A maszturbálás kozmikus kivetülései

            Még nem láttam ilyennek.

Mindig erősnek és magabiztosnak mutatja magát, megfoghatatlannak. Most mégis az asztalra könyökölt. Az egyik kezével a szemét takarta el a másikkal beletúrt a hajába. Tudtam, hogy nem fogom megúszni, ezért inkább rákérdeztem, hogy gyorsan essünk túl rajta.

            - Nem tudom nem észrevenni, hogy most annyira nem élvezed a reggelidet, mint általában szoktad. Nem az omlett a kedvenced?

            - Már otthon jóllaktam, anyám átjött pár napra látogatóba.

            - Nem jöttök ki jól, vagy mi? –kérdeztem.

            - De, örülök, hogy jött, nem erről van szó… –kicsit körülnézett, aztán közelebb hajolt és bizalmasan ide súgta. Egy árva szót nem értettem belelő.

            - Hogy mondod?

            - Rám nyitott miközben recskáztam… Most meséljem el? Jó, elmesélem. Végül is, ha van kivel megosztani a gondjainkat, akkor könnyebb feldolgozni, nem így van? Szóval, tegnap érkezett ugye. Én már lefeküdtem, de ő még konyhában pakolászott, ez mindig is így volt, még amikor otthon laktam is. Kimondtuk azt, hogy „jó éjszakát” és ezután már nem is szoktuk egymást zargatni, ha nincs valami különösebb oka. Én pedig fogtam magam és elkezdtem… na, hadd ne kelljen kimondanom, oké? Aztán már nagyban csináltam, amikor egyszer csak benyitott. Te jó Isten, ezt a pokoli kínt megélni. Amikor összetalálkozott tekintetünk… ó, ember. Úgy elszégyelltem magam, hogy nem igaz. Ismersz, tudod, hogy nem szoktam szégyellni magam. De a történetnek nincs vége, mert arról még nem beszéltem, hogy mi ment a tv-ben. Szombat este volt, ilyenkor mindig pankrációt nézek. Most csak gondolj bele, hogy rányitsz a fiadra, amint a pöcsét cibálja, a tv-ben pedig izmos, összeizzadt férfiak „verik” egymást. Majdnem egy órába telt, hogy meggyőzzem szegény édesanyámat, hogy nem vagyok buzi.

            - Hahaha! –olyan hangosan nevettem fel, ahogy csak tudtam, épphogy be tudtam fogni az orromat, hogy a limonádé, amit szürcsölgettem ne szökjön ki rajta.

            - Ne nevess ki, mindeni idők legkellemetlenebb beszélgetés volt, éreztem, hogy az agysejtjeim sorra követnek el öngyilkosságot, tudod? Minden életkedvem oda lett akkor. Beletelik egy időbe, amíg a kapcsolatunk újra a régi lesz, amire újra anyuci kicsi fia leszek.

            - Mondd, hogy régimódi vagyok, de szerintem az nem jó jel, ha pankráció ihlet meg a…

            -  Mi a fenéről beszélsz, a kettőnek nem volt semmi köze egymáshoz, te agyalágyult, egyedül annyi, hogy unalmas volt a meccs. Mi mást csinálhattam volna.

            - Akkor sem tudom megérteni, hogy miért akkor kellett csinálnod, amikor anyukád ott van, ember? Egyáltalán nem zavart a gondolat, hogy ott mászkál kint, miközben te magadat markolásztad.

            - Már miért zavart volna? Mit gondolsz, amíg otthon laktam szerinted mit csináltam, megvártam, amíg elmegy otthonról? Ennek komoly céljai voltak, érted? Előkészületek a jövendőbeli gyerekemre, a tökéletesre.

            - Teljesen elment az eszed, mi az ördögről beszélsz? –kérdeztem értetlenül a fejemet csóválva. Körbe pillantottam, nem figyel-e valaki, aztán bekaptam egy falatot.

            - Csak… csak gondolj bele, oké? Csak képzeld el, hogy kedves apáink a múltban, amikor pelyhedzett az álluk, vagy akármikor azelőtt, hogy megfogantál volna, csupán csak egyetlen egy alkalommal többször verik ki a pöcsüket. Akkor nem te és én beszélgetnénk itt, szóval jobb, ha tőlem tudod, irtó nagy mázlid van, hogy kedves édesapád annyiszor maszturbált amennyiszer. Lehet, hogy most egy elfuserált pöcsfej ülne a helyeden, cimbora.

            - És ha kevesebbszer csinálta volna?

            - Ugyanaz, egy alkalommal kevesebbszer vagy többször, a lényeg ugyan az marad. Nem te jössz a világra. –piszkálgatni kezdte az ételét, aztán végre felemelte a fejét és hátra dőlt, mint aki újjá születet. Csodálkozó fejjel bámult ki az ablakon, éppen mondani akart valamit, de a szavába vágtam:

            - Ha ez tényleg így működik, akkor lehet Isten gátolt meg, mert különben egy Down-kóros gyereked született volna, vagy valami ilyesmi.

            - Fúj! –eltolta mag elől tányért. Egy nőis mozdulattal legyintett, közben undor ült ki az arcára. –Már csak az kéne, éljek szégyenben, mi?  

            - És arra nem gondoltál, te nagyokos, hogy annyira vágyódsz a tökéletes gyermeked iránt, hogy őt már elhalasztottad kettő, három vagy négy ricsirecsizéssel ezelőtt. Az ördögbe is, mi van, ha pont elszalasztottad a következő Einsteint, Will Eisnert, Hulk Hogant  vagy azt a kölyköt, aki a garázsban csajozás helyett véletlen feltalálja a teleportálást, mert te betegesen sokat nyúlsz magadhoz.

            - Ne… ne… nem… nyúlók sokat, nem nyúlok sokat magamhoz, oké?  Pont annyiszor ülök le egy egészséges recskázásra, mint bárki más. Ami pedig azt illeti, lehet pont megszabadítottam a világot a következő Hitlertől, Sztálintól vagy egy idegesítő gyerek sztártó, nem igaz? De akkor sem erről szól az egész, mégis ki az ördögnek jártattam a számat idáig. Az egész csak egy nagy véletlen. Hihetetlen véletleneknek kellett lezajlaniuk, ahhoz hogy én itt legyek, és mivel én vagyok itt, ebből arra következtetek, hogy az én fiam is egy hihetetlennek számító véletlenből fog világra jönni, érted. Ő lesz a tökéletes, akivel majd saját magamat helyettesíthetem a világ számára.

            - Lehet, hogy tévedek, de azok alapján, amit elmondtál, nem tök mindegy, hogy hányszor vered ki, ha úgyis a tökéletes születik meg? –mivel nem tudott választ adni a kérdésemre, egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta.

            - Várj, van ennél is izgalmasabb gondolatom. Csupán azzal, hogy maszturbálsz, hány lehetséges jövőképet rombolsz le? Képzeld el, hányan verik ki a pöcsüket egy nap csak a városodban, képzeld el, mennyi legjobb barátság nem jön létre, mennyi párkapcsolat lehetséges jövőképe foszlik szerte, mennyiféle lehetséges jövő végzi a lefolyóban, zsebkendőben vagy az átkozott recska zokniban. Pár rántással befolyásolod a valóságot, hát nem hihetetlen? Pusztítasz, újabb és újabb és újabb lehetséges jövőket teszel tönkre. Csak gondolj bele, amióta létezik az emberiség, végtelenszámú lehetséges jövőkép semmisült meg. Vajon milyen lenne a világ, ha mondjuk ezer évvel ezelőtt az összes férfi egyel kevesebbszer vagy többször rántott volna rá… –egy pillanatra megállt, ki be dugdosta a nyelvét a szájából, olyan gyorsasággal akár egy kígyó.

            - Mi van, mi a baj? –kérdeztem.

            - Úgy megkívántam a banán turmixot. Te… te nem… te nem kívántad meg? –olyan lelkesen integetet a pincérnőnek, mint egy kisfiú.

            Örülök, hogy segíthettem neki túltenni magát a traumáján, megtalálni újra önmagát.