A nappaliban ültem, a kanapén. Lábamat felhúztam magam elé, karjaimmal szorosan átfontam. Idegességemben előre-hátra hintáztam. Még most sem hiszem el, hogy nem képzelődök. Anya vámpír, Gary vámpír… Láttam a két szememmel és ez csak jelent valamit. Azt, hogy igaz és valóban természetfeletti lények és én is az leszek. Ezért voltak az álmok, hogy felkészítsenek. Apám részéről, hogy gonosszá tegyen, a titokzatos nőéről pedig, hogy segítsen. Reményveszettnek érzem magam. Semmi esélyem a normális életre.

-Elhiszem, hogy félsz, de meg kell értened! Nem tehetsz ellene semmit! –nyugtatott Gary, aki a vállamra tette jéghideg kezét.

-Ez természetes? A hidegség? –néztem fel rá kíváncsi szemekkel. Az övé ijesztő volt olyan, mint az előbb anyáé. Vörös, fekete és fehér színekben pompázott, de nem jó helyen voltak.

Bólintott. Elgondolkodtam. Mi jöhet még ezután?

-Van más furcsaság is? A szem kinézetén és ezen kívül? –próbáltam pár titokra fényt deríteni.

-Ott van a vérszomj… -kezdett bele, de én közbevágtam.

-Az milyen?

Aggódó arccal lesett. Tátott száján kilátszódtak a nagy vámpírfogai. Megrémültem.

-Én… nem tudom elmagyarázni! De azt igen, hogy mi nem embereket vadászunk le, hanem állatokon élünk, bár az nem mindig jó! Anya havonta párszor hoz emberi vért a vérbankból! Napközben könnyebb, ugyanis akkor mi is élők vagyunk! Nem éget el a nap, dobog a szívünk, átlagosak lehetünk. De…mindenki jól járna, ha mi nem is léteznénk! Könnyebb lenne az élet.

Lehajtotta a fejét, előbbi szavai szívből jöhettek. Elképedtem és megsimogattam a haját. Kedvesen mosolygott. Bármi is most, ő a bátyám és szeretem.

-Van még valami, amit tudnom kellene? –tájékozódtam. Gary már szóra nyitotta a száját, de anya, aki most lépett be a bejárati ajtón, gyorsabb volt.

-Vigyáznod kell a vérfarkasokkal! Reggel ők is emberek, így nehéz észrevenni őket. De, ha figyelmes vagy, kiszúrod, hogy remegnek kissé.

Az ősellenségeink, mert az egyetlen furcsa lények vagyunk, rajtuk kívül. És, mert szerintük mi öljük az embereket. De azok apádék!

Megdermedtem. Akkor anya tényleg egy vérfarkassal harcolt. Meg is ölhette volna…De látszólag nincs nagyobb baja. A sárga pólója kissé szakadt, de szemmel látható sérülése nemigen van.

-Nagyon veszélyesek? –aggódtam és felálltam.

-Igen! Minket csak úgy ölhet meg valaki, ha széttép, esetleg szíven szúr. Ezek az előbbire képesek csak.

-És őket, hogy…öljük meg? –dadogtam.

-Nyers erővel, valamint egy fegyverrel. Aranyozott tőrrel. Attól rögtön meghalnak. –meredt rám Gary.

-Nekünk van ilyenünk? –faggatóztam. Minél nagyobb biztonságot akartam.

-Gyere velem! –szólt anyu és a lépcső felé ment. Követtem. A szobájába vezetett. Az ezüst bútorokról visszacsillant a hol fénye. Hány óra lehet?

 Az ágyával szemben volt egy ajtó, amiről eddig azt hittem, hogy gardrób. De amint kinyitotta, leesett az állam.

Egy halom harci felszerelés, pajzs, lándzsa állt a falnál. Néhány páncél is díszítette a kis termet. Most vettem észre, hogy mind aranyból volt. Egy könyvespolc is, ami szinte elbújt a sok eszköz mögé.

-Azta! –csak ennyit tudtam mondani.

-Ezekkel megállíthatjuk a farkasokat! –kontrázta anya. Engem jobban érdekeltek most a könyvek. A sarokba igyekeztem, de anya lefogott.

-Ezek többségét csak a kiválasztott olvashatja! Te nem! –figyelmeztetett. Egy teljesen buta képpel válaszoltam. Felsóhajtott.

-A kiválasztott egy olyan vámpír, akinek varázsereje van, amit ezekkel tud tökéletesíteni –mutatott a szekrény felé. –Ő szembeszáll a gonosszal, becsületes, nem tántorítja el semmi a céljától. Rettenetesen erős és minden rossz meg akarja ölni. Nem csak a kutyák… -horkant fel. –Apád serege is. Bár ők esetleg magukhoz akarják vonni, természetesen eredménytelenül. De azért megpróbálják, ellenünk fordítani.

Ezen eltöprengtem. Nem vagyunk halálra ítélve, mert jön a kiválasztott és megvéd mindenkit. Apámékat megöli, a vérfarkasokkal együtt. Fellélegeztem.

-És hol van ő? –reménykedtem, hogy megtaláljuk.

-Nem tudjuk, hogy az előző testéből a lelke kibe szállt bele –tört le. Minden esélyem szertefoszlott a békés életre.

-Lélekvándorlás? –kapaszkodtam meg egy szalmaszálba.

-Ilyen is van. Ha valaki meghal a lelke tovább él, de már egy másik testben. Azt kellene kiderítenünk, hogy kibe van a kiválasztott lélek. Nem csüggedj el! Mi így is boldogok vagyunk! –mosolygott az arcomba.

-Szerintem nem! Két csapat halálos lény is meg akar ölni. Miért is? –háborogtam.

-Apád bosszút akar állni, mert elváltunk. –válaszolt.

-Marha nagy indok. –morgolódtam és kirohantam a szobából.

Az enyémben az ágyamra dőltem és vártam az álmosságot, hátha újra választ kaphatok sokmindenre. De nem tudtam most lepihenni. Tisztáznom kell magamban pár dolgot.

Jó vámpírok vagyunk, nem bántjuk az embereket. Minket viszont akarnak. A vérengző vámpírok és az ősellenség vérfarkasok. Eddig tiszta. Bár az nem, hogy miért! Apa csupán, azért mert anya elhagyta és minket is elvitt? Nem hinném…

A farkasok, pedig mert csak? Mert buták, hogy azt hiszik veszedelmesek vagyunk? Ez agyrém. Belezavarodok még én is.

De, ha már itt tartunk: én még nem is vagyok az. Akkor engem miért akarnak elkapni? Egyáltalán mikorra várhatom az átalakulást?

Ebben a pillanatban, mintha fejbe vágtak volna, úgy merültem álomba.

A helyszín most más volt. A szobám. Ember voltam. Sehol senki.

-Hamarosan! –visszhangzott a fejemben az ismerős női hang.

-Ki vagy te? –kérdeztem rá most először.

-Nem fontos még! –suttogta tovább. –Nézz ki az ablakon!

Megtettem, majd ledermedtem. Én voltam lent vámpírként és farkasokkal harcoltam. Varázserőm volt…

-Te vagy az! –folytatta. –Te vagy az! Ne menekülj előle!

Berezeltem. A másik énem szüntelenül hadart valamit. Majd minden eltűnt előle. A vérfarkasokat elröpítette az égbe. Végül összeesett.

-Érted már? –kíváncsiskodott a nő és leszállt mellém. A fekete köpeny újra megakadályozta, hogy felismerjem.

Az álomnak vége szakadt, szemem gyorsan felpattant és csak egy szó járt az eszemben: kiválasztott.

Felkeltem, láttam az órámon, hogy csak kettő órát fekhettem. Éjfél van.

 Anya szobájába futottam és felrántottam a titkos ajtót.

A könyvespolchoz lépdeltem, találomra kiválasztottam egy kötetet. Az előlap egyszerű volt, vörös és fekete csíkokkal, semmi címmel. Fellapoztam. Nem volt benne szöveg, de amint alaposabban megnéztem és rátettem az egyik tenyerem, megláttam, amit eddig nem. Minden szó tiszta volt a sárga lapon, fel is olvastam az első sort.

-Köszöntelek a misztikus világban Amy!

Megijedtem és kidobtam a kezemből. Hangos csattanással földet ért.

-Te mit csinálsz? –lépett be anya. Halálra váltan fordultam felé.

-Én…én…láttam! –mutattam a könyvre. Anya értetetlenül jött felém.

-Mi? –vonta fel a szemöldökét.

-Én… -hebegtem. –Én tudom mi van bele írva. El tudom… olvasni.

Kikerekedett szemeit rám emelte.

-Te vagy a kiválasztott! –morogta alig hallhatóan.