Amikor nem talál a szó..  ( Műhelygyakorlat)

-          Mi a kurva hétszentséget csinált itt ember? Hát nem megegyeztünk mindenben – ordítottam az előttem álló festőmesternek

-          Kedves uram, nem egyéni döntés – mondta kimagyarázóan, nyugodtan. – Éva asszony cserélt fel mindent és megmagyarázta, hogy az előszoba azért kell kék legyen,mert a kék egy hideg szín és ott ne időzzön sokat az ember.

-          És a félszoba? – már nem emlékszem ezt is ordítottam,vagy csak sziszegtem .-  miért ez a kibaszott bugyi szín?

-          Az is Éva asszony ötlete volt, mert ez ugye gyermekszoba lesz, és a kislánynak,mivel az fog lenni,inkább dukál a rózsaszín mint a halvány sárga.

 Tovább már nem is erőltettem a helyzetet. Hát, ez a szőkenői elképzelés. És ilyen a hasonló házasság. Mások évekig dugnak,találgatják, kipróbálják egymást, minden érzésüket, és amikor ráfanyalognak a házasságra a „pacsirta” már bömböl a bölcsőben. Mi nem, Én egyenesen fejest ugrottam és még mindig gyűrűzik, mint a sima víz tükrén a csobbanás. A kezdet kecsegtetőnek tűnt. Tolongtunk, préselődtünk a reggeli tumultusban a buszon. Előttem egy csodás szőke fej, éreztem a haja illatát. A testét nem láttam csak a szorongásban éreztem, de a dákóm már bizonyította az életszínvonal emelkedését.

Félhangosan mondtam:”Ni, egy nyúl!” Erre ő is forgatta a fejét az ablak irányába, „Hol?” kérdezte. Közelebb hajoltam és a fülébe súgtam a régi beváló cselt:”Lövünk egyet?” „Szegény nyuszi!” sóhajtott fel. Pedig én dugásra gondoltam és nem tényleges vadászatra. De ilyen a szőke nő, későn kapcsol, vagy egyáltalán.

           Aztán jött a nagy csobbanás és egy pofátlan kis lyuk, ami az albérletet illeti. Egyetlen kis szoba és egy melléfércelt szűk helyiség, melyet lehetett akár kamrának is használni, de mi főzőkamrát rendeztünk oda. Amikor anyósom feljött, már annyira sűrűn voltunk, hogy egyikünknek le kellett ülni, s az mindig én voltam. A szőke öreglány szürkeségét azzal leplezte, hogy hollófeketére festette a haját, a szemöldökeit a homloka közepéig kanyarította, úgy nézett ki, mint egy bagoly, de annyira incselkedett, akár egy páva. Hiába, sehogy sem tudtam begörcsölni rá.

          Lassan jöttem rá, hogy a szőke miért „szőke”. Még a lyukban laktunk, amikor felkeresett Éva szőke barátnője, a kontyos. Mint már említettem, ha hárman voltunk, az egyiknek ülni kellett, hát én fürdés után ücsörögve csendben rendeztem a körmeimet. A kontyos az ablakon nézett ki, amíg Éva főzte a kávét. Vihar közeledett, villámlott, dörgött.

-          Te Vicus -  mondta -  sosem tudok rájönni, hogy miért van az, látjuk a villámlást, de a dörgés később hallatszik?

-          Egyszerű – így a párom – Nézz a tükörbe, és rögtön rájössz, láthatod, hogy a szemed előbbre van a fülednél.

Majdhogynem frászt kaptam a visszatartott röhögéstől, mert ilyen a szőke filozófia, alantasabb mint a rendődöknél. Szinte vetekszik ezzel a blöffel, amikor két rendőrné találkozik hosszas idő után:” Jaj, kedvesem, mióta nem láttalak a férjem meghalt szifiliszben!” mire a másik „ Oh, ne mond ,és oda is temették?”

               Végre megkaptuk a Tanács kiutalását a lakásra. Két és fél szoba,fürdő, konyha, kamra és tágas előszoba. Királyi palota az albérletünkhöz képest. És kezdődtek a megbeszélések, a nézetek összehangolása, mert az ellentétes pólusoknál ezt így szokták. Abban egyetértettünk, hogy a konyha, konyha, a fürdő is marad rendeltetésének és a félszoba lesz a gyerekszoba. A másik kettőből egyik legyen a hálószoba, és már kezdtük a berendezés felvázolását. Éva kifogásolta, hogy a francia ágyat a szoba közepére illik helyezni. Szerinte veszélyes, mert mindkét oldala nyílt és így mindketten leeshetünk róla, de ha sarokba állítjuk, akkor csak egyiknek adatik meg a lehetőség, és az én lennék, mert ő a fal felőli részt választja. A szekrénynél is jött az ellenvetés, minek háromajtós, hiszen csak ketten vagyunk, a harmadik ajtó ráér, amikor megszületik a baba. Ezen átvergődtünk és belemerültünk a másik szoba sorsába. Az én javaslatom az volt, hogy legyen nappali. „De minek?”- jött a szőke ellenérv. A nappalit fotelekkel és kanapéval illik berendezni, nekünk már ágyunk van, nem fogunk annyi helyen aludni. Inkább ebédlő legyen. Már-már attól tartottam,hogy a hatszemélyes ebédlőasztal mellől a székeket lealkudja kettőre,mert még csak ketten vagyunk, de nem, itt maradt minden eredetiben, mert ugye néha, vagy inkább elég gyakran felugrik anyósom is és legalább egy szék, legyen, amit magáénak mondhat.

                Álltam lehervadva egyedül otthon, ami érzelmileg nem volt az otthonom, és nézegettem a berendezett lakást amikor megszólalt a telefon. Épp az ebédlő falára kiaggatott ocsmány kifejezéstelen reprodukciókat bámultam.

-          Szia, Péter! Na, mit szólsz az ebédlői képekhez?

-          Szarok!

-          Miután befejezted, hívj fel, és ne feledd lehúzni a vizet.

Istenem, de nehéz megszokni a szőke világot. Alig ocsúdtam fel derültségemből, berobog anyósom szemlélődni. Megállt az előszoba közepén, láttam,hogy remeg az álla, valami nem tetszik, de amint rám nézett belerekedt a szó. Előttem, nem mer negatívan nyilatkozni, mert azt hiszi minden az én művem. Meglobogtatta festett fekete haját köszönés helyett, és én előzékenyen tessékeltem be az ebédlőbe, miután mindent szemügyre vett. Leültünk egymással szemben, aztán igyekeztem felbontani a már betévedt látogatóknak előkészített pezsgőt. De jó, nem kell dugóhúzó, így olyan durranással nyitom, hogy az öreglány infarktot kap.. De nem, csak felnézett, hogy kilyukadt-e a plafon. Töprengtem, milyen harapnivalót adhatok pezsgő mellé? Láttam a hűtőben egy kiadós dobozt, tele volt habosrólóval, abból szedtem egy tálcára néhányat, és miután koccintottunk anyósommal a családi békére az új lakásban, nyúltam a sütemény után. Milyen ötletes, apró kis kürtöskalács cukormázzal keményítve és selymes tejszínhabbal töltve. Már a szám előtt tartottam, amikor megláttam anyósom fanyar képét, s hirtelen az jutott eszembe, bizonyára szomorkodik, esetleg dühös, hogy az új lakásban neki nem jútott egy heverő hely, legalább a gyermekszobában. Nem tudtam visszatartani a feltörő kacagást és beleröhögtem a habosrólóba. Az összes töltelék telibe találta az öreglány arcát, s amíg vakon tapogatózott szalvéta után, arra gondoltam, mi lett volna, ha a töltelék patkószeg. De következtetésre már nem volt idő, mert megérkezett Éva.