Vakáció mindenkinek jár

            - Ez eszméletlen, fent vagy a Wikipédián!

Éppen a reggeli kávénkat szürcsölgettük. Az konyhaasztalnál ültünk, Jan pedig fedetlen keblekkel a laptopját böngészte. Kedvenc látványom reggelente, ahogy ott ül, fürdőzik a lassan egyre magasabbra emelkedő nap sugaraiban.

            - Hogy mondod?

            - Le van írva rólad minden! Az összes dolog, amit a gyerekkorodról meséltél bármilyen interjúban. Időrendbe van helyezve minden cselekedet, attól kezdve, hogy rád húzták a kosztümöt. Még az is itt van, amikor felszedted az almacsutkát a járdáról és kidobtad a szemetesbe. Néhány embernek aggasztóan sok szabadideje van.

            - Ugyan, én inkább azt a fickót sajnálom a negyedikről, akit megbíztak a Twitter oldalam szerkesztésével. Szegény kap hideget-meleget, de ha egyszer fizetést kap érte… A szabad időről jut eszembe, Jan. Más nők ilyenkor már ész nélkül pakolnák be a holmijukat egy bőröndbe, te meg fél pucéran az internetet böngészed.

            - Miket gondolsz rólam? Már tegnap este összepakoltam a ruháimat, amikor lecsaptál azokra a narkósokra. Ha valakit sürgetni kéne, akkor az te vagy, nem szeretném lekésni a gépet, kicsim.

            - Viccelsz? Külön gépet kapunk, ami akkor indul, amikor mi akarjuk.

         Az elmúlt hónapban annyit tevékenykedtem, hogy az Elnök személyesen fizetett be minket egy Amerikát átívelő útra. Egy kis vakáció mindenkinek jár, pláne ha szuperhős az ember, nem igaz? A tegnap esti őrület betett egy kicsit. Az öreg, félkezű faszi volt a legnagyobb rejtély. Csak úgy feltűnik a semmiből, visszavásárolja nekem a gyűrűmet, aztán ahogy jött úgy el is tűnt, azt állítva, hogy régről ismer. Mindegy is. Megfogadtam magamban, hogy amíg vissza nem jövünk a nyaralásról, nem foglakozom vele. Csak beárnyékolná a szórakozásunkat. A lényeg, hogy visszakaptam a gyűrűt a lehető legtökéletesebb alakalomkor. Végre megkérhetem Jan kezét.

            Mindig is tartottam tőle, hogy egyszer majd repülőre kell ülnöm. Tudom, hogy a statisztikák mind azt mondják, hogy ez a legbiztonságosabb utazási mód… Hollywood tehet az egészről, elültették bennem a gondolatot, hogyha repülőre szállok, akkor ott biztos történni fog valami baj. Még így is félek tőle, hogy magam is képes vagyok a repülésre, sőt meg tudnom tartani úgy a gépet, hogy a súlyát is alig érzem. Nem mondom, attól hogy itt vagyok, a baj még ugyan úgy megtörténhet, viszont most már képes lennék kezelni.

            Miután átverekedtük magunkat a riporterek hadán, már magunk mögött is hagytuk New Yorkot. Vadászgépek kísértek az első megállóig, ami nem is lehetet más, mint Washington. Miután körbe jártuk a fehérházat az Obama családdal vacsoráztunk.

            - Hahaha! Istenem, Nick, imádom a főiskolás sztorikat! –mondta az Elnök, majd töltött még egy kis bort mindnyájunknak.

            - Szóval itt csak annyi a lényeg, hogy én nem vetem meg azokat az embereket, akik néha a csapba vizelnek. Kivel ne fordult volna már elő? Csak maradjon meg a higiénia és nem lesz baj. –megemeltem a poharam, és belekortyoltam. Nem vagyok bor párti, sosem értettem meg e különös ízek kedvelőit, de most nagyon jól csúszott mindkettőnknek.

            - Én is mesélek egyet, de ha nem bánod, előbb tegyünk fel egy kis muzsikát! –már amúgy is javasolni szerettem volna. Gene Pitney volt a legjobb választás. A 24 Hours From Tulsa remekül szólt. De amikor megszólalt a Something’s Gotten Hold Of My Heart, amiben Marc Almond is énekel, már fel kellett kérni asszonyainkat táncolni. Roptuk is, talán életünk egyik legromantikusabb pillanata volt. Úgy éreztem ennél tökéletesebb alkalom nem adódhat, hogy megkérjem Jan kezét. Annyi lett volna dolgom, hogy letérdelek elé, és felteszek egy kérdést, de valahogy mégsem sikerült. A szám is véget ért, ezért folytattuk a vacsorát.

            - Jaj, annyira röstellem magam, de ezeknek a villáknak még csak a fele sem volt a kezemben… –Jan szörnyen zavarba jött. Michelle megfogta a kezét és megnyugtatta:

            - Csak nyugalom, nem a Buckingham-palotában vagy, ne legyél zavarban. Ha nem a nyilvánosság előtt vagyunk, mi is kézzel esszük a hasábburgonyát.

            A következő megálló Chicago volt. 4 napot töltöttünk itt, de ki sem mozdultunk a szálloda elnöki lakosztályából. Kiderült, hogy a régi melóhelyemről pár embert, akik jól végzik a munkájukat ide küldtek egy jutalom hétvégére. Köztük Sue-t és Stu-t is. Velünk töltötték a hétvégét. Az elmúlt időben csak hetente egyszer tudtunk találkozni, most viszont újra egymás idegeire mehettünk. A másik két napon pedig Jan két legjobb barátnője jött el Milwaukee-ból. Szerencsére közülük, és nem csak elfogultságból mondom, Jan volt a legszebb. Így könnyen elkerülhetőek voltak a bűnös gondolatok, vagy azok a kellemetlen pillanatok, amikor észreveszi, hogy megbámulok valakit. Alkohollal, kaszinózással, társasjátékokkal ütöttük el az időnket.

            - Ez a pezsgő isteni, Diana. Baj lenne, ha rendelnénk még egyet? –kérdezte Rita, a barátnő.

            - Tudod mit? –vette át szót, Diana. - Rendelj kettőt, úgyis azok a hülye adófizetők állják a számlát. Ez a legkevesebb, ami jár, amiért Nick naponta megmenti őket. –Jan hozzám bújt, majd suttogva megkérdeztem.

            - Tisztában vannak vele, hogy az adót nekik is kell fizetniük? –mosollyal és legyintéssel felelt.

            - Most már tudod, hogy a régi barátnőim közül miért csak nekem sikerült menő állást találnom New Yorkban.

            A másnaposságunkat már csak a repülőn tudtuk orvosolni. St. Louis volt a következő úti cél. Szívesen maradtam volna itt is a szállodában. Jól esett, hogy végre nem kellett autókat üldöznöm, meg droglaborokra lecsapnom. Jól esett egy kis magány, még a katonai felügyeletet is lengébbre vették. Jan viszont elemében volt és elrángatott valamiféle kiállításra, ahol digitálisan készített munkákat csodálhattunk meg. Egész ötletes dolgokat láttunk. A sorsom viszont utolért. Szirénázást hallottunk majd jó pár rendőrautó száguldott el mellettünk. Az utolsó lefékezett és keresztbe fordult az úton. A sofőr kiugrott a kocsiból és hozzám szaladt.

            - Maga… maga az a szuperhős, ugye?

            - Biztos úr, mondja el mi a baj!

            - Rablótámadás egy gyógyszertárban. Két embert meglőttek, csak a szerencsének köszönhető, hogy még életben vannak. Az elkövető szökésben van, egy buszra szállt fel és ejtette túszul az utasokat. –nem is kellett folytatnia. Nem vagyok jártas St. Louis-ban ezért követnem kellett a rendőrautót. Szerencsére busszal menekült az illető, amivel nem lehet nagyon kanyarogni ezért könnyen a nyomára akadtunk. Kicsit gyorsítottam a tempómon, oly annyira, hogy át tudjam törni a velem egyenletes irányba haladó busz hátulját. Kicsit meg is dobta a járművet, ahogy behatoltam. Repültem tovább az utastéren keresztül, megragadtam a támadót, és a karomat előre tartva kirepültem vele a szélvédőn. Az ájultan adtam át a mentősöknek, pár csontja biztos eltörött. Kár, hogy nem volt rajtam a szerkóm:

            - Ó a fenébe, kiszakadt a pólóm, te marha! Ez volt a kedvenc pólóm.

            Sacramento, ugyan nem volt tervbe véve, de kaptam egy felkérést a WWE-től, hogy szerepeljek a műsorban és verekedjek meg valakivel. Mivel a pankrációt a hadsereg hálózatán is adják, engem pedig ők tartanak pórázon, ezért nem is volt kérdés, hogy elvállaljam-e. Amúgy is belementem volna, mert rajongok a pankrátorokért. Jan szerint CM Punk-ot kellett volna kihívnom, de csak azért mondta, mert szörnyen szexinek tartja. Én a kedvencem, Sheamus mellett döntöttem. Kezdés előtt megbeszéltük a meccs folyamát. Nekem kellett rá vigyáznom, nehogy eltörje valamiét, amikor nekem ront. El is gyakoroltunk pár mozdulatot a biztonság kedvéért. Úgy éreztem magam, mint egy tini lány, annyira be voltam zsongva, hogy találkozhattam egy kedvencemmel. Még egy pólót is kaptam tőle, imádom a pólóját, egy zseni volt, aki megtervezte.

            A nézőtéren ücsörögtünk Jannel, próbáltuk álcázni magunkat, még parókát is kaptunk, hogy ne ismerjen fel senki idő előtt. Két meccs is lement, mire Sheamus besétált a ringbe, és felvette a mikrofont. Miután a közönség, köztük én is, lehiggadtunk a hosszas éljenzés után, így szólt:

            - Ma reggel, arra keltem, hogy csörögött a telefonom. A vezetőigazgató volt az és így szolt: Hé, Sheamus, cimbora. Ez az a nap, amire vártál, végre olyannal verekedhetsz meg, aki igazán méltó az ír véredhez, a kelta harcos őseidhez. Szóval ne okozz csalódást! –újra őrjöngeni kezdett a közönség. Közben pedig mosolygott azzal a csibészes mosolyával. Természeten tudta, hogy én leszek az ellenfele, csak műsor kedvéért volt a felhajtás. Ekkor aztán elsötétül az aréna, a kivetítőn Amerika zászlaja lobogott. Majd megszólalt a himnusz is. Mire véget ért, két katona kíséretében lesétáltam a lépcsőn. Sheamus meglepett arcát láthattuk a kivetítőn, aztán ahogy elfogadta a kihívást újra mosolyra kanyarodott a szája.

            - Azt a betyár! – mondta Jerry „The King” Lawler, a három kommentátor egyike. – Elhiszitek ezt?

            - Ez… Ez hihetetlen. Azt hiszem, nem mondok nagyot, ha azt felelem, hogy ez az egyik legnagyobb meglepetés a WWE univerzum történetében. Mit szólsz ehhez, John?

            - Hölgyeim és Uraim, Nick Cronwell-t láthatjuk, Amerika szuperhősét, a világ legelső szuperemberét.

            Ahogy beléptem a ringbe, a bunyó el is kezdődött. Sheamus felém rontott, de kitértem előle és a sarokban végezte. Figyelnem kellett az ütéseimre, nehogy megöljem véletlen. Kétszer csaptam oda a tarkójára, aztán megint belöktem a sarokba. Ő meg újra felém rontott, elkaptam a nyakát és adtam egy fojtó dobást neki. Szerencsére ezeket begyakoroltuk korábban, hogy ne tehessek kárt benne. Ott lenne vége az életemnek, ha valami sérülést okoznék neki. Kicsit vártam, hogy észhez térjen. Oda kúszott a kötelekhez és beléjük kapaszkodva felállt. Újra el akartam kapni, de most ő volt a gyorsabb és hátra rúgott egyet, egyenesem bele az álamba. Ettől gurultam párat a szőnyegen ki a ringből, egyenesen a kommentátor asztalok elé. Szinte minden alkalommal a spanyol kommentátor asztalt törik össze, de most külön utasítást kaptunk, hogy még véletlen se menjünk a közelébe, nehogy összeesküvés elméleteket szüljenek az emberek. Sheamus utánam jött és felemelt, hogy rádobjon az amerikai asztalra, ami úgy esett szét alattam, mintha papír lett volna. A bíró viszont elkezdte a kiszámolást. Ötnél tartott, mire visszaindultam a ringbe. Sheamus még magával hozott egy acélszéket is, nyolcra ért vissza. Ráléptem a székre, így nem tudta felemelni. Értetlenül nézett rám, erre adtam neki egy pofont, amitől gurult egy kicsit, de rögtön talpra is állt. Egymással szemben álltunk, ki akartuk olvasni egymás szeméből a következő mozdulatot. Felé rohantam és le akartam ütni, de kitért és a kötélről visszapattanva kiosztott nekem egy óriás csizmát. A kedvenc mozdulatom tőle, egy jól irányzott fejbe rúgás, amitől még az erőm ellenére is elterültem. Felemelte a széket, meg akart vele ütni, de ekkor a legváratlanabb dolog következett be. A kivetítő felrobbant hatalmas kékes fény lepett el mindent, és ekkor valami nagyon ijesztőt láttam.

            Én álltam a robbanás helyének a kellős közepén a szuperhős szerkómban. Egy fura szörnyeteg, vagy inkább robot, bundával a vállán és egy hatalmas hosszúnyelű, kétélű harci bárddal támadta a mankós fickót, akitől visszakaptam a gyűrűmet. Azt is hallottam, hogy így szóltam, mármint a másik én:

            - Aha, így már minden világos… ­–és aztán el is tűntek a semmibe. Azt hittem legalább, amíg nyaralok, megszabadulok az ilyen őrültségektől. A műsort felfüggesztették és kiürítették a stadiont. Ment a helyszínelés, de semmi kézzelfoghatót nem találtak.

            Csak a találgatás maradt, amiből mi is kivettük a részünket Jannel San Diego felé a repülőn. Annyi biztos, hogy van még egy ilyen eszelős rajtam kívül, akinek van valamilyen hatalma. Jan szerint időutazás láthattunk, ami a legvalószínűbb válasz. Az egyetlen kérdés, ami fent maradt, hogy vajon mi célból történt? A teóriák gyártását elnapoltuk, addig, amíg véget nem ér a vakáció. Tudom, hogy a problémák elől nem lehet elrohanni, de az ördögbe is, mégis csak nyaralok. Majd ráérek aggódni, ha otthon leszek.

             San Diego partjainál sütöttek a hasunkat, össze voltunk zavarodva, de még kiélveztük ezt a kis időt, ami hátra volt a nyaralásból. Százméteres körzetben le volt zárva a strand, így egyedül voltunk. Kicsit hiányoztak az emberek körülünk, elég lehangoló volt így homokvárat építeni. Igaz, az sem lenne jó, ha itt ugrálnának a mobiltelefonjaikkal, megőrülök a rajongóktól, ha körülöttem legyeskednek.

            - Te nem jössz be a vízbe? –Jan megsimogatta az arcomat.

            - Egy kicsit később, elgondolkodtam valamin.

            - Micsodán? –kérdezte. Azon, hogy nem kéne beszarinak lennem, és végre meg kéne kérnem a kezed, mert mindennél jobban szeretlek.

            - Csak azon, ami Sacramento-ban történt.

            Jan teste gyönyörű. Vékony és kecses, de mégsem törékeny. A fenekét fehér fürdőruha takarta. Apró feneke van, nadrágban szinte nem is látszódik, de így, olyan akár a… Hm, egyszerűen csak jó, tökéletese. Zsemle formájú és méretű kebleit egy zöldes bikini top tartotta. Imádom a melleit, imádom őt, imádok mindent rajta. Szőkére festett haját feltűzte és lassan akár egy félénk őzike besétált a vízbe, de amikor az első hullám megcsapta, visszaszaladt hozzám.

            - Jézusom, ez a víz szörnyen hideg.

            - Csak addig, amíg bele nem mész teljesen. Mozogni kell folyamatosan és nem fogsz fázni.

            - Ugyan, én egy nő vagyok, nem tudok önfeledt kisfiú módjára pancsolni, édes. –mondta. Egy kis nevetés és csókolózás után, felvettem a komoly arcomat. Úgy vert a szívem, mint a pocoknak, sóhajtottam egy nagyot, és belekezdtem a mondandómba.

            - Jan… én… nem is tudom hogy kezdjek bele. Már… már régóta vagyunk együtt, és én tényleg szeretlek téged. Az elmúlt idő… főleg a nyaralás… fantasztikus volt veled, főleg ez az új élet…

            - Uramisten! Szakítani akarsz velem? Elhoztál erre az útra, mint valami bánat ajándékként, csak hogy így szakíts velem!

            - Nem, nem! Félre érted, én… én… éppen szerelmet vallok neked. Azt mondom, hogy mennyire szeretlek, és azt akarom, hogy…

            - Mr. Cronwell! –szakított félbe egy katona. –Nem válaszolt a rádióhívásokra, uram! Sürgős telefonja van Washingtonból, az Elnök az! –átnyújtotta a telefont. Bele sem tudtam szólni, már jött is az üzenet:

            - Kapd össze magad, Nick! Szíriában elharapódzott a helyzet.

Legközelebb: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kapja a főszerepet, ahol hosszasan arról tárgyalnak, hogy bevessék-e Nick cimboránkat Szíriában.