hogy szenved

Válasz

Nekem is lesz még mondanivalóm , de azt hiszem , még mások is hozzáfognak szólni-- én ráérek.

Válasz

Meggondoltam, inkább mégis megírom. :D

Az embert nagyon tudja befolyásolni a környezete, amiben él, de nem csak a környezet, hanem az őt körülvevő emberek személyisége, gondolkodásmódja is nagy hatással tud lenni ránk.
(Kicsit visszatérve a boldogságra, ha olyan emberek között élek, akik bármely okból boldogtalanok, hajlamos vagyok arra, hogy én is azzá váljak. Ha boldog emberek vesznek körül, boldognak érzem magam akkor is, ha nincs is rá különösebb okom)
Ha belenyomorodunk abba a helyzetbe, amelyben vagyunk, olyanná válunk, mint egy színész, aki folyamatosan csak ugyanazt a szerepet képes játszani. Ha a nyomorult szerepét vállaljuk magunkra, akkor a szerint élünk és cselekszünk, tudattalanul, gépszerűen, akár észre sem véve a körülöttünk lévő nagy lehetőségeket, melyek esetleg kiránthatnának minket ebből a helyzetből.

Prof. Dr. Bagdy Emőke átvett viselkedésmintákról szóló elmélete még arra is rámutat, hogy akár családon belül is hajlamosak az emberek, a gyerekek szüleik viselkedésmintáit utánozni. Tehát, ha mondjuk egy anya aggódik, fél, hogy mi lesz, hogyan tudják majd befizetni a csekkeket, a gyermeke ezt látja, ezt „tanulja meg”, ez épül bele tudat alatt, és ha ez a gyermek felnő és gazdag lesz, akkor is hajlamos lesz a csekkek miatt aggódni.

Válasz

Tudom, látom én! Majd a végén megírom a véleményemet, ha az úgy megfelel.

Előzmény

Válasz

Légy szives ne maradj csendben , mert közvetve kapcsolódik az általad felvetett problémához!

Válasz

A kísérletre én is emlékszem.Persze az abban az időben nem érdekelt,hogy mi lett az eredmény.Az én véleményem az,hogy a környezet nagy hatással van az egyén jellemformálódásában.Példát nem hozok fel a kísérlet bizonyitott.

Válasz

Olvastam már erről, ez volt a Stanfordi börtönkísérlet. Kíváncsi vagyok, majd milyen vélemények születnek. Mivel én erről sokat olvastam, azt hiszem, most csöndben maradok.

Válasz