Intsünk búcsút egymásnak

            Ki sem mertem nyitni a szemem.

Biztos sokunknak volt már olyan, amikor félálmunkban azt sem tudtuk, hol vagyunk. Úgy éreztük magunkat, mintha fordítva feküdnénk az ágyon. Fogalmam sem volt róla, hogy ha kinyitom a szememet, hol is fogom találni magam. Elaludtam a reptéren egy halom dagi biztonsági őrön, plusz a tudat, hogy ha nem kapom el Franco-t, mehetek isten hírével, plusz, puha ágyneműk frissen mosott illattal. El is nyomta az összes többit.

            - Ébresztő álomszuszék! –Jan mosolygós arca volt az első, amit megláttam. A legszebb a világon.

            - Mintha egy egész életet aludtam volna át.

            - Egy napja folyamatosan alszol.

            - Uram atyám, hányszor kellett lepedőt cserélni?

            - Csak egyszer, de semmi baj. Képzeld történt egy s más, amíg te ki voltál ütve. Gleason meghalt. Be volt dilizve a sikertelen akció miatt. Őrjöngött meg minden, le is lépet. Reggel pedig holtan találták otthon, fejbe lőtte magát a fickó, hallottál már ilyet? Legalább annyi tisztesség volt benne, hogy a fürdőszobában a kádban végzett magával. Nem kellett sokat takarítani utána.

            - Egy kicsit azért sajnálom, mégiscsak egy emberéletről van szó, a halált azért nem kívántam. Francis?

            - Hihetetlen nagy felfordulást okozott az egész. Egy gépet sem indították el aznap. A franciák személyesen jöttek el Francis-ért, órákig folytak a tárgyalások. A sajtó pedig csak találgat azóta is, hogy mi az ördög folyt ott.

            - Akkor nem derült ki a titka?

            - Nem, a felvételeken alig látszódik valami, olyan az egész, mintha két narkós randalírozna.

            - Hála az égnek! Ennek nagyon örülök. De akkor sem értem, egyszerűen csak elengedték? Gleason megöli magát? –Jan behozta a laptopját az ágyba, és lejátszott a híreket, amiben az Elnök tartott egy rövid sajtótájékoztatót.

            - A tegnapi esemény New Yorkban egy olyan katonai akció következtében jött létre, amire nem adtam engedélyt. William A. Gleason Ezredes egy régi módi ember volt, aki nem tudta felvenni az iramot a korral. Nem tudta megérteni, hogy ez egy új világ, amiben létezhet olyan, hogy szuperember. Rémeket látott, megvádolt egy ártatlan embert, és elfogató parancsot adott ki minden egyéb bizonyíték nélkül. Hadbíróság elé való állítását sikerült elkerülnie. Ma reggel holtan találták az otthonába, saját kezűleg végzett magával. Hogy létezne egy másik szuperember? Azt hiszem, ezt hivatalosan is megcáfolhatom.

            Nem értem akkor sem. Gleason lehet bedilizett öregkorára, de nemrég még arról papolt nekem, hogy mennyire utálja az olyan embereket, akik hazudnak, vagy nem tudják vállalni a felelősséget a tetteik iránt. Ilyen gyáva alak lett volna, ilyen könnyen megfutamodott? Obama tagad? Nem ő adta ki a parancsot? Van egy olyan érzésem, hogy ezek a kérdések már nem kerülnke megválaszolásra. Viszont nekem is van egy igen nagy kérdésem Jan számára.

            - Ezzel a húzással a saját életünket is tönkretettem. Anyáét, apáét és a tiédet is. Újra visszakerülünk a rendszerbe, nem kapjuk a pénzt, fizethetjük az adót, kereshetünk újra állást. Nem jár majd testőrség, veszélybe kerülhettek. Tényleg az a legjobb megoldás, ha elhagyom ezt az országot. Az a kérdésem, hogy képes lennél magad mögött hagyni mindent? Velem tartanál ezekben a reménytelen órákban.  –válaszképp egy pofont kaptam, ami jobban fájt neki, mint nekem.

            - Szeretlek téged, és a világvégére és veled mennék, te hülye barom! Kitartok melletted bármi is van, jóban rosszban, nem így van? Hát ennyire nem bízol meg bennem?

            - Nem erről van szó. Hanem, hogy nincs hová mennünk…

            - Megyünk az Egyesült Királyságba, nagyokos. A hírekben nem egyszer elmondták, hogy elfogadnának téged a királyi család testőreként. Azt hiszed, hogy ennyire jelentéktelen vagy? Mégis mekkora hatalom van a kezedben? Ha tényleg van egy olyan hülye ország, amelyik kidob téged, biztosra veheted, hogy rögtön tíz másik akar majd lecsapni rád. Dolgozni amúgy is vissza akartam menni, amúgy is otthoni melóról beszélünk, bárhonnan elvégezhető. A szüleinknek, ahogy nekünk is törlesztve van minden tartozásunk. Mégis mit veszítenénk? Ha el kell menni, hát menjünk, én melletted állok, támogatlak téged. Mert… mert… szeretlek, és veled akarok élni! –micsoda szívmelengető megerősítése volt annak, hogy felesleges rettegnem a házasság gondolatától. Annyi bátorítást öntött belém, hogy legszívesebben megkértem volna a kezét. De Franco miatt nem tehettem meg, szörnyű érzések kavarogtak bennem. Mintha hatalmas súlyokat pakoltak volna a mellkasomra, gombóc szorította a torkomat. Egy ideig csak összeölelkezve feküdtünk az ágyon Jannel. Aztán tudva, hogy mellettem áll, összehívattam egy sajtó tájékozatót, hogy végre lezárjam ezt az egészet, és valahogy ellensúlyozzam magamban a kínt.

            Órákkal később a hadsereg megkezdte a kivonulását a házból. Itt már nem volt tovább szükség rájuk. Ideje volt búcsút inteni egymásnak. Az ablakba könyököltünk ki, és figyeltük, ahogy nagy teherautókba pakolásznak be. Nem sokkal azután mi is elkezdtünk összecsomagolni. Leszedtük a bőröndjeinket a szekrény tetejéről, nem rég voltak csak használva, de már újra porosak voltak. Bugyikkal és zoknikkal hajigáltuk egymást, ahhoz képest, hogy készültünk elköltözni, nagyon vidám hangulatban telt a pakolászás. Elszórakoztunk rajta, melyik ruhadarabokat vigyük magunkkal és melyiket nem. Jan utálta néhány pólómat, amikért én rajongtam…

            - Kopp-kopp! –a kedves elnökünk volt az. - Nem bánjátok, hogy bejöttem, ugye? Nyitva volt az ajtó… Amit Gleason mondott azok az ő szavai voltak, nem pedig az enyémek, rendben? Én nem adtam ki parancsot ilyesmire, én nem fenyegetőztem ilyesmivel. Ő sok mindent megélt már, sok mindenért harcolt, nem bírta elviselni, hogy mostantól szuperemberek is taposhatják a földet, féltette a pozícióját, hogy a magadfajta emberek veszik át helyét. Több port viszont már nem fog felkavarni.

            - Hallotta, hogy mit nyilatkoztam? -kérdeztem.

            - A tv-ben? I… Igen, láttam. Sajnálom a történteket. Lehet, hogy nem volt jó ötlet a katonásdi dolog az elején, de új volt ez a szituáció, fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem. Akkor még nem tudtuk, hogy megbízhatunk-e benned.

            - Most pedig én nem tudom, hogy megbízhatok-e magukban.

            - Ezt már neked kell eldöntened magadban. Én azért jöttem ide, hogy elmondjam, erre nincs semmi szükség. Nem kell elhagynotok az országot, itt maradhattok nyugodtan. Abba belegyezem, hogy a hadsereget kivonhatjuk a képből. De szeretném, ha továbbra is a kormánynak dolgoznál, Nick! Nincs állandó felügyelet, semmi ilyesmi, csak szeretnék magunkénak tudni téged. Az országnak szüksége van rád.

            - Ha ez azzal jár, hogy újra kapok fizetést, a családomnak továbbra sem kell adót fizetnie, és mindenkinek jár egy vagy két testőr, akkor talán megtárgyalhatom Jannel.

            - Természetesen a testőrség jár, a legképzettebb emberek vigyáznak majd a szeretteidre, és…  na igen, a többi is maradhat így.

            - Mit szólsz? –fordultam oda Janhez. Belenézett a szemembe, majd sóhajtott egy nagyot.

            - Megyek, felteszem a kannát! –felelte.

            - Remek, tudtam, hogy jó döntést fogtok hozni. De ha megbocsátotok, most rohannom kell! –tudván, hogy a helyzet újra tuti, rögtön el is viharzott. Még mielőtt kilépett volna az ajtón feltettem egy kérdést neki.

            - Ugye Gleason nem is lett öngyilkos?

             Csak mosolygott, aztán el is tűnt a lépcsőházban. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Talán nem lett öngyilkos, talán eltették láb alól, hogy így bizonyítsák, nem ők tehetnek róla, és hogy megbízhatok bennük. Vagy pont azért, mert tudták, hogy becsületes és féltek, hogy előáll igazsággal. Az is lehet, hogy tényleg szenilis lett öregkorára, és tényleg nem találta a helyét a világban… Miattam. Ez a baj az élettel, egyes dolgok sosem fognak kiderülni.

            - Biztos, hogy ezek után is meg akarod nézni az ismétlést? –kérdezte két bögre gőzölgő teával a kezében a tv előtt állva.

            - Nem, inkább nem! Gyere csomagoljunk, pakoljunk ki, oké?

            - Hát, ha más jó nem sült ki ebből, legalább a béna pólóidat megtarthatod.

            A forró teákkal együtt bevonszoltuk magunkat a hálóba, magunkra csuktuk, az ajtót, hogy ne halljuk a tv-t miközben… Nos, igen.

            - Azért hívtam össze ezt a sajtótájékoztatót, mert szeretnék mesélni maguknak egy történetet. Egy történet arról, hogy milyen országban is élnek. Hadd kezdjem az elejéről, rendben? Amióta megkaptam ezt az erőt alig volt idő bármire is. Alig találkoztam a szüleimmel, a barátaimmal. Azt a kis szabadidőmet is a barátnőmmel töltöttem, mert minden időmet arra szántam, hogy megvédjem magukat. Aztán egy nap, csak úgy a semmiből megjelent egy szörnyen kedves fickó. Mesélt az életéről, sőt, minden egyéb dologról, tiszta… tiszta őrület volt. A családja boldogságán kívül semmi sem érdekelte. Meg is látogattam őket, meghívtak ebédre, egy pár hét alatt kialakult egy nagyon remek barátság. Aztán váratlanul megjelent Gleason Ezredes a lakásomban és arra kényszerített, hogy tartóztassam le ezt a férfit, mert azt feltételezik róla, hogy kém. Megfenyegetett, hogyha nem árulom el a barátom, nem tartóztatom le, nem szakítom ki abból a szerető családi környezetből, amiért annyira oda van, akkor kirúgnak az országból, megvonják tőlem az állampolgárságomat és kitoloncolnak. Szégyellem magam, mert bele mentem, elárultam a barátomat. Csapdába csaltam őt. A szavai azóta is itt csengnek a fülemben. Bármit is mondott, a lényeg, hogy igaza volt. Csak magammal törődtem, és ennek majdnem ő itta meg a levét, ő és a családi élete, amit annyira féltett. Pokolian érzem magam miatta, hogy belementem ebbe a játékba… Őrülök, hogy végül nem sikerült… Hölgyeim és Uraim! Nem akarok többé olyan országban élni, amelyik ilyen dologra kényszerít, amelyik árulót farag belőlem, amelyik megfenyeget. Azt hittem ők vállalnak felelőséget értem, de közben én vállaltam ő értük. Ezek után büszkén jelentem ki a függetlenségemet az amerikai hadseregtől. Járjon, amivel jár, a tetteimet nem tehetem jóvá. De örömmel hagyom el ezt az országot.

Legközelebb: A dolgok rendeződni látszódnak, de megérkezik a baj, amiről a mankós öreg beszélt. Valamint választ kapunk arra is, hogy mi volt az furcsa jelenség Sacramento-ban, amikor Nick panktárokodott. Egy igazán külnös kaland kezdődik.

Sajnos elszámoltam magam, és nem 13 részes, hanem 14. Sajnos még két részt végig kell szenvednetek. De ígérem nem okozok csalódást, és minden értelmet nyer a végén.