Bálint-napi ramazúri

Február tizennegyedik napja nemcsak a szerelmeseké, a virágküldő szolgálatok naptárában is pirosbetűs „ünnep”. Ünnep, olyan szempontból, hogy megsokszorozódnak a rendelések. Más kérdés, hogy a túlterheltségnek a futárok örülnek a legkevésbé.

Átlagosan kezdődött az idei Bálint-nap a budapesti „Virágot a virágnak” virágküldő cégnél. A furgon hajnalban megérkezett a tegnap, frissen leszedett virágokkal. Józsi és Feri behordták a raktárba az összeset. A korosodó, nyugdíjazására váró Marika néni a virágok egyik részéből csinos csokrokat csinált. Ezeket egy külön asztalra helyezte, mert már előre meg lettek rendelve. A maradékot azokban a vízzel teli vödrökben hagyta, amelyekben megérkeztek.

A gondos virágkötözés után belépett Gizi, a takarító. Egyik kezével a méretes porszívót fogta a fülénél, másik kezével a szívószörnyeteg ormányát meresztette maga elé, úgy, mint aki csatába indul. Csatába indult a por, a kötözőanyag és a virágnyesedékek ellen. Lába elé nem nézve, nagy svunggal halad el az előrendeléseket tartalmazó asztal mellett. A cégnél mindenki tudta Giziről, hogy reggelente megiszik két-három deci konyakot, de ezt elnézték neki. Sosem volt baj a munkájával. A nagy lendület dülöngéléssel párosult, ami azt eredményezte, hogy az összes, gondosan kikészített, de gondatlanul elhelyezett cédula lehullott a földre és a teljesen fehér linóleumon beleolvadtak a környezetbe. A takarító ezt nem érzékelte és felszívta azokat a porszívóval.

Egy órával később, amikor a futárok megkezdték volna a kiszállítást, Marika néni értetlenül, dühösen toporzékolt a csokrok előtt.

-         Hol vannak a céduláim? – üvöltötte.

-         Én nem láttam őket. – mondta Karcsi, az egyik futár.

-         Én sem. – közölte a másik.

Ekkor belépett az ajtón Gizi.

-         Elromlott a porszívó! Egyáltalán nem szív! – panaszkodott.

Marika néni arca még vörösebb lett, mint volt.

-         Hagyjál már Gizi! Majd használod a seprűt! Menj a dolgodra! – válaszolta indulatosan a virágkötöző.

A mondat végére beesett Mónika is, a tulaj. Homlokán kidudorodott egy ér, és ahogy a teli asztalra nézett, az ér elkezdett látszólag lüktetni.

-         Mi ez itt Marika? Miért nem kezdték még el a kiszállítást?

Az idősödő asszony próbált lehiggadni.

-         Eltűntek a cetlik. Sehol sem találom őket. – magyarázkodott Marika néni

-         Valahogy muszáj kivinnünk azokat a virágokat is. – mondta Mónika.

-         Majd én tudom! Tudom, melyik kinek lesz!

-         Valóban? Nem rossz a memóriája Marika?

-         Dehogy. Az eszem úgy vág, mint a beretva.

-         Jól van. Magára bízom.

Marika néni a rendelők nevét, telefonszámát és a kért címet egy kis könyvbe is felírta, azonban a kívánt virág fajtáját és mennyiségét nem jegyezte le, mert tényleg képes volt megjegyezni annyi adatot. Úgyhogy magabiztosan állt neki a párosításnak. Ezúttal a papírfecniket a csokrokhoz rögzítette celluxszal.

Megtörtént az előrendelések kiszállítása és már javában zajlottak a friss fuvarok is, amikor megcsörrent a telefon. Először. Öt percre rá másodszor. Aztán két percenként jöttek a hívások. Marika néni nem győzött elnézést kérni, annyi reklamáció érkezett. Néhányan már a tulajdonost hívták fel őrjöngve. Mónika a sokadik beszélgetés után kivonult irodájából és a dühtől tajtékozva kereste meg a virágkötőt.

-         Marika! Maga mit művelt?! Egyik előrendelés sem jó! – ordított a főnök.

-         Mónika, kérem ne üvöltsön velem! Biztosan rossz passzban voltam. – könyörgött.

Végszóra újabb szállítmány virág érkezett, melyet kénytelenek voltak még pluszba hozatni, hogy tudják teljesíteni a napot. Szerencsére így annyi virág összegyűlt, hogy volt még lehetőség helyrehozni a hibát.

-         Akkor most Marika! Felhívsz minden érintett vevőt és egyesével elkészíted nekik újra a megfelelő csokrokat. A futárokkal tartasz és biztosítod, hogy a megfelelő virág kerüljön minden hölgyhöz. A visszamaradt csokrokat visszahozhatod, úgyis szükség lehet azokra is. Ha kérdeznék a férfi megrendelők: Természetesen az új csokrok a mi ajándékaink, a kellemetlenségekből kifolyólag. Rendben van?

-         Igen. Mindent értek és elnézést kérek! Nagyon sajnálom!

A kemény munkanap végén, mikor a takarító, Gizi józanul sepregetett, rájött valamire. Reggel óta most jutott eszébe először, hogy a porszívó furcsa hangot adott ki, mintha berekedt volna. Igen! Bent rekedt valami a porszívó csövében! Odament a géphez és egy mozdulattal kihúzta a hosszú csövet. A lámpa fénye felé tartotta és egyáltalán nem látott át rajta. A seprű nyelével kipiszkálta a beragadt anyagot. Mikor a földre összegyűrt papírdarabok estek le, azonnal kapcsolt. A galibát Ő okozta, nem Marika néni. Köpenye mély zsebeiben elrejtette a papírokat, majd a főnök irodájába sietett.

-         Mónika! Marika néni! – szólt az irodában lévőkhöz.

-         Mi történt Gizi? – érdeklődött Mónika.

-         A porszívó csövében ezeket a papírdarabokat találtam! – felelte és előhúzott párat zsebei mélyéből.

Marika néni elsápadt a felismeréstől.

-         De hát ezek az én papírjaim! Felismerem azokat!

-         Sajnálom Marika néni! Nem sejtettem, hogy én voltam a ludas!

-         Pedig még mondtad is, hogy nem akar szívni a porszívó! Akkor nem jutott eszedbe, hogy a céduláimat felszívtad valahogyan?

-         Nem. Ne haragudjon rám.

Mónika rosszallóan nézett a takarítóra.

-         Gizi! Normális vagy?! Miért nem gondolkoztál? Megspóroltál volna nekünk egy órányi pluszmunkát és az ügyfelek elégedetlenségét! Ki vagy…

Rúgva, gondolta magában Gizi, de ekkor egy ismeretlen futár félbeszakította a tulaj torkának égzengését.

-         Maga Nagy Mónika? – kérdezte Gizi felé fordulva.

-         Nem. Én a takarító vagyok. Gizi.

Erre Mónika vállon veregeti a fiatalembert.

-         Én vagyok Nagy Mónika! Tessék.

-         Virágot hoztam önnek! Tessék, itt van egy üzenet is, mellékelve.

-         Virágot, nekem? – lepődött meg a nő.

-         Igen. Önnek.

Mónika kinyitotta a pici borítékot. Egy kis cetlit húzott elő belőle. Hangosan olvasta fel a tartalmát.

--------------------------------------------------------------------

„Változandó minden idelenn,
Csak a mi szerelmünk végtelen.”

                                                               Reviczky Gyula                

Szeretettel Valentin-napra! A kedvesemnek.

Gábor

--------------------------------------------------------------------

Mónika teljesen elolvadt, már az idézettől is. Amint megpillantotta a csodás, vörös rózsákból álló csokrot, majdnem elájult.

-         Mónika, jól van? – aggodalmaskodott Gizi és Marika néni.

-         Igen. Tudják, mit. Minden el van felejtve. Menjenek haza párjaikhoz és emlékeztessék őket, hogy mennyire szeretik őket! – mondta nyájasan Mónika.

-          Egyébként, mi a tanulság a mai esetből?

-         Az, hogy sajnos át kell térnünk a számítógépre! – mondta Marika búslakodva.