Egy plüssmaci monológja

           Ha valaki nem ismer, akkor bemutatkozom: Én vagyok a plüssmaci! Termetem átlagos, szinem barna -  de be kell valljam , hogy az átlagosnál egy kicsit dagibb vagyok. Én ezt nem érzékelem , de hallom , hogy mások mondják.Nem igazán tetszik nekem , hogy ezt mondják - sokáig nem is törödtem vele, de mostanában ideköltözött a gazdim nagyapja, akinek valami miatt nem tetszem, de nem mondja meg ,hogy miért. Csak állandóan kiabál velem, ő kezdte a dagizást is.Ilyenkor Misának nevez fogalmam sincs , hogy miért teszi ezt velem. Alig tud elmenni mellettem, hogy ne tegyen valami sértő megjegyzést az alakomra, a szinemre!

Pedig ott van mellettem a plüssgitár, aminek még húrja sincs, azt mégis elviseli, és sohasem  tesz egyetlen rossz megjegyzést sem rá, hanem inkább még dicséri is karcsú alakját. Hát nem felháboritó! Hogy a plüsscicáról ne is beszéljek, attól egyenesen elvan ragadtatva, hogy milyen bájos , milyen csinos , pedig olyan pocsék ordas szine van , csupa sárga meg fekete csik.

           Amikor egy kicsit filozófikus hangulatba esem akkor megállapitom , hogy nem érdemes foglalkozni vele mert ezt sorsot kinálta nekem a plüssmaci élet. Talán ha valami jóminőségű festéket találnék, még érdemes lenne átfestettnem magam valami más szinre.De sajnos nem tehetem meg, mert, nincs  arra semmi garancia , hogy akkor megbékél velem, elfogad olyannak amilyen vagyok. Egyelőre csak annyit tehetek , hogy figyelemmel kísérem, hogy mit tehetnék ennek érdekében . Sok mindenre gondoltam, többek között arra is , hogy veszek neki pár kiló narancsot, mert azt nagyon szereti, csak az a baj , hogy én nem eszek olyasmit -  azt meg nem érdemli meg hogy egyedül zabálja fel az egészet..

           De most nagyon elszánom magam, és szabályosam, erélyesen rá fogok kérdezni , hogy mi a baja velem, és addig nem hagyok békét, ameddig meg nem mondja,  mert előbb - utóbb, ki kell csaljam belőle az igazat. Ettől talán ő is megnyugszik majd. Szebbnél szebb szemeket vetettem rá, és amikor a legjobban kiabált velem akkor sem hagytam abba a kérdezősködést.Elővettem legszebb legkedvesebb mosolyomat, mert már éreztem , hogy eljött az ideje , hogy hatni tudok rá.Ezt onnan vettem észre , hogy kemény arcvonásai lágyulni kezdtek, és szeme sarkában megjelentek a szarkalábak, ami annak volt a jele , hogy már nem haragszik rám, és kész megnyílni előttem.Beszélni kezdett: Idefigyelj macikám! - majd kiestem a fotelból mikor meghallottam , mert még soha nem mondott nekem ilyet, macikám - majd folytatta- fájdalmaim vannak. Tudod, régen Oroszországot, majd a Szovjetuniót "nagy medvének" nevezték. Ez a nagy medve megtámadta országunkat, lerombolta a városokat, és több mint harminc évig portyázott hazánkban , mig végül sikerült kiutasitani őket! Nem tudom mennyit értesz belőle, de elmondok még egy esetet, mert ez még nem volt nekik elég, hanem amikor ezerkilencszáz nyolcvanban Moszkvába rendezték a nyári olimpiát, pont egy olyan macit választottak kabalafigurának mint  amilyen te vagy. Misának nevezték. Ezért hivtalak néha Misának, amikor kiabáltam veled. De igérem, hogy többé ilyet nem teszek, mert rájöttem , hogy te egy békés, csendes maci vagy, aki még  a légynek sem akar ártani. Csak hát tudod az emlékek, azok az emlékek, olyan mélyek , hogy nagyon nehezen tudok megszabadulni tőlük. De azt hiszem , hogy most jó uton járok, és ebben, a te  jóságos, kitartó kérdezősködésednek, és mosolyodnak  is része van!

-Akkor bontsunk pezsgőt a békülésünkre! - tettem hozzá, pedig én  nem is pezsgőzöm.