Éliás, a katona

Hajdanában, nem is olyan régen a nagyon fiatal férfiak első igazi próbatétele a sorkatonai szolgálat volt. A behívó eljutott minden zugba, falusi paraszt gyerekre éppúgy sor került, mint a városi vagányra. Sokan első alkalommal szakadtak el családjuktól hosszabb időre az óvó szülői kötelékek nélkül  önálló életvitelbe, felelős döntésekbe kényszerültek. Valójában a honvédség  szintén védte őket, csak éppen sajátos módszerekkel.. A tisztek, tiszthelyettesek megpróbáltak érvényt szerezni a rendnek és fegyelemnek, nevelték őket bajtársiasságra, hazaszeretetre, közösséggé formálták a fiatalokat. Azt is tudták, hogy minden ember egyéniség, különféle módszerekkel lehet befolyásolni tetteiket. Voltak nagyon nehéz esetek, mikor a katona egója, sziporkázó szellemisége, vagy éppen elvetemült jelleme próbára tette parancsnokaik türelmét.

Mikor Éliás megjelent a behívójával a kapuban, a laktanyában senki sem sejtette, hogy maga az ördög jelentkezett szolgálatra. A szomszéd faluból érkezett, tömzsi kis ember volt, csupán abban különbözött társaitól, hogy már volt jogosítványa, és gyakorlata a teherautó vezetésben.. Nem volt kétséges, hogy ez a neki való beosztás, az alapkiképzés után egy csepel teherautót fog vezetni. Bevonulását követő harmadik napon kezdődtek a konfliktusok, ugyanis az esti létszámellenőrzésen hiába keresték. Nem került elő csak másnap reggel, és mikor faggatni kezdték, vajon merre járt, egyszerűen kijelentette, hogy otthon volt. Példa nélküli esetnek számított, hogy a katona eskü előtt kimenjen a laktanyából, a dörzsöltebbek is csak később mertek dobbantani, ami az engedély nélküli eltávozást jelentette. Mivel eskü előtt fenyíteni sem lehetett, csak beígérték neki az öt nap fogdát, és kijelölték az egyik öreg katonát, hogy állandóan tartsa szemmel az újoncot. Éliás eleinte nem értette, hogy miért is nem mehet haza amikor kedve szottyan, pedig parancsnokai minden szinten igyekeztek elhitetni vele a szabályokat. Az sem fért a fejébe, hogy  miért nem lehet alkoholt inni a laktanyába, holott a falujában minden este megtehette, hogy legurít néhány sört a kocsmában . Mivel társainál különféle arcszeszeket látott, megoldást talált erre is: amikor mással voltak elfoglalva egyszerűen kivette társai szekrényéből az arcszeszes üvegeket és gyorsan felhajtotta. Azzal bukott le, hogy lehelete a legkülönösebb illatokat árasztotta, és néha indokolatlanul jó kedve volt.

Aztán elkezdődtek a vezetési gyakorlatok.. Átvették kocsijaikat a szükséges felszerelésekkel, volt szerszámkészletük, tűzoltó készülékük, még kurbli is tartozott a kemény kompressziójú dízel csepelekhez. Éliás a maga százötven centijével épp hogy csak kilátott a vezető fülkéből, ezért közvetlen parancsnoka engedélyezte, hogy a körletből hozzon egy pokrócot, amit többszörösen összehajtva maga alá tett. Jól vezetett, társaik sandán figyelték milyen könnyedén tekeri a szervó nélküli durva áttételű kormányt. Képes volt átforgatni a motort a kurblival, mikor elöljárója figyelmeztette, hogy indulás előtt meg kell törni az olaj ellenállását. Amúgy pedig a lehető összes szabályok ellen vétett, volt úgy, hogy szolgálati okból felfüggesztették a fogdafenyítését, aztán visszaérkezéskor ment a kóterba.

Már lassan elérte az öreg katona megtisztelő címet, egyre többet engedett meg magának. Még laktanyán belül is kötelező volt a kocsi parancsnokkal közlekedés, de persze ő legtöbbször nem várt senkire, egyedül tankolt, egyedül állt be a kocsival a telephelyre. Nyár volt, lehajtott ablakkal kocogott a belső úton, szemmel láthatóan nem tartotta be a laktanyában előírt öt kilométeres sebességhatárt. A technikai helyettes, egy őrnagy éppen arra járt, és rákiabált, hogy lassítson. Éliás alapjáraton egyesben hagyta a gépet, kiugrott, és odafutott az őrnagyhoz.

-         Jelentem nem értettem az előző parancsot, kérem megismételni!

-         Maga megőrült?! Mit csinál, ember! Azonnal rohanjon a kocsija után!

Éliás tisztelgett, szabályos hátraarcot csinált, és csak akkor kezdett futni a már jó messzire csettegő autó után. Rövidesen utolérte, felugrott, és mintha mi sem történt volna, kocogott tovább. Szerencséjére a laktanyai út nyílegyenes volt, és az autója sem húzott el az iránytól. Ezért is megkapta az őrnagytól a szokásos öt nap fogda fenyítést.

Mikor eljött e leszerelés napja, parancsnokai fellélegeztek, hogy megszabadulnak végre ettől az átok kölyöktől. Éliás mintha érezte volna a megkönnyebbülést, búcsúzóul még kontrázott egyet.

-         Köszönöm, hogy jó embert faragtak belőlem, igyekszem is meghálálni: minden évben ide kérem magam tartalékos katonai szolgálatra.

-          Csak azt ne! –vágták rá elöljárói kórusban.

 Megmozgattak minden követ, hogy Éliás soha többé ne kerüljön ebbe a laktanyába..