Az utálom lista

            - Úristen, mi van a kezén?

Olyan hangosan kiáltott fel, hogy rajtam kívül még másnak is sikerült kilöttyentenie a kávéját az étkezdében. Az ablakra volt tapadva, mint egy izgatott kisgyerek a buszon, amikor nyuszit lát a mezőn. Egy lány haladt ellőtte az ő kezére mutogatott. Amikor felém fordult le volt konyulva a szája, mint aki leírhatatlan undorítóságot látott.

            - Kesztyű, mégis mit hittel? –feleltem.

            - Ne... ne hívd kesztyűnek, oké? Nem volt ujja. Kesztyű azért kesztyű hogy melegen tartsa az ujjaimat. Ha fázok, az ujjaim fáznak, erről szól a… a… Hipotermia is, akkor meg mi értelme van ilyet húzni a kezedre. Ko… Komolyan mondom, nem értem az embereket. –előkotort a farzsebéből egy összehajtogatott papír cetlit, aztán maga felé legyintve jelzett, hogy adjak tollat neki. Miután felírta a szót, hogy ujjatlan kesztyűk, elvettem tőle a lapot.

            - Mi az ördög ez? –kérdeztem.

            - Az utálom listám. És most kérem vissza, add… add szépen vissza!

            - Ezekre azokat a dolgokat írod fel, amiket utálsz? –a kérdésem hallatán a pincérlánynak integet, aki már rohant is hozzánk.

            - Hoznál még egy kis kávét a barátomnak, az agykapacitása igen alacsonyan fut ma reggel. –mondta.

            - Huszonhárom grammos túró rudi? Mi bajod vele?

            - Komolyan kérdezed? Az én időmben még harmincgrammosak voltak a túró rudik, oké? Mi a fenéért kellet lefaragni belőle hetet? Szörnyű, szörnyű igazságtalanság ez. –kétségbeesett tekintettel bámult rám, esküszöm majdnem kitört rajta a sírás.

            - Talán mert nem akarják, hogy elhízz, észkombájn. –kopogtattam meg az ujjam hegyével a halántékomat.

            - Hülyéskedsz? Ez csak egy jól álcázott marketingfogás, hát nem… nem látod? Ahelyett, hogy egyet vennék, és örömteli pillanatokat töltenék el a befalásával, anélkül, hogy arra gondolnék, kell még egy, már kívánom is a másikat. Bekapom az egyiket, és már el is tűn. A szánban pedig az ízlelő bimbók könyörögnek egy újabbért. Nem létezik olyan emberi erő, ami ellenállni tudna neki. Micsoda átverés, azt mondják, azért lett kevesebb, hogy ne hízz el, de közben pont így vesznek rá, hogy többet vegyél.

            - Kemencés kenyér?

            - Tessék, csak nyugodtan, hibá… hibáztass te is, mert nem tudok parancsolni az ízlelő bimbóimnak. Most én tehetek róla, amiért nem tudnak finom kenyeret sütni. Nézd meg a boltban a polcokat, mindig ez fogy a legkevésbé.

            - Akkor minek veszed meg?

            - Mert ez a legolcsóbb, nevetségesen olcsó.

            - Az olcsósága a minőség kárára megy, univerzális törvény. Hol itt a gond? –tettem fel értetlenül a kérdést.

            - De ennyire? Az emberek meg sem veszik, inkább a drágábbat eszik. Pedig sokan rászorulnak az olcsó kenyérre. És ha két hétig meg tudják tenni, hogy… hogy… a rendes kenyereket is olcsóbban adják, akkor mi szükség erre a borzalomra?

            - Elment az eszed? Miért utálod a szeletelt kenyeret?

            - Mert kibasznak veled a szeletelt kenyérrel. Olyan vékonyra szeletelik, hogy egy szelettel jól sem lehet lakni. Három vagy négy is kell, mire jól megtelek. Ezzel pedig az jár, hogy több vaj és felvágott fogy el miatta. Ez… ez… nem jó, egyszerűen csak nem jó.

            - Mazsorett lányok? Mi a bajod az ártatlan mazsorett lányokkal?

            - Mert semmi értelme. Komolyan ez… ez abszolút felesleges. Semmi kreativitás nem szükségleteik hozzá. Megtanulod forgatni azt a botot, feldobni, elkapni és kész. Ostoba koreográfia társul hozzá, egy két lépés erre-arra. Azokról a béna, szörnyen giccses ruhákról meg sminkekről nem is beszélve. Felháborít… felháborít, hogy aki mazsorettezik már tehetségesnek képzeli magát. Mások évekig gyakorolnak, és nem érnek el semmit. Ők meg csak dobálják és forgatják azt a hülye botot.

            - Mint a pom pom lányok, nem?

            - Na… na… őket hagyd ki ebből, oké? A pom pom lányság az máskategória. Ők fontos szerepet látnak el, buzdítják a közönséget, szurkolnak a csapatnak. Do… dobálják egy egymást a szentségit. Hogy mered összehasonlítani a mazsorettesekkel.

            - Idegesítő kérdések a melóval kapcsolatban. Ez mit jelent?

            - Utálom, ha valaki azt kérdezgeti, mi van a munkámmal? Kit érdekel, hogy mi van vele. Örülök, hogy elszabadultam, nem kell rá emlékeztetni. Pont olyan, mint amikor kicsi voltam, és mindig azt kérdezgették, hogy megy-e a suli? Azt hittem, ha felnövök, megszűnnek ezek az idegesítő kérdések, erre tessék. Utálom és kész.

            - Mi van ide írva? Nem bírom elolvasni, valami elfelejtett dolog.

            - Felnyitva felejtett budi ülőke fedele, utálom, ha jön valaki a házamba és felnyitva hagyja a budi ülőke fedelét. Mi… miért nem lehet vissza hajtani. Azért van kitalálva, hogy lent tartsa a szagokat, nem? Akkor meg vissza kell csukni!

            - Befelé nyíló WC ajtó? –értetlenül bámultam rá. Vett egy hatalmas nagy levegőt, aztán lassan a fejét csóválva kieresztette. Ráütött egy gyengét az asztalra, aztán feltette a könyökét is rá, hogy oldalra forduljon.

            - Ez szörnyen kiborít, nem… nem tudom megérteni, hogy miért? Ha házat építtetek, akkor azt szakemberekre bízom, akik… akik értenek az ilyesmihez. Erre befelé nyíló budi ajtót raknak be nekem? Na ne… Amúgy is szűkös a hely bent, kint pedig van bőven, semmi nem akadályozná, de erre mégis befelé nyitják az ajtót? Hol ebben a logika? Hol… hol van az értelem? Te látod? –kétségbeesett tekintettel fürkészte végig az arcomat. Összehajtottam a papírlapot, és visszaadtam neki.

            - Na jó, ebben igazad van. –mondtam.

         - Hohó, mi a… mi az, hogy csak ebben? A többiben is, cimbi! Ugye? Nem?