A tó vize gyönyörűen csillogott a hold sugaraitól. Fehér ruhámról lecsorgott egy csepp vér. Ugyanezt érzékeltem a szájam sarkában. Csupasz kézfejemmel megtöröltem az ajkam. A szél felborzolta fekete hajamat. Kimondottan fáztam. Ugyanakkor valamilyen oknál fogva rettentő éhes voltam. Ekkor egy sötét árny lépett mellém.

-Szia Amy! -üdvözölt a női hang. Felé fordultam. Arcát eltakarta a fekete csukja.

-Ennek nem kell így lennie! -suttogta. Nem értettem mire érti ezt.

-Minek? -értetlenkedtem.

-Nem muszáj szörnyetegnek lenned az életben maradáshoz! -taglózott le.

-Hogy mi van? -kiáltottam. Felnézett rám, csak az egyik zöld szemét láttam.

-A vámpírok szívhatnak állati vért is! -nyugtatott. Mintha fejbe vágtak volna úgy jött a felismerés: egy gyilkos vagyok, a vér a táplálkozástól ragadt rám… Egy szörnyeteg lennék?

-Nem! -ordítottam és felpattant a szemem. -Nem vagyok vámpír! -visítottam még mindig, mint egy elmebeteg. Segítő kezek értek hozzám.

-Nyugodj meg kislányom! -szólt anya.

Gyorsan vettem a levegőt, agyamat elborította az ijedség. Ki volt az a nő? És miért mondta azt, hogy vámpír vagyok? Biztosan csak egy rémálom gyötör. Semmi különös. Nem vagyok egy misztikus lény.

Most jöttem rá, hogy a nappaliban vagyok és leestem a kanapéról. Biztos anya hozott be a kis erdei túrám után.

-Mi történik velem? Miért álmodok ilyeneket? –nyafogtam magamnak, közben visszatelepedtem a díványra. Anyu óvatosan ült mellém. Idegességemben tördeltem az ujjaimat.

-Ennek van oka! -kezdett bele. -Az apád! - Látszott rajta nagyon mérges apára. Én soha nem láttam őt élőben, így nem tudtam milyen is igazából.

  -Mikor ti megszülettetek, én és apád már vámpírok voltunk. Így bennetek is van vámpír vér. Miután apáddal elváltunk azt mondta, megkeseríti az életünket. És tudod miért váltunk el? Mert rájöttem nem helyes, ha ti is szenvedtek a vámpírságtól egy életen át. De ezt már nem tudtam akkor visszafordítani. Csak megszabadítottalak titeket az őrült apátoktól. De úgy látom nem teljesen, belemászik az álmaidba. Azt kéri, hogy csatlakozz a gonosz seregéhez! -folytatta. Megállt bennem az ütő. Már ő is ezzel jön? És honnan tudja?

-Mi ez a vámpíros marhaság? -álltam fel dühömben. -Miért mondod ezt? Szerinted elhiszem?

-Igen! Egész életedben benned volt a lehetetlen iránti vágy és most, hogy szembesítelek vele, csak úgy elengeded a füled mellett? –vitatkozott.

-Lehet, hogy érdekelnek a misztikus dogok, de ez nem jelenti azt, hogy igaznak tekintem őket, míg be nem bizonyosodnak. Bizonyítsd be, ha annyira igaz! -érveltem.

-Oké! A testvéreid is azok és ők nem hisztiztek! Kérdezd csak meg őket! –lépett mellém karba font kézzel. Helytálltam.

-Nekik is bemagyaráztad a hülyeségedet! –incselkedtem. Simán kaphattam volna egy pofont, de nem. Anya higgadtan tűrt.

-Akkor ne is mondjam el, mire várhatsz? –nézett rám kétkedőn. –Ne készítselek fel a változásra? Hagyjalak magadra?

Egy percig sem gondolkodtam rajta, rávágtam:

-Nem tudom azt elhinni, hogy vámpírok vagyunk. Egyszerűen marhaság. Mindenkinek átlagos élete van, miért nekem lenne más? Ez csak a filmekben létezik és tudtommal én még nem az Alkonyat Bellája vagyok! –vágtam vissza. Szerettem az a könyvet és a filmet, de soha nem tudtam azonosulni Bellával. Ő túl félénk hozzám képest.

-Oké! Akkor menj és fedezd fel egyedül az új életedet! Míg be nem látod, addig nem foglalkozok veled! –sértődött meg és elvonult a konyhába. Én kirohantam az erdőbe. Ha visszamegyek oda, ahol az egész elkezdődött, választ kaphatok a kérdéseimre. Komolyan gondolja anya?

Út közben morgásra lettem figyelmes, de nem törődtem vele. Inkább összegyűjtöttem az ellenérveket. Soha nem láttam semmi furcsát a családomon. Se egy kinőtt fog, se vérszomj, se gyilkos düh. Semmi. Nem vettem észre, hogy esténként elmennek vadászni, vagy ilyesmi. Egyáltalán honnan látnám, hogy vámpírok? Van valami konkrét dolog? Fogalmam sincs.

És, ha már vámpírok élnek, vannak mások is? Vérfarkasok? Már megint az Alkonyatból merítek… Azt sem hittem el, csak örültem, hogy misztikus könyv és bele tudtam képzelni magam. Természetesen egy vámpír személyében. Akkor most miért futamodok meg? Amikor itt van a lehetőség, hogy elfogadjam azt, hogy vámpír vagyok? Vagy leszek… Ez így teljesen más. Túl valóságos és rémisztő. Én ezt nem akarom.

Eddig mindig érdekelt a misztikum és a lehetetlen dolgok. Anyának igaza van, ha véletlenül is túl közel kerül hozzám ez, akkor megfutamodok. Mindenki ezt tenné, de én nem vagyok olyan, mint mások! Miért menekülnék az igazság elől? Már, ha tényleg az. Én bátor vagyok, pont most ne lennék az? Erre vártam egész életemben, hogy kitűnjek! De ezzel? Ez még nekem is rossz…

Már bőven bent jártam, amikor eldöntöttem, hogy leülök és alszok. Hátha álmomban választ kapok pár kérdésemre. Nem kellett sokat várnom, a saras avar egyre közelebb került az arcomhoz, majd elnyomott az álom.

Újra ugyanaz volt a helyszín, mint mindig, de most sütött a Nap és én egy fa tövében álltam. Az erdő védelmezőn hajolt fölém. A ruhám szintén nem változott. A nő most nem volt mellettem, csak a hangját hallottam.

-Megértem, hogy félsz és nem akarod elfogadni, de igaz! –suttogta, hangját hozzám sodorta a lágy szellő. Megdermedtem. Tehát komolyan kell vennem… De nem tudom, túl nagy felelősség.

-Én nem akarok ez lenni! –válaszoltam. Majd mindennek vége szakadt és újra az erdőben voltam. Miért keltem fel?

-Jönnek! –szólt hozzám újra a nő. De hiszen most magamnál vagyok! És mik jönnek, vagy kik?

A mormolás, amit legelőször is hallottam felerősödött. Mi a fene? Feltápászkodtam és futni kezdtem a kijárat felé. Ebben a pillanatban egy szőrös izé ugrott elém. Vörös szeme csak úgy izott a sötét éjszakában. Homokszín bundája csapzott, fogai élesek. Farkas, de nagyobb, mint egy átlagos.

Menekülni akartam, de valaki lefogott hátulról, majd egy újabb árny suhant elém, szembe velem. Anyám volt. Az arca rettentő ijesztő, hiszen szeme fehérje vörösre változott, a pupillája leszűkült és fehér színű lett, körülötte, pedig fekete. Valószínűleg vámpír volt. Begörnyesztett hátának ugrott a farkas, majd anya harcolni kezdett vele. Ha nem fogna le valaki biztosan elfutnék. Mostmár elhittem, minden részletet és közben mégtöbbet akartam tudni.

-Hazaviszlek! –susogta a fülembe elrablóm, Gary! Majd minden elhomályosult és felfordult a gyomrom. Bátyám annyira erősen futott, félő volt visszajön az ebédem. Szó nélkül ott hagytuk anyát a farkassal. Miért kell harcolnia vele? Miért kell vámpírnak lennünk? Miért mi? Mennyi miért és mennyi válasz vár még rám ezek után!