Az utazás

           Nagy volt a nyűzsgés az állomáson. Emberek jöttek mentek, szinte elsodorva egymást. Némelyek haragos tekintettel illeték utastársaikat ,  mások viszont semmitmondó tekintettel iramodtak tovább. Az emberek komornak és fásultnak látszottak. Mintha a világ minden haragja itt tartott volna összejövetelt. Senki nem tudta az okát. Mintha járvány fertőzte volna meg a környéket.

          Az öregaszony ült a padon, néha fázósan összébb  húzta vékonyka kabátkáját magán. Attól nem lett melegebb , de megvolt az illuziója, hogy már nem fázik. Füles táskája félig nyitva tátongott. Alig volt benne valami holmi , de a kis oldalfiókjába  látszott a vonatjegy. Csak az látta, aki látni akarta.   Khaki szinű edzőruhás fiatal ember telepedett mellé. Nem volt ebben semmi különös,  mert ilyen helyeken gyakran váltakoznak az emeberek a padokon.

         Monoton zaj és enyhe dübörgés jelezte a vonat érkezését. Az öregasszony fészkelődni kezdett, és minden figyelmét  lekötötte a vonat érkezése amivel szándéka volt hazautazni. Százszor, ezerszer megjárta már az utat, szinte már a mozdonyt is ismerte. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy olyan magasak a lépcsők, hogy egyre jobban nehezére esik a felszállás. Pedig valamikor még lánykorában csak úgy felpattant - mert akkor még szoknyában jártak a lányok és a hátánál a kiváncsi férfi szemek arra vártak , hogy kivillanjon valami a szoknya alól. De azt várhatták mert akkor a szoknya is hosszab volt, és az erkölcs  is szigorubb. Most viszont várni kell, amig egy jobb érzésű embert talál akinek van türelme segiteni amig ő felmászik a vonatra. Jött is a segitség éppen annak a fiatalembernek személyében aki már korábban a padon is mellette ült.

          Az öregasszony a vagonban leült az első padra egy asszony mellé aki már korábban segitett neki vonatjegy megvásárlásában. A fiatal ember, elment a vagon másik végébe. A két asszony még váltott néhány szót, majd mindketten az ablakon néztek kifelé,  és gyönyörkodtek a keleti égbolton gyülekező  felhőkön, amelyek ezekben  pillanatokban egy fellegvárat formáztak.

          A vagon közepén, fiatal fiúk és lányok valami rádiót nyekeregtettek - állandóan valami más frekvenciát keresve, de sajnos minden állomáson csak recsegés ropogás hallattszott

           Nem sokára megjelent a kalauz, és kérte a jegyeket. Az öregasszony kapkodva kereste a jegyét. Egyre jobban bepánikolt, amikor nem találta. A mellette ülő asszony is segitségére volt, de a jegy nem került elő. Az öregasszony szinte sírt már , hogy megért közel hetven évet és ő még életében nem potyázott , és higyjék el neki , hogy vett jegyet. A kalauz hajthatatlan volt, és bár elhitte, hogy az öregasszony megvette a jegyet, viszont megjegyezte , hogy nem elég megvásárolni, azt most meg is kell mutatni. A mellette ülő asszony is állitotta , hogy volt jegy és csak két dolog történhetett, vagy elhagyta , vagy ellopták tőle.

           A fiatalember - aki segitett neki felszállni a vonatra - fészkelődni kezdett a vagon másik végében. Talán el is indult volna, ha a vagon másik ajtaján nem érkezett meg volna a másik kalauz aki a a vonat másik végéből indult. Köszönt és kérni kezdte a jegyeket. Az emberek azonnal nyújtották feléje azt. A kalauz nyugodtan, akkurátusan, végignézte azokat - az embereknek az volt az érzése , hogy  most lát életében először ilyesmit. Aztán lyukasztott, és megköszönve visszadta az utasoknak.

           Idő közben az öregasszony teljesen összeomlott , és csak azt hajtogatta: márpedig én vettem jegyet ...

            A második kalauz a fiatalember jegyét vizsgálgatta , nézte a fiatal embert és nézte a jegyet. Arcán megdöbbenés látszott, és hangosan oda szólt a kollégának: Hallod- e komám, te láttál már ilyen fiatal nyugdíjast?

Az első kalauz felkapta fejét és megnézte a fiatal embert. Nem láttam , de tudom , hogy honnan van a jegye.  Ellopta ettől az idős asszonytól!

Az öregasszony felsóhajtott:Istenem - ugye hogy megmondtam , hogy vettem jegyet!